Legfontosabb
Egy amerikai tanulmány szerint a T-sejtek védhetnek a brit, a brazil és a dél-afrikai vírusmutáció...
A kutatók harminc olyan ember vérét elemezték, akik az új, fertőzőbb változatok megjelenése előtt már átestek a Covid-19-en, és felépültek a betegségből.
Akadozik a szervátültetettek oltása, 45 százalékuk még nem kapott vakcinát
A transzplantáltak az extrém veszélyeztetettek körébe tartoznak, közben már kisebb kockázatú csoportok tagjait is oltják.
Ezt az 5-öst nem írom be, nem hiszem, hogy te csináltad
Több mint egy évvel az első Nagy Otthontanulási Hullám után ismét nyakig süllyedtünk a digitális oktatás mocsarába. Pattintott digitális kőkorszak, apuka alsógatyában, esti mesét olvasó tanítók és...
Így jutottunk el a kétmilliomodik oltásig
Regisztráció, nyolcféle oltás, szinkronizációs problémák, konzultáció a nyitásról, majd szigorítás, halálozási és oltottsági rekordok. Idővonalra raktuk, hogy milyen történéseken át vezetett az út a...
A szabad tájékoztatás életeket menthet – 28 szerkesztőség nyílt levele
A Telex is aláírta a nyílt levelet, amelyben arra kérjük a döntéshozókat, tegyék lehetővé, hogy bejussunk a kórházakba, oltópontokra is, és hogy szabadon tudósíthassunk a járványhelyzetről.
40 éve egy merénylő meglőtte az amerikai elnököt, aki aztán besétált a sürgősségire, és összeesett
Beiktatása után nem sokkal egy férfi hat lövést is le tudott adni Ronald Reagan közvetlen közelében. Egy megpattanó lövedék találta el a politikust, akit többen is hősiesen védtek. A helyzet súlyos...
Már tavaly megugrott a válókeresetek száma, de hol van még a home office-hatás?
Részletes adatokat kaptunk a bíróságoktól: a 2020 tavaszi kijárási korlátozás után júliusban 15 százalékkal emelkedett meg a válókeresetek száma. Az ügyvédek azt mondják: a tartós összezártság...
Orbán ígérete a kétmillió beoltottról teljesen szétcsapta a keddi koronavírus-tájékoztatást
Kedden egész délelőtt nem közöltek semmit, az operatív törzs tájékoztatója is sokat csúszott, majd annyit mondtak, hogy „ezekben az órákban” érik el a kétmilliót. Közben a halottak és gépen lévők...
Ne csináljon oltás után antitestgyorstesztet, mert semmi értelme
Több olvasónk is jelezte, és a közösségi médiában is terjed, hogy nem hatékony az oltás, amit az bizonyít, hogy a gyorsteszt nem mutat ki utána antitestet a vérben. De ez valójában nem a vakcina,...
Semmit nem rendeztek, de megmenekül a szlovák kormánykoalíció
Igor Matovič kormányfő lemond, de pénzügyminiszter lesz. A járványhelyzet kezelése továbbra is vita forrása marad, így kérdés, meddig marad meg az újraszerveződő, négypárti koalíció, amelynek...









