Biden szankciókat jelentett be Oroszország ellen, de nem játszotta ki minden kártyáját

2022. február 22. – 21:02

frissítve

Biden szankciókat jelentett be Oroszország ellen, de nem játszotta ki minden kártyáját
Fotó: Drew Angerer / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A pénteki bejelentése után magyar idő szerint kedd este ismét nagyobb sajtótájékoztatót tartott az orosz–ukrán válságról Joe Biden amerikai elnök, miután a korábban is rendkívül éles konfliktus két nap alatt még jobban kiéleződött a két ország között. Putyin hétfőn aláírta a kelet-ukrajnai szakadár területek elismeréséről szóló elnöki rendeletet, és bejelentette azt is, hogy békefenntartóként orosz katonákat küld a szakadár területekre, így a háború valós közelségbe ért Ukrajnában. Az orosz elnök keddi bejelentésében még konkrétabban utalt arra, hogy a szakadárokon kívüli területekre is kiszélesítené a fegyveres konfliktust, de a reakciók is elkezdtek érkezni a történtekre:

az EU huszonhét tagállama egyhangú döntés nyomán jelentett be szankciókat, a britek is így tettek, az ukrán elnök pedig azt mondta, fontolóra veszi az oroszokkal fenntartott diplomáciai kapcsolatok megszakítását.

Azt már Biden bejelentése előtt is lehetett tudni, hogy az amerikaiak is komoly szankciók bevezetésére készülnek a történtek után, melyekre egy magas beosztású tisztviselő egy „Ukrajna elleni invázió kezdeteként” hivatkozott. Kamala Harris, az Egyesült Államok alelnöke korábban ugyancsak azt mondta, hogy „soha nem látott súlyosságú gazdasági büntetőintézkedésekkel válaszol az Egyesült Államok és szövetségeseinek egységes közössége, ha Oroszország ráront Ukrajnára”. Biden beszédében be is lebegtette a komoly szankciókat, ám ahogy azt előzetesen többen is várták, egyelőre ezeknek csak egy kis részét jelentette be, és az oroszok következő lépésétől tette függővé a további korlátozásokat.

Biden nem játszotta ki minden kártyáját

Az amerikai elnök az elmúlt két nap történéseinek összegzésével kezdte a beszédét, mint mondta, Putyin hétfőn elismerte a szakadár államok függetlenségét – amivel gyakorlatilag kiszakított egy nagy darabot Ukrajnából –, pluszkatonákat is küldött ide. Biden szerint Putyin egyértelműen még tovább akar menni, erre utalt a legutóbbi beszéde, illetve az is, hogy engedélyt kapott arra, hogy Oroszországon kívül vesse be a hadsereget. Az amerikai elnök megismételte azt a kedden már több magas rangú tisztviselő által tett kijelentést, hogy most már egyértelműen egy orosz invázióról van szó Ukrajna ellen, és elég élesen fogalmazva feltette a kérdést, hogy

mégis ki az istennek képzeli magát Putyin, hogy új, úgynevezett „országokat” ismerjen el olyan területen, ami egy szomszédos országhoz tartozik.

Mint mondta, amit Putyin tett, azzal komolyan megsértette a nemzetközi jogot, ezért a szövetségeseikkel együttműködve komoly szankciókat fognak bevezetni. Azt is hozzátette, hogy ha az oroszok eszkalálják a helyzetet, ők is így fognak tenni, amivel rögtön előirányozta azt, hogy egyelőre még nem csapnak le teljes erőbedobással Oroszországra. Biden ezen a ponton a következő szankciók bevezetését jelentette be:

  • két orosz pénzintézet, a VEB és a katonaság bankjának teljes blokkolása – ilyesmire egyébként korábban még nem volt példa, most először fordul elő, hogy az Egyesült Államok teljesen befagyasszon egy, az orosz állam tulajdonában lévő bankot, annak minden vagyontárgyával és tranzakciójával együtt,
  • az orosz államadósságra vonatkozó átfogó szankciók, amellyel Biden szerint teljesen elvágják az oroszokat a nyugati pénzforrásoktól – sem pénzt nem tudnak majd bevonni nyugatról, és az újonnan szerzett adósságával sem kereskedhet a nyugati piacokon,
  • szankciókat vezetnek be az orosz elit, illetve családjaik ellen – bár az nem derült ki, hogy ez pontosan kiket takar,
  • illetve a németekkel együttműködve az a korábban már belengetett ígéret is valósággá válik, hogy leállítják az Északi Áramlat 2 megvalósítását.

