A háború folytatását vagy a jelenlegi vonalak végleges bebetonozását jelenti a kelet-ukrajnai szakadárállamok orosz elismerése? Vlagyimir Putyin hétfői beszéde alapján mindkét lehetőség benne van, a helyzet megjósolhatatlan, de számos olyan körülmény van, ami további eszkaláció felé mutat.
Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn elismerte a kelet-ukrajnai, szakadár donyecki és luhanszki „népköztársaságok” függetlenségét, majd pedig az is hamar kiderült, hogy orosz csapatokat küldenek a területekre, hivatalosan békefenntartóként. Ezzel új fordulópontjához ért a konfliktus, ami alatt Moszkva több mint 160 ezer katonát vont össze Ukrajna körül, és nyugati országok már korábban is úgy vélték, valamilyen megrendezett ürügyet próbál teremteni egy esetleges invázióhoz. Putyin hétfő esti beszédében lényegében megint Ukrajna létét kérdőjelezte meg. A hétfő éjszakai összefoglalónkat itt olvashatja.
A legvészjóslóbb putyini beszéd
Az orosz elnök érvelése két részre osztható: a történelmi részben leginkább Ukrajna államiságát vonta kétségbe – mondván, csak a Lenin vezette bolsevikok mesterséges terméke, területének nagy részét ezután Sztálintól, majd Hruscsovtól kapta, állami hagyományai sosem alakultak ki, a posztszovjet Ukrajna pedig oligarcha klánok martalékává vált –, a második részben pedig Oroszország nemzetbiztonsági szempontjairól beszélt. Ezek szerint
Ukrajna euroatlanti integrációja Moszkvának elfogadhatatlan, ennélfogva minden eszközzel megakadályozandó. Megakadályozta az eddigi lépéseivel? Nem.
A beszéd történelmi része sem mellékes – Putyin már tavaly is kiadott egy eszmefuttatást arról, hogy ukrán nép nem létezik –, most azonban fontosabb az elnök szavainak nemzetbiztonsági vonatkozású része, amely szerint egy nyugatról felfegyverzett, hadseregében megerősített Ukrajna, amelynek területén a NATO erői akadálytalanul megjelenhetnek, fenyegetést jelent.
Példaként Harkivot (az orosz határhoz közeli városban készült helyszíni riportunkat itt olvashatja) hozta fel, ahonnan 4-8 perc alatt elérhető rakétákkal Moszkva.
- Csakhogy a szakadár „Donyecki és Luhanszki Népköztársaság” (DNR, LNR) elismerésével a helyzet nem változott: az 1,4 milliós Harkiv továbbra is Ukrajna része, tehát ez a fenyegetés moszkvai értelmezés szerint továbbra is fennáll, sőt: a szakadárállamok elismerésével csak felgyorsulhat Ukrajna nyugati katonai megerősítése, azaz, Putyin beszéde alapján ez a veszély csak nőni fog.
- A helyzet háborús kilátásait erősíti az is, hogy a DNR és LNR saját alkotmányában említést tesz arról, hogy legitim határainak nem a jelenlegi vonalakat tekinti, hanem az eredeti megyehatárokat, márpedig Luhanszk és Donyeck megyének jelenleg csak a felét ellenőrzik a szakadárok.
Az elismerés után a két kváziállammal Oroszország barátsági és segítségnyújtási szerződést is kötött, amely alapján a két területre nyíltan bevonulnak az orosz erők – azaz az ütközőzónában az ukrán hadsereggel szemben ezután már az orosz hadsereg néz szembe. Orosz értelmezés szerint erői hivatalosan békefenntartókként vonulnak be.
Az egyoldalúan nemzetközi határrá minősített vonalak őrzését az orosz erők közösen látják el a helyiekkel – akik ukrán katonai források szerint már egyébként is integrálódtak az orosz hadseregbe, ukrán források szerint nagyjából 30 ezren lehettek ott –, éppúgy, ahogyan az történik a hivatalosan Grúziához tartozó, de 2008-ban Oroszország által egyoldalúan elismert Dél-Oszétia és Abházia esetében.
