Több mint 250 milliót költött evésre, ivásra és szállodára a Fidesz-frakció az előző ciklusban

Több mint 250 milliót költött evésre, ivásra és szállodára a Fidesz-frakció az előző ciklusban
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője felszólal napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. május 9-én. Mellette Hende Csaba, a Fidesz frakcióvezető-helyettese – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Szállodákra, ügyvédekre, valamint régi és új barátok tanácsaira költött legtöbbet a Fidesz frakciója a 2018-as és a 2022-es választás közötti időszakban. Négy év szerződéseit végigbogarászva olyan cégeket is találtunk, amelyekről semmi nem derül ki az interneten, és olyanokat is, amik a párthoz ezer szálon kötődő figurákéi. A partnerek közt olyan furcsábbnál furcsább partnerek jönnek szembe, mint Habony Árpád volt felesége, egy zsidó tévét üzemeltető újságíró, az NVB egyik tagja és egy internetmonitorozással foglalkozó magyar startup is. Mire adta ki a frakció pénzét Kocsis Máté az elmúlt négy évben?

Több mint 90 millió forint értékben végezhetett közvélemény-kutatásokat és foglalhatott össze híreket a Fidesz-frakciónak a Kutatópont Piac- és Véleménykutató Kft. amely Mráz Ágoston Sámuelnek, a Nézőpont Intézet vezetőjének a tulajdona. És bár a sajtóban általában a Nézőpont Intézet neve szerepel, a valódi munkát, úgy néz ki, jelentős részben már Mráz saját cége végzi: a Kutatópontnak 2020-ban és 2021-ben is milliárd forint fölötti megrendelései voltak.

Szintén ehhez a körhöz tartozik az Observer Budapest Médiafigyelő Kft., amely 61 millió forint értékben végezhetett „médiahatás-vizsgálati” munkákat a nagyobbik kormánypártnak. A cég a Nézőpont Intézet tulajdonában áll, és a Kutatóponthoz hasonlóan annak Ilka utcai központjába van bejegyezve. A kör ott zárul be, hogy a kormányzati megrendeléseken hízó Nézőpont Csoport tulajdonosa a Fidesz-tag Győri Tibor, Orbán Viktor régi bizalmasa.

Régi barátok a színpadon

Több mint 40 millió forint értékben szerződött a Fidesz képviselőcsoportja online tartalmak megjelenítésére a New Land Media Kft.-vel. A Balásy Gyula tulajdonában lévő cég szinte egyedül felel a kormánypropaganda megjelenítéséért is, ez a 40 millió pedig az évi 70-80 milliárdot meghaladó bevételükhöz képest aprópénznek tűnik. Balásy egyébként annyira sikeres üzletember, hogy 2022 januárjában és február első napjaiban már 20 milliárd forintnyi megbízást kaptak a cégei Rogán minisztériumától, majd a napokban a Rogán irányítása alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal kötött velük 75 milliárdos keretszerződést.

Nem hagyta elsorvadni kedvenc őrző-védő cégét sem a nagyobbik kormánypárt. A 2021-ben már 14 milliárd forintos árbevételű, csak a Puskás Arénát évi 1,8 milliárdért őrző Valton Security 28 millió forintért kapott szerződést a Fidesz-frakciótól. A Valton neve rendkívül sok helyről lehet ismerős: ők őrzik a kormány és a kormánypártok rendezvényei mellett például a fesztiválok többségét is.

Szintén valamivel több mint 28 millió forintért adott kommunikációs tanácsokat a Fidesz képviselőcsoportjának a Kaminski & Buranits Kft., melynek egyik tulajdonosa Kaminski Fanny, Habony Árpád volt felesége. Kaminski emellett mással is foglalkozik, a legendák szerint ő vezeti Orbán Viktor social media csapatát is, amely mostanában sorozatban nyeri a lájkbajnokságokat.

