Lengyel nagykövet: Nehéz nézni, hogy a magyar külügyminiszter Moszkvába jár

2023. április 13. – 07:09

Lengyel nagykövet: Nehéz nézni, hogy a magyar külügyminiszter Moszkvába jár
Sebastian Kęciek, Lengyelország rendkívüli és meghatalmazott budapesti nagykövete a szerdai rendezvényen – Fotó: Bernáth Péter / Wacław Felczak Alapítvány

Másolás

Vágólapra másolva

Sehol máshol a világon nem értik meg a magyarok és a lengyelek szoros kapcsolatát – mondta Lengyelország budapesti nagykövete, Sebastian Kęciek a Wacław Felczak Alapítvány szerda esti rendezvényén. A rendkívüli és meghatalmazott nagykövet az alapítvány vendégeként beszélgetett Mitrovits Miklós Lengyelország-szakértővel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársával.

A szoros kapcsolat ellenére az eseményen főleg arról volt szó, mi választja el most Magyarországot és Lengyelországot egymástól – ami leginkább az álláspontjuk az ukrajnai háborúról. Mi is részletesen írtunk arról az utóbbi hónapokban, hogyan változott meg a két ország kapcsolata az eltérő álláspontok miatt. Varsó Kijev egyik legelkötelezettebb támogatója – míg Budapest gyakran penget oroszbarát húrokat is. Kęciek szerint őszinteségre és nyitottságra van szükség a két ország együttműködésében, és újjá kell építeni a kommunikációs csatornákat mind a két ország közt, mind a visegrádi négyek együttműködésében.

„Kapcsolataink akkor is szorosak voltak, amikor globális konfliktusok ellentétes oldalra állítottak minket, például a második világháborúban. Az emberek ugyanis mindig megadták egymásnak a segítséget: a magyarok mindig számíthattak a lengyelekre, és a lengyelek is a magyarokra” – mondta nyitóbeszédében a nagykövet. „Ezért reméljük azt, hogy hamarosan lesz egy reflexió és egy újranyitás – annak ellenére, hogy most egy lehűlés jeleit látjuk.”

Kęciek ugyan szomorúnak tartja, hogy a magyar külügyminiszter Moszkvába és Minszkbe jár tárgyalni, de szerinte a magyar kormány továbbra is őszinte partner, még ha nem is értenek egyet mindenben. A szoros kapcsolatot azonban külső erők akarják megbomlasztani a nagykövet szerint – éppen ezért kell szerinte azt „az együttműködés új fejezetében” még szorosabbra fűzni.

Egy nagykövet nem csak barátkozik

„Nem nehéz észrevenni, hogy Budapest és Varsó kardinális kérdésekben nem ért egyet” – mondta beszédében a Felczak Alapítvány kuratóriumi elnöke, dr. Biernacki Karol. Az alapítványt öt évvel ezelőtt alapították azzal a céllal, hogy terjesszék Magyarországon a lengyel kultúrát, és kiterjesszék a lengyel–magyar kapcsolatokat.

Dr. Biernacki Karol köszöntőbeszéde a szerdai eseményen – Fotó: Bernáth Péter / Wacław Felczak Alapítvány
Dr. Biernacki Karol köszöntőbeszéde a szerdai eseményen – Fotó: Bernáth Péter / Wacław Felczak Alapítvány

Biernacki szerint az Ukrajna elleni orosz agresszió komoly kérdéseket vet fel nemcsak a politikusok, de az átlagpolgárok körében is a jövőjükről. „A média nem feltétlenül jelent ilyen szempontból megbízható tájékozódási pontot” – mondta a szegedi tiszteletbeli lengyel konzul, hozzátéve, hogy éppen ezen kérdések tisztázásáért hívták meg a szerda esti Felczak Műhelybe a nagykövetet.

Sebastian Kęciek épp egy évvel ezelőtt, április 12-én jött Magyarországra, majd egy héttel később vette át rendkívüli és meghatalmazott nagykövetként a lengyel nagykövetség vezetését. Korábban az oktatási minisztériumban és Mateusz Morawiecki miniszterelnök kancelláriáján is dolgozott, de már a diplomamunkáját is a 2011-ben elfogadott új magyar Alaptörvényről írta a Krakkói Egyetemen. Bár Kęciek egy évvel ezelőtt épp a kormány- és államfőváltás közepén érkezett Magyarországra, azt mondta, a magyar kollégáknak köszönhetően zökkenőmentes volt az átadás-átvétel.