A párhuzamra hétfőn a délután tartott, megkoreografált nemzetbiztonsági ülésen Dmitrij Medvegyev is utalt, aki az akkor épp kormányfői székbe átült Putyin árnyékában tevékenykedő államfőként elismerte az akkori két szakadárállamot. Medvegyev – aki kormányfő is volt, jelenleg a nemzetbiztonsági bizottság elnökhelyettese, így nem a bizottság titkárának, Nyikolaj Patrusevnek, hanem közvetlenül Putyinnak van alárendelve – azonban maga is elismerte, hogy a párhuzam itt véget ér: Ukrajna esetében jóval nagyobb erők feszülnek egymásnak, mint Grúziában.
Az elmúlt hónapok információs geopolitikai szkanderezése Oroszország és a Nyugat között arról szólt, hogy a másik fél akar háborút, magukról mindketten azt állították, hogy a diplomáciai megoldás hívei. A formabontóan nyilvánosság előtt zajló nemzetbiztonsági ülésen is erről beszéltek az orosz vezetés meghatározó tagjai, amikor az elnök a kialakult helyzetről kérdezte őket, mielőtt mindenkit állásfoglalásra késztetett a függetlenség elismerését illetően. Eszerint a megoldás a 2015-ben a kelet-ukrajnai tűzszünethez és jövőbeli megoldáshoz tető alá hozott minszki megállapodás lett volna, ám az nem teljesült, Moszkva szerint azért, mert Kijev elszabotálta: nem valósította meg az alkotmánytervezetet, amely alapján jelentős vétójoggal felruházva reintegrálták volna a szakadár államokat. (A Moszkvához lojális Luhanszk és Donyeck révén az orosz vezetés megakadályozhatta volna, hogy Ukrajna közeledjen a NATO-hoz.)
Kijev valóban nem fogadta el a minszki megállapodás „orosz értelmezését”, bár nem világos, mi lett volna a nem orosz értelmezése a dokumentumnak, amely közvetlen tárgyalást is előír Kijev és a szakadárok között, amit az ukrán vezetés következetesen elutasított.
A DNR és LNR orosz elismerése a minszki megállapodás végét jelenti – ezt az orosz külügyi szóvivő, Marija Zaharova is megerősítette –, ezzel tulajdonképpen Ukrajna válláról levették a terhet, hogy egy általa elfogadhatatlan menetrend alapján rendezzék a kelet-ukrajnai helyzetet, innentől kezdve viszont semmilyen kapaszkodó nincsen a megoldáshoz – ami ismét csak a fegyveres összecsapás kockázatát növeli.
További muníciót jelent a szélesebb háború kibontakozásához, hogy az orosz hírekben szereplő állítások szerint az ukrán hadsereg folyamatosan támadja DNR-t és LNR-t – azaz ebben a narratívában
hamarosan a reguláris orosz erőket érheti támadás egy általa függetlennek elismert országban, amelynek egyik felét az elismert DNR és LNR értelmezése szerint az ukrán hadsereg megszállóként ellenőrzi.
Hogy Moszkva komolyan gondolja, hogy általa elismert szakadárállamok területe nagyobb lehet a jelenleginél, azt az orosz alsóház FÁK-országokért felelős parlamenti bizottságának elnöke is jelezte: Leonyid Kalasnyikov szerint az egykori népszavazást a két megye egész területén tartották, tehát a határok a megye egészére vonatkoznak.
„A határok helyreállításának módja a megállapodásban nincsen benne. Hogy mit tesz ennek érdekében DNR, az nem a mi hatáskörünk”
– az mindenesetre beszédes, hogy a szakadár területek határátkelőit már két hete lezárták, ukrán források már korábban jelezték, hogy ez egy készülő kötelező sorozás miatt történik. A 18–26 éves korcsoportra a sorozást a szakadárok nem sokkal később hivatalosan is bejelentették, az általános mozgósítás mellett.
Az ukrán hadsereg támadásairól szóló híradásokat Kijev alaptalan provokációnak tekinti, és jelezték, hogy a szakadárok miatt sokasodott meg a kelet-ukrajnai tűzszünet egyébként korábban is rendszeres megsértése a demarkációs vonal mentén. A kelet-ukrajnai frontvonal közvetlen közelében készült helyszíni riportunkat itt olvashatják, videónkat pedig itt lehet megnézni:
Az, hogy ezek az orosz tálalású hírek folyamatosan jelen vannak, csak tovább növelik a háború kockázatát: Putyin hétfői beszédében kijelentette, hogy ha a támadások folytatódnak, akkor a következmények miatti felelősség kizárólag az ukrán vezetést terheli.