Közel 44 millió forint értékben szerződött a Fidesz frakciója a Neticle Zrt.-vel, amely online tartalomfigyeléssel és annak elemzésével foglalkozik. A magyar startup szolgáltatásának lényege, hogy valós időben figyeli az interneten megjelenő tartalmakat, amelyekben egy bizonyos márkát említenek, majd mesterséges intelligenciával elemzi azokat.

Hogy pontosan mik voltak a szolgáltatások, amikkel a Fidesz megbízta a céget, a szerződések leírásából nem derül ki, valószínűleg kampányszlogenjeik és üzeneteik internetes fogadtatását monitoroztatták. A Neticle-t 2012-ben alapította három fiatal magyar informatikus (róluk a Forbes készített portrét), azóta azonban több tőkealap is beszállt tulajdonosként.

Ezt az élő adást, kérem, ne adjátok le!

A frakciószerződések legnagyobb meglepetése sztárja Breuer Péter, a zsidó Heti TV, valamint a saját magáról elnevezett BreuerPress tulajdonosa. Breuer nem válogatós, amikor tanácsokat kell adni, az MSZP kormányzása alatt még Hiller Istvántól is pont olyan boldogan fogadott el szerződéseket, ahogy most Kocsis Mátétól teszi.

Breuer World B.P.I. Bt.-je az elmúlt négy évben több mint 20 millió forintért adott külpolitikai tanácsokat a Fidesz-frakciónak, miközben ezzel párhuzamosan a Heti TV újságírójaként rendszeresen ott ül a kormányinfókon is, ahol az elsők között szokott szót kapni. Januári elemzésünk szerint ugyanis a 2021-es kormányinfókon a Heti TV a hatodik leghamarabb szót kapó médium volt, rögtön az RTL Klub után, természetesen messze megelőzve a Telexet.

Breuer Péter nevével – több évtizedes munkássága ellenére – a legtöbben talán akkor találkoztak először, amikor 2019-ben a Heti TV-ben alákérdezős interjút próbált csinálni Kósa Lajossal, miután az egy antiszemitának is értelmezhető kijelentést tett. Kósa akkor egy ideig megpróbált válaszolgatni a kérdésekre, de idővel arra jutott, hogy a műsor szétesett, ezért megkérte az azt vezető Breuert, hogy ne adják le. A probléma csak az volt, hogy az egész élőben ment.

Így mulat 133 magyar nábob

A nagyobbik kormánypárt frakciószerződései között az egyik legnagyobb tételt a kihelyezett frakcióülések jelentik. Ez egy több mint százfős képviselőcsoport esetében nem is meglepő, ennyi emberre – és esetlegesen az asszisztenseikre – még szállást találni sem lehet mindig könnyű. A legnagyobb tételek ebből a listából:

