WSJ: Prigozsin lázadása azért fulladhatott kudarcba, mert a tervezettnél korábban kellett belevágnia

2023. június 28. – 14:58

Másolás

Vágólapra másolva

Prigozsin Szergej Sojgu védelmi minisztert és Valerij Geraszimov vezérkari főnök foglyul ejtésére készült egy dél-oroszországi régióban. A terve azért fulladhatott kudarcba, mert idő előtt tudomást szerzett róla az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB), emiatt pedig arra kényszerült, hogy „improvizáljon”, és hamarabb meginduljon Moszkva felé – írja a Wall Street Journal nyugati hírszerzési források alapján.

A múlt hét péntek este kirobbant Wagner-lázadás mindössze 36 óra után kudarcba fulladt, Prigozsin azóta Belaruszba távozott. Az események összefoglalóját itt lehet elolvasni, a témába vágó elemzésünk pedig itt található.

Pedig nyugati hírszerzési források szerint a zsoldosvezér alaposan felkészült a támadásra:

lőszereket tárazott be, és azt tervezte, hogy akkor fogja el a két magas rangú katonai vezetőt, amikor azok a tervek szerint egy Ukrajnával határos dél-oroszországi régióba látogattak volna.

Az FSZB azonban a tervezett látogatás előtt két nappal tudomást szerzett Prigozsin tervéről, ezért kellett módosítania azokon, és indult meg már pénteken Moszkva felé – írja a WSJ.

Prigozsin elhagyja Rosztovot 2023. június 24-én, miután megegyezett Lukasenkóval, hogy Belaruszba távozhat – Fotó: Alexander Ermochenko / Reuters
Prigozsin elhagyja Rosztovot 2023. június 24-én, miután megegyezett Lukasenkóval, hogy Belaruszba távozhat – Fotó: Alexander Ermochenko / Reuters

Viktor Zolotov, az orosz Nemzeti Gárda parancsnoka kedden az orosz állami médiának is megerősítette, hogy a lázadás előkészületeiről szivárogtak ki információk a Wagnertől az orosz biztonsági szolgálatokhoz.

Nemcsak az orosz, az amerikai hírszerzés is rendelkezett információkkal (nagyrészt elektronikus hírközlési lehallgatások és műholdképek elemzése alapján) a tervezett felkelésről. Erről szerdán a New York Times közölt részletes cikket, amelyről itt írtunk. A New York Timesnak több amerikai tisztviselő is azt mondta, Prigozsin előre közölhette terveit Szergej Szurovikin tábornokkal, Oroszország volt ukrajnai főparancsnokával.

Ezt szerdán Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pletykának minősítette.

Szurovikin nyilvánosan nem támogatta Prigozsint, sőt, elsőként szólította fel, hogy fordítsa vissza a csapatait, és az irányítása alá tartozó légierő hajtotta végre a zsoldoshadsereg csapatai elleni légicsapásokat is. A Prigozsint régóta ismerő, a zsoldosvezérrel korábban kifejezetten jó kapcsolatot ápoló Szurovikin szombat óta nem jelent meg nyilvánosság előtt.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!