Megtalálhatták a Wagner-tábor helyét Belaruszban, a helyiek féltik a gyerekeiket az erőszaktevőktől

2023. június 29. – 09:15

frissítve

Megtalálhatták a Wagner-tábor helyét Belaruszban, a helyiek féltik a gyerekeiket az erőszaktevőktől
Vlagyimir Putyin orosz elnök június 28-án megvizsgált néhány műkincset a derbenti erődben. A szombati Wagner-lázadás óta a dagesztáni után mutatkozott először nyilvánosság előtt – Fotó: Gavril Grigorov / Sputnik / AFP

Másolás

Vágólapra másolva
  • Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy egy légicsapásban megöltek két ukrán tábornokot és ötven tisztet kedden Kramatorszkban.
  • Az orosz parlament védelmi bizottságának vezetője közölte, hogy miután Prigozsin nem írta alá a szerződést, a Wagner a jövőben nem vehet részt az ukrajnai hadműveletben, és állami forrást sem kap.
  • Továbbra sem lehet tudni, hol van Szergej Szurovikin tábornok, Oroszország volt ukrajnai főparancsnoka, akit a hírek szerint őrizetbe vettek és azt vizsgálják, segített-e Prigozsinnak.
  • Befejeződött a mentés Kramatorszkban, 12 halálos áldozata van az étteremre mért keddi rakétacsapásnak. A kémkedéssel vádolt helyi férfi életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat.

Távollétében nyolcévi börtönre ítélte egy moszkvai bíróság Ilja Kraszilscsik médiamenedzsert, főszerkesztőt az orosz hadseregről szóló álhírek terjesztése miatt – közölte csütörtökön a bíróság.

Kraszilscsik börtönbüntetésének letöltése akkor kezdődik, ha őrizetbe veszik orosz területen, vagy kiadják Oroszországnak. A jelenleg külföldön élő újságíró a rigai székhelyű, betiltott orosz hírportál, a Meduza kiadója és főszerkesztője, valamint az Afisa című orosz szórakoztató és életmódmagazin főszerkesztője volt.

Jelenleg a Helpdesk nevű program vezetője, amely egyben médiaplatform, és segítséget nyújt az ukrajnai háború által érintetteknek. Kraszilscsik ellen márciusban adtak ki letartóztatási parancsot, miután anyagokat jelentetett meg, amelyekben az orosz hadsereg által a Kijev melletti Bucsában elkövetett kegyetlenkedésekről írt. Az orosz hadsereg a háború alatt rövid ideig megszállva tartotta Bucsát, és ezt követően több száz civil halottat találtak az utcákon és tömegsírokban.

Az orosz hadsereggel kapcsolatos álhírek terjesztését 2022 februárjában, egy héttel az ukrajnai invázió kezdete után minősítették bűncselekménynek Oroszországban. Az Ilja Kraszilscsik elleni vádeljárás eredetileg 2022 tavaszán kezdődött, tavaly júliusban került fel a körözött személyek listájára.

(MTI)

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a brüsszeli EU-csúcson videókapcsolaton keresztül elmondott beszédében felszólította az Európai Unió tagországainak állam-, illetve kormányfőit, hogy a következő hat hónapon belül kezdjék meg a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával.

Uniós diplomaták tájékoztatása szerint az uniós csúcstalálkozón Zelenszkij azt mondta, hogy az elkövetkező hat hónap fontos lesz Európa számára, „történelmi időszak, az Ukrajna uniós tagságáról szóló tárgyalások megkezdéséhez”.

Az ukrán elnök hangsúlyozta, hogy az értékek, a tartós béke, valamint az erős és szabad Európa elképzelhetetlen Ukrajna nélkül. A Wagner katonai magánhadsereg június 24-i lázadásával és annak elfojtásával kapcsolatban azt mondta, a Vlagyimir Putyin elleni fellépés kiszámíthatatlanabbá és veszélyesebbé tette az orosz elnököt.

