Putyin rocksztár, senkit nem üdvözölnek úgy, mint őt – eltört a propagandafék az orosz közmédiában

2023. június 29. – 15:55

Másolás

Vágólapra másolva

Pár nappal azután, hogy Jevgenyij Prigozsin Wagner-vezér fellázadt az orosz katonai felsővezetés ellen és csapataival megindult Moszkva felé, Putyin Dagesztánba látogatott, ahol ünneplő tömeg fogadta.

Elemzők szerint az elnök azért utazhatott a dagesztáni Derbentbe, hogy megmutassa, neki is vannak ám rajongói, és a szombati Wagner-lázadás semmit nem csorbított a tekintélyén, hatalmán vagy népszerűségén.

Ezt erősíti minden erejével az orosz állami média is. Francis Scarr, a BBC újságírója osztotta meg a Twitteren a szegmenst, amiben az orosz állami televízió beszámolt Putyin látogatásáról:

„Sikítozás, visítozás, tapsvihar” – kezdi a beszámolót a műsorvezető, Olga Skabejeva, aki az orosz elnököt éljenezve köszöntő tömegről készült felvételeket elemezve kijelenti, hogy Putyinhoz „még a rocksztárok sem érnek fel”.

„Hol máshol köszöntik így a nemzet vezetőjét? Egyáltalán, hol köszöntenek bárkit is így?” – teszi fel a költői kérdéseket.

A műsorvezető irónikusan meg is jegyzi, hogy lám, ennyit érnek a Nyugat áskálódásai, miszerint az orosz elnök veszített a hatalmából. Hiszen a felvételek is ennek az ellenkezőjét bizonyítják: az emberek könyörögtek a közös fényképekért, és szó szerint alig akarták elengedni az orosz vezetőt.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!