Láthatóan tehát hivatkozási alapnak tekinti további eszkalációhoz az orosz fél a tűzszünet megsértéséről szóló híreket, függetlenül attól, hogy az ukrán vezetés szerint azok valótlanok – vagy egyenesen az orosz fél hajtja őket végre, hogy ezzel ágyazzon meg a további orosz előrenyomulásnak, azaz a nyílt háborúnak.
A lehetőségekben benne van, hogy a DNR és LNR idővel Oroszországgal egyesül – erre utalt a hétfői nemzetbiztonsági tanácsi ülésen a külső elhárítás vezetője, Szergej Nariskin és a kijevi tárgyalásokért felelős elnöki megbízott, Dmitrij Kozak elszólása.
Előképnek pedig ott van a Krím, amely szintén előbb „elszakadt” Ukrajnától – egy el nem ismert népszavazáson, amelyet már orosz katonai jelenlét idején tartottak meg –, majd 2014 márciusában csatlakozott Oroszországhoz. Moszkva valójában annektálta a területet. A helyzet azonban két szempontból más: egyrészt a Krím félsziget Ukrajna autonóm területe volt, korábban is kiemelten lojális Ukrajnához, amelyhez 1954-ben került, még a Szovjetunión belül. Ráadásul kis szárazföldi szakaszon van a lehetséges ütközési pont, és a terület további vonalai sem kérdésesek, miután az egész orosz ellenőrzés alá került – felrúgva az Oroszország által is aláírt 1994-es Budapesti Memorandumot, amely Ukrajna területi épségét volt hivatott szavatolni.
A két szakadár terület esetében azonban az ütközőzóna nagyon hosszú, a jelenlegi helyzetben könnyen ingataggá tehető,
ráadásul nem az egészet uralják a szakadárok – azaz lényegében Moszkva –, ami további támadások esélyét növelheti.
Lesz tárgyalás?
Egyelőre még nem világos, mi lehet az eredetileg csütörtökre tervezett amerikai–orosz külügyminiszteri találkozó sorsa. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ugyan a munka folytatását javasolta a nemzetbiztonsági ülésen, kétséges azonban, hogy a jelenlegi helyzetben megtalálná a hangot Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel.
A nemzetközi közösség egyöntetűen elítéli az orosz lépést. Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke közleményben ítélte el „a lehető leghatározottabban” Putyin döntését arról, hogy az ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyéket független entitásként ismernék el.
„Ez a lépés a nemzetközi jog, valamint a minszki megállapodások durva megsértése. Az unió szankciókkal fog reagálni azokkal szemben, akik részt vesznek ebben a törvénytelen cselekedetben. Az unió ismételten megerősíti, hogy rendíthetetlenül támogatja Ukrajna függetlenségét, szuverenitását és területi integritását nemzetközileg elismert határain belül”
– írja a két uniós vezető közös közleménye.
Az éjszaka az ENSZ Biztonsági Tanácsa tartott ülést – itt épp Oroszországé a soros elnöki pozíció –, a másfél órás nyílt (a YouTube-on is közvetített) tanácskozáson többek között az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, India, Írország, az Egyesült Arab Emírségek, Kenya és Ghána képviselői is nyomatékosan szorgalmazták a békét és a diplomáciát az ukrajnai háború elkerülése érdekében. Igaz, egyelőre inkább a háború kiszélesedése, semmint elkerülése felé tartanak az események.
Az előre bejelentett, minden korábbinál szigorúbb szankciók minden bizonnyal életbe lépnek, ezzel az orosz nemzetbiztonsági tanács is számolt, az orosz kormányfő jelezte is, hogy fel fognak készülni az importhelyettesítő termelésre. Igaz, Mihail Misusztyin szavaiból kivehető volt, hogy a hétfői végleges elismerés előtt ő még adott volna egy esélyt a tárgyalásnak.