„Azonban látjuk a gyengeségüket is, amelyre nagy szükségünk van” – fogalmazott. Minél gyengébb Oroszország, és minél jobban tartanak vezetői a lázadásoktól és felkelésektől, annál jobban félnek attól, hogy felingereljék Ukrajnát. Oroszország gyengesége biztonságot jelent mások számára – tette hozzá beszédében Volodimir Zelenszkij.

(MTI)

Mike Pence, Donald Trump korábbi alelnöke – aki bejelentette, hogy 2024-ben elindul az amerikai elnökválasztáson –, Kijevbe utazott, ahol Zelenszkij ukrán elnökkel is találkozott. Pence ezzel az első republikánus elnökjelölt, aki Ukrajnában járt. A volt alelnök arról beszélt, hogy magánemberként érkezett az országba, hogy személyesen láthassa az ukrán katonák hősiességét.

Pence azt mondta, hogy látogatása megerősítette abban, hogy továbbra is erős amerikai támogatást kérjen az ukránoknak az amerikai törvényhozástól.

Zelenszkij tanácsadója, Mihajlo Podoljak arról beszélt, hogy Pence tökéletesen megérti, hogy miről szól ez a háború, és azzal is tisztában van, hogy milyen Oroszország.

Zelenszkijnek volt egy másik látogatója is csütörtökön: Kijevben járt a fiatal környezetvédelmi aktivista, Greta Thunberg. A svéd aktivista a háború természeti következményeivel foglalkozó nemzetközi munkacsoporttal látogatta meg az ukrán elnököt. Zelenszkij többek közt a Nova Kahovka-i gát felrobbantásáról beszélt Thunberggel, ami jelentős áradásokat okozott egész Herszon régióban.

A háború természeti következményeivel foglalkozó nemzetközi munkacsoport és Zelenszkij – Fotó: Ukrainian Presidential Press Service/Handout via Reuters
A háború természeti következményeivel foglalkozó nemzetközi munkacsoport és Zelenszkij – Fotó: Ukrainian Presidential Press Service/Handout via Reuters

(Sky News)

Egy belarusz ellenzéki vezető szerint folyamatban van a Wagner zsoldosok táborának építése Oszipovicsiben, az ukrán határtól 230 km-re északra. Aljakszandr Azarau, a volt katonákból álló belarusz BYPOL gerillacsoport vezetője hangsúlyozta: a gerillák finoman szólva nem akarják, hogy tábor épüljön Belaruszban a wagneresek számára. Azt mondta, az orosz zsoldosok „meleg fogadtatásra” számíthatnak, arra is utalt, szabotázsakciókat fognak rendezni azokon a helyeken, ahol az orosz zsoldosok állomásoznak.

Inga, egy 43 éves orvos Oszipovicsiben az AP hírügynökségnek azt mondta: katonai felszerelések és belarusz katonák vannak a város utcáin, minden lakos a wágneristák érkezéséről beszél. „Őszintén szólva, pánikba estünk, és nem örülünk annak, hogy a szomszédaink lesznek. (…) Nekem tizenéves lányaim vannak... Hogyan fogunk élni gengszterek, kegyelmet kapott gyilkosok és nemi erőszaktevők mellett?”

A Verstka nevű, az orosz politikai vezetéstől függetlenül működő orosz médium forrásai szerint a munkásoknak kevés időt adtak arra, hogy felépítsenek egy 24 ezer négyzetméteres katonai jellegű tábort, ami akár nyolcezer harcos elhelyezésére is alkalmas. A műholdképeken új létesítmények is láthatók Tsel faluban, mintegy 15 km-re Oszipovicsitól.

A Belaruski Hajun nevű független belarusz katonai csoport szerint Prigozsin a héten többször is találkozott Alekszandr Lukasenko belarusz diktátorral, hogy megvitassák a kialakult helyzetet.

(Sky)

Péntek éjjel a Loko-Bank 28 éves alelnöke, Krisztina Bajkova szörnyethalt Moszkvában, miután kiesett a 11. emeleti lakása ablakából – írta meg a 444 a Baza cikke alapján. Az orosz-ukrán háború kitörése óta ez a sokadik rejtélyes haláleset az orosz elitben.