„Különösen jól esett ez a szívélyes fogadás, és amilyen őszintén beszéltem a magyar állam képviselőivel, legalább annyira őszinte választ kaptam tőlük is. Elvégre a nagykövet funkciója is az, hogy akár a kevésbé baráti aspektusokat is megvilágítsuk, megtárgyaljuk”

– tért rá a beszélgetés elején Kęciek arra, hogy posztját már akkor vette át, amikor a magyar kormány hangosan ágált az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók ellen – Orbán Viktor pedig személyesen pécézte ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt a választási győzelmi beszédében.

Kęciek azt mondta, ő maga és a lengyel diplomácia is arra számított, hogy Orbán az újabb kétharmados győzelme után változtatni fog álláspontján az ukrajnai háborúval kapcsolatban, „ez viszont nem következett be”.

Meglepő, mit gondolnak a magyarok az oroszokról

„A párbeszéd folyamatos, de nem könnyű – mondta a nagykövet. – Ha csak az utóbbi napok eseményeit vesszük, amikor a magyar külügyminiszter Moszkvába, majd Minszkbe látogatott – nehéz pillanatokat okoz ez nekünk is, Varsónak is.” Mint mondta, a „kétoldalú és sokoldalú” megbeszélések ennek ellenére folyamatosak, és a lengyel diplomácia is minden kérdésre megkapja a magyar féltől a válaszait, „igaz, ezekkel nem mindig vagyunk elégedettek”

A nagykövet hangsúlyozta, hogy ő közvetítő szerepet tölt be a két ország között, azonban úgy látja, hogy az ukrajnai háborúval kapcsolatos lengyel álláspontot nem igazán ismerik vagy értik Magyarországon. „Olvastam egyes kommentárokat és publicisztikákat, amik szerint a lengyel álláspont egyfajta ruszofóbia, Amerika-barátság. Sőt, cikizős, hülyézős megjegyzések futottak például a lengyel miniszterelnök egyik vendégcikke alatt is.

De egyáltalán nem erről van szó: a lengyel külpolitika racionális, és az oroszokkal való tapasztalatainkon alapul. Magyarországnak is megvan a maga tapasztalata az oroszokkal, épp ezért meglepő, hogy a magyarok miért tekintenek másképp erre”

– mondta Kęciek. Amikor Morawiecki miniszterelnök kancelláriáján dolgozott a nemzetközi projektekért felelős igazgatóként 2019–20 környékén, már akkor azt látta kollégáival, hogy Oroszország fenyegetést jelent Kelet-Európa számára. „Még nem harci tevékenységen keresztül, de már akkor is az volt a céljuk, hogy kivéreztessék Ukrajnát.”

Emellett Közép- és Nyugat-Európában is aktívan mozoghattak az orosz szolgálatok, legyen szó egy csehországi fegyverraktár felrobbantásáról vagy éppen különös berlini gyilkosságokról. „A Nyugat végig azt hitte, hogy ezek a dolgok nincsenek összefüggésben” – mondta Kęciek. Így szerinte emiatt nem is vették igazán komolyan azt sem a nyugati országok, amikor Morawiecki lengyel kormányfő már 2021 őszén arra figyelmeztette partnereit, hogy Oroszország meg fogja támadni Ukrajnát.

„Bármiféle sikerélmény nélkül mondom azt keserű tapasztalatként, hogy a háború eszkalálódásakor a világ végre magához tért, kijózanodott, és realizálta Oroszország veszélyét”

– tette hozzá a nagykövet, aki szerint Moszkva arra számított, hogy 2022. február 24. után nem fog összezárni a nyugati világ Ukrajna mellett. Az Európai Unió és az Egyesült Államok azonban folyamatosan támogatja a megtámadott országot, ráadásul az EU már a tizedik szankciós csomagot fogadta el Oroszországgal szemben. Kęciek szerint „értékelni kell” azt is, hogy a magyar kormány is megszavazott eddig minden szankciót.

Csak a Nyugattal állítható meg Oroszország

Oroszország a jövőben is fenyegetést fog jelenteni szomszédaira a nagykövet szerint, éppen ezért kellene szerinte a magyar kormánynak is átértékelnie kapcsolatait Moszkvával: „Nem lehet többé arról álmodozni, hogy majd jön a sok olcsó energia az oroszoktól. Nem fogunk tudni visszatérni az Oroszországgal való normális ügymenethez. Az emberek is ugyanúgy megtapasztalták, hogy az egekbe értek az energiaárak, különösen azokban az országokban, amelyek Moszkvával üzletelnek” – mondta Kęciek, kiemelve Moldova és Szerbia példáját, akik nagyban függenek az oroszok jóindulatától – és akikkel szemben ezt Moszkva ki is használja.