Nem tudjuk, hogy Putyin adott-e: az bizonyos, hogy beszélt a német kancellárral és a francia elnökkel, akiket tájékoztatott a szakadár területek elismerésének szándékáról, ám nem derült ki, hogy Olaf Scholznak vagy Emmanuel Macronnak volt-e még elméleti lehetősége felkínálni valamit ahhoz, hogy ettől elálljon az orosz elnök. Azt sem tudni, próbált-e ő vagy megbízásából a kormány más tagja az utolsó pillanatban még kapcsolatba lépni Washingtonnal, amelyet Oroszország valójában az egyetlen érdemi, döntési helyzetben lévő tárgyalófélnek tekintett az elmúlt hónapok feszültsége alatt.
A szankciók pontos tartalma egyelőre kérdés: korábban felvetődött, de egyelőre Putyin személyére vonatkozó szankcióról nem volt bejelentés, de több kormánytagra igen. Fontosabb azonban, hogy mi lesz a gázexport sorsa, bár borítékolható, hogy az orosz lépés miatt beláthatatlan távolságba kerül az Oroszországot Németországgal közvetlenül összekötő Északi Áramlat 2 beindítása. Berlin mindeddig ódzkodott attól, hogy ezt nyíltan kimondja, Washington azonban már korábban is utalt rá, hogy ezt a feszültség ismeretében elvárná a német féltől. A már működő Északi Áramlat 1 vezetékein keresztül jelenleg évi 55 milliárd köbméter földgáz halad át, ez az EU-ba irányuló gázexport több mint egynegyede-harmada.
Közben viszont a nyugati szankciók annak fényében fognak érkezni, hogy további intézkedéseket tartsanak meg arra az esetre, ha Moszkva tovább élezni a konfliktust.
Budapest a közös uniós álláspont mellett
Orbán Viktor vezetésével kedd reggel összeült a magyar kormány nemzetbiztonsági kabinetje. Szijjártó Péter külügyminiszter kedd délelőtt Facebook-oldalán arról posztolt, hogy meglátása szerint „a tegnap esti fejlemények nyomán most felgyorsult Brüsszelben a szankciós intézkedések előkészítése, és folyamatos az egyeztetés a lehetséges lépésekről”. Hozzátette,
„Magyarország ebben a kérdésben soha sem törte meg az uniós egységet. Mindezzel párhuzamosan a diplomáciai megoldásba vetett utolsó utáni reményünket sem szabad feladnunk.”
Orbán Viktor hétfő este telefonon egyeztetett Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével, és egyértelművé tette, hogy Magyarország részese a közös uniós álláspontnak.
Kijeven múlik bármi?
Az ukrán vezetés hosszú ideje azt hangsúlyozta, hogy az orosz erők összevonása Ukrajna körül – a Krímtől a keleti határokon és a szakadárokon át a Belaruszig ez becslések szerint 190 ezer katonát jelent – nem utal azonnali támadási szándékra. Ukrajna hűtötte is a háborúra figyelmeztető amerikai nyilatkozatokat, mondván, az csak kárt okoz az országnak. Volodimir Zelenszkij elnök még hétfőn is erről beszélt, de hangsúlyozta, hogy ettől függetlenül a nyugati katonai és diplomáciai segítségre szükség van, mert ettől a kiállástól függ, hogy Oroszország el mer-e indulni Ukrajna ellen.
Hétfőn este, a szakadárok orosz elismerése után már értelemszerűen más hangnemben szólt: közölte, hogy hazája békét akar, és továbbra is támogatnák a diplomáciai megoldást, Oroszország azonban tönkreteszi ezeket az erőfeszítéseket. Az ukrán elnök hétfőn késő este tweetelt arról, hogy megbeszélést tartott Boris Johnson brit miniszterelnökkel, és egyeztetni fog Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével, valamit Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel is.
Az erővonalak valójában nem változtak most sem, elvégre a de facto orosz ellenőrzés alatt álló szakadár területek eddig is ott voltak, ukrán ellenőrzés alatt álló területre pedig nem mentek orosz erők, de a helyzet a szakadárok orosz elismerésével, az orosz erők várható nyílt megjelenésével DNR-ben és LNR-ben, a szakadárok lehetséges területi igényeivel, az orosz elnök utalásával arra, hogy Harkivból túl gyorsan elérhető lenne rakétákkal Moszkva, sokkal kiszámíthatatlanabbá vált, mint bármikor.