Pár nappal azután, hogy Jevgenyij Prigozsin Wagner-vezér fellázadt az orosz katonai felsővezetés ellen és csapataival megindult Moszkva felé, Putyin Dagesztánba látogatott, ahol ünneplő tömeg fogadta.

Elemzők szerint az elnök azért utazhatott a dagesztáni Derbentbe, hogy megmutassa, neki is vannak ám rajongói, és a szombati Wagner-lázadás semmit nem csorbított a tekintélyén, hatalmán vagy népszerűségén.

Ezt erősíti minden erejével az orosz állami média is. Francis Scarr, a BBC újságírója osztotta meg a Twitteren a szegmenst, amiben az orosz állami televízió beszámolt Putyin látogatásáról:

„Sikítozás, visítozás, tapsvihar” – kezdi a beszámolót a műsorvezető, Olga Skabejeva, aki az orosz elnököt éljenezve köszöntő tömegről készült felvételeket elemezve kijelenti, hogy Putyinhoz „még a rocksztárok sem érnek fel”.

„Hol máshol köszöntik így a nemzet vezetőjét? Egyáltalán, hol köszöntenek bárkit is így?” – teszi fel a költői kérdéseket.

A műsorvezető irónikusan meg is jegyzi, hogy lám, ennyit érnek a Nyugat áskálódásai, miszerint az orosz elnök veszített a hatalmából. Hiszen a felvételek is ennek az ellenkezőjét bizonyítják: az emberek könyörögtek a közös fényképekért, és szó szerint alig akarták elengedni az orosz vezetőt.

Az orosz hadsereg kedden Kramatorszkban precíziós csapással megölte az Ukrán Fegyveres Erők két ukrán tábornokát és ötven tisztjét – írja az orosz állami hírügynökség, a RIA az orosz védelmi minisztérium közleménye alapján.

„Friss információk szerint egy nagy pontosságú csapást mért a hadsereg június 27-én a Donyecki Népköztársaságban, Kramatorszk városában az Ukrán Fegyveres Erők 56. különálló motoros gyalogdandárjának ideiglenes bevetési pontjára. A főhadiszálláson két tábornok és az Ukrán Fegyveres Erők legfeljebb ötven tisztje, valamint legfeljebb húsz külföldi zsoldos és katonai tanácsadó tartózkodott” – közölte a minisztérium csütörtökön.

Kedd este Kramatorszkban egy zsúfolt éttermet is rakétacsapás ért. Tizenkét civil halt meg a támadásban, hatvanan pedig megsérültek. Ukrajna azzal vádolta Oroszországot, hogy szándékosan civileket céloztak. Szerdán el is fogtak egy helyi férfit, akit azzal vádoltak meg, hogy a támadás előtt felvételeket adott át az étteremről és környékéről az orosz katonai hírszerzésnek. Oroszország tagadta az ukrán fél állításait, és kijelentette, hogy kizárólag katonai célpontokra mérnek rakétacsapásokat.

Nem írta alá a szerződést a Kremllel, ezért a Wagner a jövőben nem vesz részt az ukrajnai hadműveletben – jelentette be az orosz duma védelmi bizottságának vezetője.

Andrej Kartapolov csütörtökön azt mondta, Jevgenyij Prigozsint már a június 24-i felkelés előtt figyelmeztették, hogy ha nem írja alá a szerződést, a Wagner nem vehet részt az ukrajnai harcokban, és a jövőben semmilyen állami finanszírozásban nem részesülhet.

Az orosz állami hírügynökségek, a RIA és a TASZSZ is azt írják, Prigozsint már a Wagner-lázadás előtt tájékoztatták, hogy szerződéskötés hiányában a zsoldossereg nem vehet részt az ukrajnai hadműveletben.

Mint arról korábban beszámoltunk, július elseje a végső határideje, hogy az önkéntes katonai egységek szerződést kössenek az orosz védelmi minisztériummal. A legnagyobb orosz magánhadsereg, a Wagner vezetője, Jevgenyij Prigozsin viszont már korábban jelezte: nem hajlandóak aláírni a szerződést, és azt is belengette, ha szerződéskötésre kényszerítik őket, inkább nem maradnak Ukrajnában.

