Megkapta a felsőház engedélyét Putyin, hogy Oroszországon kívül vesse be a hadsereget

2022. február 22. – 17:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vlagyimir Putyin orosz elnök megkapta az engedélyt az orosz felsőháztól fegyveres erők Oroszországon kívüli alkalmazására – írja a Sky News. Ezt azzal indokolták, hogy „békefenntartókat” küldenének a hétfőn függetlenként elismert két szakadár területre, de a döntés megnyithatja az utat egy lehetséges szélesebb ukrajnai invázió felé.

Mint arról hétfőn írtunk, Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta azt a dokumentumot hétfő este, amivel elismerte a két kelet-ukrajnai szakadár tartomány, a donyecki és luhanszki „népköztársaságok” függetlenségét. „Oroszországnak minden joga megvan, hogy gondoskodjon a saját biztonságáról. Pontosan így fogunk tenni” – jelentette ki emellett tévébeszédében. A két kelet-ukrajnai szakadár terület orosz elismerése alapvetően új helyzetet teremt, erről itt írtunk bővebben.

Putyin lépését az USA, a NATO és az ENSZ is törvénytelennek nevezte, ezt ebben a cikkünkben részleteztük. Oroszország hétfőn azt is elrendelte, hogy úgynevezett békefenntartó egységeket küld a szakadár területekre, a szemtanúk már felbukkanó tankokról és hadoszlopokról beszéltek, mindezek hatásáról pedig ebben a cikkben olvashat.

„Minden jel arra mutat, hogy Oroszország továbbra is Ukrajna teljes körű megtámadását tervezi” – mondta a Sky News szerint egy sajtótájékoztatón Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben. Az elmúlt hónapokban több mint 160 ezer katonát vont össze az ország körül, és a csapatok közül egyre többen vesznek fel támadó pozíciókat. Közben pedig látják a folyamatos provokációkat a szakadár területeknél, ahol a múlt hét óta megsokasodtak a tűzszünetet megsértő esetek, és a különböző megrendezett műveleteket, amelyekkel ürügyet próbálnak kreálni egy offenzívához, mondta Stoltenberg.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár brüsszeli sajtótájékoztatója 2022. február 22-én – Fotó: Dursun Aydemir / Anadolu Agency / Anadolu Agency via AFP
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár brüsszeli sajtótájékoztatója 2022. február 22-én – Fotó: Dursun Aydemir / Anadolu Agency / Anadolu Agency via AFP

Azt mondta, soha nem késő úgy dönteni, hogy nem támadnak, és ezért továbbra is arra szólítják fel Oroszországot, hogy lépjen hátra, deeszkalálja a helyzetet, és a diplomácia mentén próbáljon megoldást találni. „Ha Oroszország újból úgy dönt, hogy erővel lép fel Ukrajna ellen, akkor keményebb szankciókkal néznek szembe, és még nagyobb árat fognak fizetni” – mondta.

Amikor arról kérdezték, hogy Oroszország mozgásait már Ukrajna inváziójának tekinti-e, Stoltenberg azt mondta, hogy Moszkva már 2014-ben inváziót indított Ukrajna ellen, annektálta a Krímet, és azóta orosz katonai csapatok voltak a két szakadár kelet-ukrajnai területen is, csak nem ismerték el a jelenlétüket. „Ez az ország további inváziója” – mondta. A NATO-főtitkár szerint most újabb orosz erők mennek be a területre, amivel olajat öntenek a tűzre, és egyre veszélyesebbé válik a helyzet.

Stoltenberg azt is mondta, hogy a NATO mindent megtesz, hogy megvédje a szövetség tagjait, több mint száz vadászgép van készenlétben.

Arról, hogy az elmúlt napokban milyen közel került az orosz-ukrán válság ahhoz, hogy háború robbanjon ki, ebben a cikkben írtunk.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!