Összehasonlításképpen az Európai Unió tagállamai jellemzően politikusokra, katonai vezetőkre és pénzintézetekre vonatkozó szankciókat szavaztak meg kedden, melyek alatt leginkább beutazási tilalmat és az Unióban őrzött vagyonok befagyasztását kell érteni. Biden elmondta, hogy az Egyesült Államok továbbra is támogatja Ukrajnát és a szövetségeseit is, de leszögezte, hogy csak defenzív lépéseket tesznek. Mint mondta, minden NATO-területet meg fognak védeni, de nem akarnak háborúzni az oroszokkal. Azt is megismételte, hogy szerintük az oroszok tovább fognak menni, továbbra is terítéken van például Kijev elfoglalása. Ukrajna továbbra is be van kerítve, Biden pedig azt mondta, vért is szállítottak az orosz katonák, amire tényleg semmi szükségük nincs, hacsak nem háborúba mennek. Emellett továbbra is zajlik a provokáció, de mint mondta, senkit nem fog megtéveszteni Oroszország – az oroszok komoly fenyegetést jelentenek Ukrajnára, és ha tovább nyomulnak, akkor csak ők lesznek felelősek a történtekért.

Biden arról is beszélt, hogy az elmúlt két napban folyamatosan kapcsolatban volt az európai vezetőkkel, minden lépésnél egyértelművé tették, hogy egységesen dolgoznak az orosz agresszió ellen, egységesen akarják megvédeni a NATO-t. Az elnök szerint a hétfői beszédből a világ egyértelműen hallhatta, hogy akarja átírni Putyin a történelmet – konkrétan megkérdőjelezte Ukrajna létjogosultságát, és explicit módon háborúval fenyegetett, ha nem teljesítik a követeléseiket. Azt most is leszögezte, hogy az USA és a szövetségesei továbbra is nyitottak a diplomáciára, ha az oroszok tényleg komolyan gondolják azt, és továbbra is reméli, hogy fel lehet oldani ezzel a konfliktust.

Valós közelségbe ért a háború

Ahogy arról korábban írtunk, pénteken kelet-ukrajnai szakadárok jelentették be, hogy szerintük Ukrajna készül általános támadásra, ezért a szakadár Donyecki Népköztársaság (DNR) megkezdi a területén élők kimenekítését Oroszországba. Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter ezt kategorikusan tagadta, elsőre pedig az orosz elnök szóvivője, Dmitrij Peszkov is azt közölte, hogy a Kremlnek nincsen tudomása arról, hogy Oroszország felé szervezetten menekítenének ki civileket Donyeck és Luganszk irányából, később viszont úgy tűnt, mégis van. A korábbi nyugati értesülések, amelyek az Ukrajna elleni lehetséges orosz támadásokról szóltak, többször megjegyezték, hogy ehhez majd Oroszország valamilyen ürügyet keres, például egy megrendezett támadásra hivatkozna.

Sokan pontosan ilyen ürügyként tekintettek arra az ugyancsak pénteki incidensre, amikor felrobbant – az orosz kormánymédia szerint felrobbantották – a donyecki népi milíciák vezetőjének autója az Ukrajnából 2014-ben kivált, nemzetközileg el nem ismert, de Oroszország támogatását bíró Donyecki Népköztársaság (DNR) székhelyén. Arra meg aztán végleg, hogy Putyin hétfőn békefenntartóként orosz katonákat küldött a szakadár területekre. Pénteken Vlagyimir Putyin is arról beszélt: egyre kiélezettebb a helyzet Donyeck körül, Ukrajna folyamatosan megsérti orosz nyelvű állampolgárainak jogait, Kijev szabotálja a kelet-ukrajnai válság rendezésére hivatott minszki megállapodást, nem tesz érdemi lépéseket a szakadár területek békés reintegrálására.

Keddi bejelentésében aztán az orosz elnök ennél jóval tovább ment, és többek közt azt is világossá tette, hogy a minszki megállapodás lekerült a napirendről.

Péntek óta ha lehet, még jobban felpörögtek az események. Több ország nagykövetsége is bezárt, és többek közt Németország, Franciaország és Ausztria is arra kérte az állampolgárait, hogy hagyják el Ukrajnát. Eközben a 30 ezer katonával folytatott orosz hadgyakorlat is folytatódott Belaruszban, és fegyveres támadásokra is sor került, melyeknél a két fél természetesen kölcsönösen egymást vádolta. Ezt követte aztán hétfőn az, hogy Putyin aláírta a kelet-ukrajnai szakadár területek elismeréséről szóló elnöki rendeletet, majd békefenntartóként orosz katonákat küldött a szakadár területekre. Az oroszok eközben az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülésén is Ukrajnát vádolták agresszióval. Arról, hogy a háború ezzel most már tényleg elérhető közelségbe került, itt írtunk bővebben, Putyin keddi, demilitarizált, neutrális Ukrajnáról szóló bejelentésével itt foglalkoztunk, a hétfőn elismert szakadár államokról pedig itt olvashat bővebben. Ha valaki zanzásított összefoglalót szeretne az elmúlt éjszaka fejleményeiről, az ide kattintson.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!