„Mindenki elkezdte végrehajtani a döntést. A helyes döntést. Kivéve Prigozsin” – mondta csütörtökön Kartapolov.

A Wagner egynapos minilázadásának összefoglalóját itt lehet elolvasni, a témába vágó elemzésünk pedig itt található.

„Irakban és otthon is egyértelműen vesztésre áll” – mondta Putyinról Joe Biden amerikai elnök szerda este.

A nyelvbotlásról csütörtök délelőtti sajtótájékoztatón kérdezték Dmitrij Peszkovot, a Kreml szóvivőjét, aki annyit mondott, „reméli”, hogy az amerikai elnök nem Irakra, hanem Ukrajnára gondolt, de további kommentárt nem fűzött Biden megjegyzéséhez.

Az amerikai elnök arról is beszélt, hogy Putyin „pária” lett a világban, azt viszont hangsúlyozta, nehéz megmondani, hogy a Wagner lázadása meggyengítette-e a hatalmát. Ezután mondta azt – tévesen Irakként hivatkozva Ukrajnára –, hogy Putyin ott is és otthon is vesztésre áll a háborúban.

(Sky News)

Több lapnak, köztük a Szabad Európának adott interjút Roberta Metsola, az Európai Parlament máltai nemzetiségű elnöke.

Az Európai Uniónak állnia kell Ukrajnának és Moldovának adott szavát, és amennyiben az Európai Bizottság ősszel megfelelőnek tartja a két tagjelölt erőfeszítéseit, év végéig meg kell hozni a döntést a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről – jelentette ki Metsola.

„Ha az Európai Bizottság pozitív mérleget von októberben Ukrajna teljesítményéről, év végén meg kell kezdeni a csatlakozási tárgyalásokat” – mondta.

Az EP elnöke tavaly áprilisban a nyugat-európai politikusok közül elsőként látogatott el a háború sújtotta Ukrajnába. Metsola továbbra is bízik Ukrajna győzelmében, és úgy tartja, az EU-nak hosszú távon jut majd szerep a megtámadott ország támogatásában.

Az interjúban az EP elnöke Magyarországról is beszélt, itt írtunk róla bővebben >>>

Oroszország büntetőeljárást indított 160, Ukrajnában harcoló külföldi zsoldos ellen – írja az orosz állami média, a TASZSZ.

Az orosz hatóságok közleménye szerint a 160 zsoldos 33 országból, többek között az Egyesült Államokból, Litvániából és Svédországból érkezett Ukrajnába, ahol az ukrán fegyveres erők oldalán harcolnak a frontokon.

Az Institute for the Study of War (ISW) amerikai agytröszt legfrissebb elemzésében azt írja, a napokban még fixálhatják a Prigozsin, Putyin és Lukasenko közötti megállapodás részleteit. Prigozsin gépe kedden szállt le Belaruszban, majd aznap este tovább repült Moszkvába, onnan pedig Szentpétervárra. Egyes orosz források szerint a zsoldosvezér is a gépen ült, és azért ment vissza Oroszországba, hogy személyesen állapodjon meg a megegyezés részleteiről az orosz elnökkel, de ezt hivatalos források nem erősítették meg.

Egy orosz katonai blogger egy belarusz Wagner-harcossal készült interjút posztolt, amiben a katona azt állította, a Wagner új bázist állít fel Belaruszban, és a zsoldossereg egy része a jövőben innen, a másik része pedig Oroszországból indíthat majd támadásokat. Az orosz ellenzéki hírportál, a Meduza az orosz védelmi minisztérium egyik forrására hivatkozva azt írta, Belaruszba egyelőre mindössze ezer Wagner-zsoldos érkezhetett Prigozsinnal. Belarusz június 28-án ratifikálta hivatalosan a már korábban megkötött, közös orosz–belarusz képzési központok létrehozásáról szóló megállapodást.

Orosz források szerint a Wagner-lázadásnak már most széles körű hatásai vannak az orosz katonai parancsnoki struktúrára.