A nagykövet szerint rendkívül fontos az energiaforrások diverzifikálása, és éppen ezért látná szívesen Lengyelország azt, ha aktívabban venne részt Magyarország is a régiós projektekben. Például a gdański LNG-terminál létrehozásában, ahonnan Szlovákián keresztül akár hazánkba is érkezhetne gáz.

„Magyarország gázellátásának 45 százalék jön Oroszországból. Úgy gondolom, hogy a közös szolidaritás alapján máshonnan is biztosítani tudnánk ezt a gázmennyiséget – legyen szó a Horvátországon, Románián vagy Szlovákián keresztül érkező gázvezetékekről. Több a lehetőség, mint amennyit az elmúlt években sikerült megvalósítani, és számomra meglepő volt, hogy erre nem volt egészen nyitott a magyar kormány” – mondta a nagykövet. Hozzátette, hogy a Három Tenger Kezdeményezésben is jóval kisebb Magyarország részvétele annál, mint amekkora hasznot hozhatna az az országnak – például nem vesz részt a kezdeményezés Befektetési Alapjának (3SIIF) programjában sem, ellentétben Lengyelországgal, Romániával vagy Csehországgal. A befektetési alap többek között amerikai forrásokból működik – ez pedig visszahúzó erő lehet az Egyesült Államokkal épp hadakozó kedvében lévő magyar kormánynak. Amire persze az amerikaiaknak is megvan a maguk válasza: épp a lengyel nagykövet eseményével egy időben jelentett be az USA budapesti nagykövete szankciókat a részben magyar tulajdonú orosz kémbankkal szemben.

Kęciek azt mondta, megérti a magyar kormány szkepticizmusát a nyugati országokkal szemben: „Különbözőek ugyan a történelmi tapasztalataink, de látjuk, hogy ahogyan Lengyelországnak, úgy Magyarországnak is voltak csalódásai a Nyugattal kapcsolatban. Azonban csak a nyugati országokkal, és különösen az Egyesült Államokkal folytatott intenzív kapcsolatok jelenthetnek megoldást Oroszországgal szemben” – hangsúlyozta a lengyel nagykövet.

Külső erők bomlasztanák a barátságot

Szóba került a beszélgetésen a visegrádi négyek kapcsolata is. Bár a lengyel miniszterelnök márciusban úgy nyilatkozott, hogy újjáépítené az Ukrajna elleni invázió óta megromlott visegrádi kapcsolatokat Magyarországgal is, a cseh és a szlovák kormány részéről jóval szigorúbb szemmel nézik az oroszokkal csencselni akaró magyar külpolitikát. A lengyel nagykövet is hangsúlyozta, hogy szükség van a V4-együttműködés újraélesztésére:

„Lengyelországban azt szokták mondani, hogy »kettőn áll a vásár« – a mi esetünkben most éppen négyünkön múlik ez. Nemcsak a lengyel és magyar fél részéről kell szándék ehhez, de Csehország és Szlovákia felől is”

– mondta Kęciek, hozzátéve, hogy elsősorban Budapestnek kell rendeznie a kapcsolatait Prágával és Pozsonnyal. Azonban szerinte mind a négy országban meglenne a szándék a visegrádi együttműködés folytatására, aminek a nagykövet szerint fontos szerepe lehet az Európai Unió jövőjében is: „A V4 országai között nagyobb a gazdasági együttműködés, mint Németország és Oroszország, vagy Németország és az Egyesült Államok között. Ez az EU-ban is komoly súlyt jelent, és mivel lassan a jólétben is utolérjük a nyugat-európai országokat, senki nem tekinthet már ránk másodhegedűs partnerként.”

Sebastian Kęciek és Mitrovits Miklós a szerdai eseményen – Fotó: Bernáth Péter / Wacław Felczak Alapítvány
Sebastian Kęciek és Mitrovits Miklós a szerdai eseményen – Fotó: Bernáth Péter / Wacław Felczak Alapítvány

Mitrovits Miklós viszont felidézte a varsói CBOS közvélemény-kutató intézet nemrég közzétett felmérését is, ami szerint nemcsak a cseh és a szlovák, de a lengyel közvélemény szemében is nagyot esett a magyarok megítélése az ukrajnai háború eszkalálódása óta. „A nagykövet úr azt mondta, azért van itt, hogy hidakat építsen. Én azért emlékszem, kik felé kellett régebben a magyaroknak hidat építeniük: például a románok és a szlovákok felé, a történelmi sérelmek és a tájékozatlanság miatt. De a lengyelek felé nem” – mondta Mitrovits. A Lengyelország-szakértő felvetésére Kęciek úgy reagált, hogy a magyarok és a lengyelek között természetesen nem a nulláról kell építkezni:

