A britek máris bejelentették az első szankciókat Oroszország ellen, Boris Johnson a BL-döntőt is elvenné Szentpétervártól

2022. február 22. – 14:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Öt orosz bank és három orosz oligarcha ellen rendelt el vagyonbefagyasztást is tartalmazó szankciókat kedden a brit kormány, válaszul arra, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök előző nap hivatalosan elismerte a délkelet-ukrajnai szakadár területeket, és az újonnan elismert államokba azonnal orosz „békefenntartó” egységeket vezényelt.

A szankciókat a brit parlament alsóházában bejelentő Boris Johnson azt mondta, hogy „ez csak az első sortűz” az ukrán elnök keddi megfogalmazása szerint „jogi agressziót” elkövető Oroszország ellen. Johnson szerint a Bajnokok Ligája Szentpétervárra tervezett döntőjét is el kéne költöztetni, mondván: „Ki van zárva, hogy egy szuverén országot megtámadó Oroszország rangos focimeccset rendezzen.” A BL-döntő előtt egyébként az orosz labdarúgó-válogatottra egy – borítékolhatóan feszült hangulatú – meccs vár márciusban Lengyelország ellen.

Mint arról hétfőn írtunk, Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta azt a dokumentumot, amivel elismerte két kelet-ukrajnai szakadár tartomány, Donyeck és Luhanszk függetlenségét, majd hosszas történelmi fejtegetést követően lényegében azt állította, Ukrajna a 2014-es forradalom után elveszítette szuverenitását, és külső, nyugati irányítás alá került. „Oroszországnak minden joga megvan, hogy gondoskodjon a saját biztonságáról. Pontosan így fogunk tenni” – jelentette ki. A két kelet-ukrajnai szakadár terület orosz elismerése és az azonnal odavezényelt orosz „békefenntartók” alapvetően új helyzetet teremtenek a hónapok óta húzódó konfliktusban, és közelebb lökte a régiót a háborúhoz.

Az Európai Unió kedd délutánra ígéri saját szankcióinak bejelentését. Több nemzetközi lap egybehangzóan állítja, hogy a szankciós listára felkerül

  • 27 személy és entitás az orosz katonai, üzleti életből és a Kreml-párti propagandamédiából;
  • az orosz parlament 11 tagja, aki előterjesztette és 351 képviselője, aki megszavazta a szakadár területek elismerését;
  • a kelet-ukrajnai orosz „békefenntartó” csapatok katonai vezetői;
  • az orosz katonai erőfeszítéseket finanszírozó bankok.

Ezenkívül a szankciók igyekeznek megnehezíteni az orosz állam hozzáférését az uniós tőkepiacokhoz és tőzsdékhez, és megakadályozzák az uniós államok Luhanszkkal és Donyeckkel való kereskedelmét.

(via Guardian, Politico)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!