Az ISW azt írja, „tisztogatások” kezdődtek az orosz katonai vezetésben, és a lázadás kezelése az orosz védelmi minisztérium bizalmi „töréstesztje” is. Az egyik forrás állítása szerint „a gyanakvás légköre vette körül a vezérkart”. Egy orosz katonai blogger azt is állítja, hogy feltehetően a lázadás után az eddig helyettes Mihail Teplinszkij vezérezredes átvehette az ukrajnai hadszíntér irányítását Valerij Geraszimov vezérkari főnöktől. Geraszimov volt az egyik vezető, akit Prigozsin korábban élesen kritizált, és akit a tervei szerint el akart fogni. Teplinszkij nagy népszerűségnek örvend a fronton harcoló katonák és a háború ultranacionalista támogatóinak körében is, de az ISW értékelése szerint, ha az operatív feladatokat át is veheti Ukrajnában, Putyinnak és az orosz védelmi minisztériumnak sem érné meg hivatalosan is elmozdítania a pozícióból Geraszimovot. Az ISW szerint a Kreml Sojgu pozícióját is megvédheti. Az eltávolításával ugyanis azt az üzenetet közvetítené, hogy a felkeléssel sikeresen lehet zsarolni a politikai felső vezetést.

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter és Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök 2022. december 17-én – Fotó: Kreml Sajtószolgálat / Anadolu Agency / Getty Images
Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter és Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök 2022. december 17-én – Fotó: Kreml Sajtószolgálat / Anadolu Agency / Getty Images

Az ISW orosz forrásokra hivatkozva azt is írja, hogy az orosz katonai vezetést a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) is vizsgálja. A hírek szerint a lázadás után Szergej Szurovikin tábornok, Oroszország volt ukrajnai főparancsnokát is letartóztatták, és azt vizsgálják, segíthetett-e Prigozsinnak tervei megvalósításában. Ha valóban letartóztatták, az amerikai agytröszt szerint reális esély van rá, hogy bűnbakként használják fel.

Orosz bloggerek azt is állították, hogy azok az orosz pilóták, akik nem voltak hajlandók csapást mérni a Wagner-konvojra, és az orosz határőrök, akik nem voltak hajlandók tüzet nyitni Wagnerre, most büntetőjogi felelősségre vonásra számíthatnak.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerda este közölte, hogy a rendőrség őrizetbe vette a 12 halálos áldozattal járó kramatorszki támadás feltételezett koordinátorát

„Ma az Ukrán Biztonsági Szolgálat a rendőrség különleges erőivel együtt őrizetbe vette azt a személyt, aki ezt a terrortámadást koordinálta. A gyanúsítottat hazaárulással vádolják, és akár életfogytiglani börtönbüntetésre is számíthat” – mondta még Zelenszkij.

Az ukrán elnök a támadásban részt vevő embereket „az emberiség árulóinak” nevezte. A kramatorszki támadás egy népszerű, éttermekkel, üzletekkel és lakóházakkal teli városközpontot talált el, 12-en haltak meg, közülük hárman gyerekek. (CNN)

A kelet-ukrajnai Kramatorszk egyik forgalmas negyedét érte kedden rakétatámadás, a mentési és keresési akció azóta is folyamatosan zajlott, egészen csütörtök reggelig. Mostanra a támadás halálos áldozatainak száma 12-re emelkedett, három gyerek van közöttük – közölte az ukrán állami katasztrófavédelmi szolgálat. Hatvanan megsérültek, köztük egy 8 hónapos csecsemő is. A törmelékek alól 11 áldozatot húztak ki. A csapás egy népszerű, éttermekkel, üzletekkel és lakóházakkal teli városközpontot ért.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábban közölte, hogy a rendőrség őrizetbe vett egy személyt, akit a halálos támadás koordinálásával gyanúsítanak. Ukrajna az oroszokat jelölte meg támadóként, az orosz védelmi minisztérium pedig azt állítja, hogy a támadás célpontja egy ukrán katonai egység ideiglenes parancsnoki állása volt. (CNN)

Jó reggelt! A háború szerdai híreit megtalálja tegnapi közvetítésünkben.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!