Orvosi kamara: Már van kórház, ahol választani kell két beteg élete között

2021. március 11. – 20:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) Etikai Kollégiumának vezetője, Hegedűs Zsolt szerint eljött az idő, hogy a magyar kórházakban használják azt a 32 oldalas etikai ajánlást, amelyet a MOK még tavaly áprilisban, a koronavírus-járvány első hullámának idején dolgozott ki – számolt be erről az RTL Klub Híradója.

A MOK célja a dokumentummal az volt, hogy váratlan helyzetekre is iránymutatást adjon az egészségügyi dolgozóknak. Ilyen helyzet lehet az, amikor vészhelyzet esetén választani kell két beteg élete között. Hegedűs azt mondta, belső információik szerint már vannak olyan kórházak, ahol használják az irányelveiket. „Ez azt jelenti, hogy egy triázs csapat méri fel az ellátandó betegek életkilátásait, illetve azt, hogy kik legyenek azok, akik mindenképp kapjanak intenzív ellátást, amennyiben az állapotuk romlik” – nyilatkozta Hegedűs.

Szerinte önmagában sem az életkor, sem az érkezési sorrend nem olyan tényező, ami alapján el lehetne dönteni, hogy melyik beteget lássák el, és melyiket nem. „Van olyan idősebb ember, akinek sokkal nagyobb az esélye a túlélésre, hogy ha megkapja a szűkös erőforrásokat, szemben egy olyan fiatallal, akinek már esetleg krónikus betegsége van” – mondta.

Ápolók és orvosok az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet intenzív osztályán 2020. december 11-én – Fotó: Balogh Zoltán / MTI
Ápolók és orvosok az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet intenzív osztályán 2020. december 11-én – Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Hegedűs arra számít, kritikus hetek következnek, a legnagyobb kérdés pedig az, hogy lesz-e elég orvos és ápoló a betegek ellátáshoz. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón arról is beszélt, hogy akár jóval 10 ezer fölé emelkedhet a kórházi ápoltak száma, de szerinte az egészségügy felkészült erre a helyzetre.

Az elmúlt 24 órában 8312 új fertőzöttet regisztráltak az országban, a több mint 128 ezer aktív fertőzött közül csütörtökig 8329 beteget kezeltek kórházban. A lélegeztetőgépre szorulók száma 911 volt. A kórházba kerültek között egyre több a fiatal, egy magyar kórház Covid-osztályát vezető orvos a Telexnek azt mondta, az elmúlt hetekben jóval több harminc-, negyven-, ötvenéves ember került kórházba súlyos tünetekkel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!