Így jutottunk el a kétmilliomodik oltásig

Így jutottunk el a kétmilliomodik oltásig
Illusztráció: Bakró-Nagy Ferenc

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarországon tavaly, nem sokkal több mint egy évvel ezelőtt jelent meg hivatalosan a koronavírus. A víruskutatók viszonylag hamar elkezdtek beszélni arról, hogy a vakcinák jelenthetik majd a kiutat a járványból. Eleinte ez sokaknak teljesen sci-finek tűnt, de aztán az év végén már be is oltották az első embert nálunk is.

A Pfizer–BioNTech és a Moderna vakcinái decemberben kaptak zöld utat, januárban pedig az orosz Szputnyik V, a brit–svéd AstraZeneca és a kínai Sinopharm is megkapta az engedélyt. Itt talál meg minden fontos információt a vakcinákról, egy helyen. A magyar kormány sokat kritizálja az Európai Bizottságot a vakcinabeszerzések miatt, az érkező keleti vakcinákat szinte minden esetben nagy csinnadrattával fogadják, míg a Nyugatról érkező szállítmányok hírét többnyire nem verik nagy dobra. A vakcinákkal kapcsolatban sok Brüsszelt érő kritika jogos, és nincs is velük egyedül a kormány, de nem bontják ki az igazság minden részletét. Itt foglaltuk össze, hogy jogosan brüsszelezik-e vakcinaügyben a kormány.

Február közepén konzultációt indított a nyitásról a kormány, másnap viszont Müller Cecília bejelentette a járvány harmadik hullámát, ami azóta is tart. Nem sokkal később Orbán Viktor arról beszélt, hogy a járvány legnehezebb időszaka következik.

Márciusban már javában zajlott a lakosság oltása, de az egyik pénteken „szinkronizációs problémák” miatt lefújták a hétvégére tervezett tömeges oltást. A brit mutáció miatt elképesztő sebességgel terjed a vírus, ezért újabb szigorításokat jelentettek be. Nyilvánossá tették a kínai és az orosz vakcinaszerződéseket. Engedélyt kapott a Janssen-oltás is, ami az első olyan vakcina, amelyből egy adag is elegendő. Nem sokkal később újabb két vakcina kapott zöld utat, a kínai CanSino és az indiai Covishield, amelyeket csak további vizsgálatok után alkalmazhatnak.

A járvány intenzitása egyelőre nem akar alábbhagyni, sajnos lakosságarányosan az elhalálozások számát tekintve másodikak vagyunk világviszonylatban, már több mint 20 ezer koronavírusos ember halt meg Magyarországon. De az oltásokkal alapvetően jól állunk, már átlépte a kétmilliót a beoltottak száma, ezzel Európában az elsők között vagyunk. A járvánnyal kapcsolatos legfontosabb adatokat bemutató, folyamatosan frissülő grafikonjainkat itt találja.

Ezen az idővonalon pedig összeszedtük, hogy milyen történéseken át vezetett az út a kétmilliomodik beadott vakcináig (asztali nézetben plusz infók jelennek meg, ha az egyes pontok fölé viszi az egeret).

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!