„Az elődeimnek azért könnyebb helyzete volt itt, akkor még máshogy alakultak a kapcsolatok. Mi sem láttuk előre, hogy ilyen nehéz helyzetbe kerülünk ilyen rövid idő alatt. De továbbra is az a véleményem, hogy Magyarország nagyon fontos szövetségese Lengyelországnak, különösen az EU kérdéseit illetően. Hosszú távon kell gondolkozni a magyar–lengyel kapcsolatokról, akár új együttműködési formákban, kiterjesztve azt a civil társadalomra is. Kommunikációs hidakat kell építenünk – annak ellenére, hogy nagy nyomást gyakorolnak külső hatalmak ezen kapcsolat ellen” – mondta a nagykövet. „Érzem, hogy átlagon felüli szimpátia van a magyarok és a lengyelek között, és ezt más országból nem is fogják tudni megérteni. Hiszem, hogy ez a barátság így fog funkcionálni a jövőben is. Igaz, nagyon sok függ a médiától és a politikától, és fontos, hogy ne adjuk át ebben a terepet más, külső erőknek. Új fejezetet kell nyitni a kapcsolatainkban, új gondolatokkal.”

Egyszerű a lengyel álláspont, mint a kettő meg kettő

Kęciek és Mitrovits a beszélgetés végén rátértek a nézők kérdéseire is – köztük arra, mit gondol a nagykövet arról, hogyan érhet véget a háború Ukrajnában. „Én csak azt válaszolhatom, amit a lengyel és a magyar álláspont is képvisel, és amit például Novák Katalin is kifejtett legutóbb Törökországban: fejezzék be a háborút, Oroszország pedig vonuljon ki Ukrajna területeiről” – válaszolta Kęciek. Hozzátette: ha kitart Európa és az Egyesült Államok együttműködése Ukrajna mellett, akkor Moszkva meg fog hátrálni – de ha ez a kapcsolat megszakad, az fel fogja bátorítani Oroszországot.

„Ukrajnában pedig heroikus a küzdelem, a Nyugat és a bankszektor támogatása mellett továbbra is tartani tudják magukat. Ez már egy morális győzelem, ami erőt adhat nekik a háborúban” – tette hozzá a nagykövet. Kęciek szerint bár a lengyel kormány álláspontja az ügyben „egyszerű, mint a kettő meg kettő”, úgy érzi, meg kell értetni az emberekkel azt, hogy mekkora nagyságrendű a pusztítás Ukrajnában. „Az embereket sokkolta a bucsai mészárlás híre, és a képek, amelyek akkor készültek. Ma viszont mintha már hozzászoktunk volna ehhez” – mondta Kęciek, hozzátéve: Lengyelország addig fogja támogatni Ukrajnát, ameddig csak szükséges.

Szintén nézői kérdésként merült fel az is, hogy míg az ukrán kormány szinte testvériesen bánik a lengyelekkel, és erre Kijev még külön jogszabálycsomaggal is készül, addig a kárpátaljai magyar kisebbség továbbra sem érzi biztosítva a jogait. A lengyel nagykövet szerint ez fakadhat abból is, hogy amíg a lengyel kormány már a háború eszkalálódása előtt is hónapokon keresztül tárgyalt Kijevvel a lengyeleket érintő intézkedésekről, addig a magyar kormány tárgyalások helyett hangos nyilatkozatháborúba kezdett:

„Ezt nem szeretném kommentálni, és nem is célom az most, hogy értékeljek bármit is. De szeretném biztatni a magyar felet arra, hogy tárgyaljon az ukránokkal erről, hiszen a legfontosabb, hogy a tárgyalóteremben megállapodjanak egymással.”

Ezzel együtt Kęciek is fontosnak tartja a kisebbségek ügyét, és bár örül annak, hogy Magyarországon rendezett a lengyel nemzetiség helyzete, azt is látja, hogy Ukrajnában a magyarok szempontjából ez még kihívást jelent. Azonban szerinte a háború ebből a szempontból is közelebb hozhatná Kijevet Budapesttel: „A leggyakrabban ukrán állampolgárokról van szó, akiket nem kényszerítettek arra, hogy részt vegyenek a háborúban, hanem önként vállalták a harcot – mint az a kárpátaljai egyetemi tanár is, aki az óráit is a fronton tartotta meg” – utalt ezzel a nagykövet Sándor Fegyirre, az ungvári egyetem tanárára, aki most Bahmutnál szolgál.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerőseinek!

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!