  • 56 millióba került a Fidesz 2021. júniusi debreceni frakcióülése, amelyet a Kölcsey Központban tartottak. A szerződést akkor a város tulajdonában álló Debreceni Sportcentrum kapta, a képviselőket pedig a Hotel Lyciumban szállásolták el. A frakcióülés akkor arról vált nevezetessé, hogy a rendezvény előtt található Baltazár Dezső teret fekete fóliával borított kordonnal kerítették el, hogy a képviselőket még látni se lehessen.
  • Összesen 31 millió forintot fizetett a Fidesz a 2021. novemberi frakcióülésére, amelyet a Hernádi Zsolt Mol-vezér érdekeltségébe tartozó Grand Hotel Esztergomban tartottak. A szerződő felek itt a Salva Hotel Kft. és a Salva Property Kft. voltak, az ülésen pedig Kocsis Máté szerint leginkább a melegellenessé tett pedofiltörvényről és ennek brüsszeli vitájáról beszéltek.
  • Összesen 28 millió forintba került a Fidesz 2019-es tavaszi és őszi kihelyezett frakcióülése, amelyeket a balatonalmádi Hunguest Hotel Bár Resortban tartottak. A Hunguest-szállodalánc Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozik, a kettő közül a második esemény pedig arról vált nevezetessé, hogy kettős kordonnal vették körül az épületet, és itt értékelte ki Orbán Viktor az önkormányzati választások részleges kudarcát.
  • Közel 25 millió forint értékben szerződött a Fidesz a Czigle család tulajdonában álló Czigle-Flamingo Hotel Kft.-vel a 2020-as és a 2022-es tavaszi kihelyezett frakcióülések lebonyolítására. A balatonfüredi Flamingó Hotelben tartott idén februári találkozón Orbán a tiszta erőből kampányolásra szólította a képviselőket, leszögezve, hogy „a trehányságot és a nemtörődömséget senkinek nem nézi el”.
  • Közel 17 millió forintba került a Fidesznek a 2018. őszi kihelyezett frakcióülése, amelyre a White Hotel Marketing Kft.-vel szerződtek. A Velencén megtartott eseményen a Sargentini-jelentés volt a fő téma, a frakció itt mondta ki, hogy az Európai Parlament döntése szerintük érvénytelen.
  • Több mint 16 millió forint ment a Hotel Fürednek szintén az idén februári, választás előtti felkészítésről szóló balatonfüredi frakcióülésre. Az eseményen akkor annyi külső meghívott vett részt, hogy a fél várost le kellett zárni miattuk.

Ezek az összegek természetesen eltörpülnek az ilyen-olyan kormányzati vagy ahhoz közeli rendezvények rongyrázásához és költekezési kényszeréhez képest, de érdemes elmerengeni azon, hogy

2003-ban a Fidesz még luxusbaloldalazni kezdte az MSZP-t, amiért a párt 2,4 millió forintot költött egy kihelyezett frakcióülésre.

A „söjtöri lakoma”, amelyet a magyar politika legfontosabb ebédjének neveztek később, sorozatos bocsánatkérésre sarkallta az akkor országot vezető MSZP-t, az ellenzéki Fidesz pedig még évekig felemlegette azt mint az urizálás példáját. Csakhogy 2003 óta 99 százalék volt a kumulált infláció, azaz az akkori 2,4 milliós frakcióülés mai értéken tehát körülbelül 4,8 millió forintnak felel meg.

A legnagyobb nyertesek

A Fidesz-frakció szerződéseit böngészve feltűnő volt az összegek visszafogottsága, úgy tűnik, a jóval kisebb Jobbiknak és MSZP-nek is nagyobb kiadásai voltak. Átnéztük ezért a párt honlapjára feltöltött dokumentumokat, és kiderült a turpisság:

2020-ban a frakció egy év alatt ötmilliárd forintot utalt át a pártnak.

Megkérdeztük őket, hogy ezt a – nem elhanyagolható – kiadást miért hagyták ki a szerződéseik listájából, mire azt a választ kaptuk, hogy „a frakció a törvény által előírt támogató okirattal adott át a maradványából pénzt a pártnak, ez nem szerződés, hiszen nem szolgáltatás-vásárlásról van szó”.

Ezt leszámítva a frakció a 2018-as és a 2022-es választások között legnagyobb értékben (mintegy 213 millió forintért) a Porsche Hungáriával szerződött autók vásárlására és karbantartására. Frakciószerződéses sorozatunk korábbi részeiből kiderült, hogy ez más pártoknál is hasonlóan volt, szinte mindannyian vagy a Toyotával, vagy a Volkswagen-csoport autóit áruló és bérbe adó Porsche Hungáriával szerződtek.

A második legnagyobb nyertes 172 millió forintos szerződési összeggel a Damit Informatika Kft. lett, amely a párt honlapját és belső rendszereit is fejleszti. A Damit az egyik legnagyobb céges informatikával foglalkozó magyar cég, 2 milliárd forint körüli éves árbevétellel és több mint száz alkalmazottal.

A Damitban kisebbségi tulajdonos Vertán György másik cége, a Tigra Kft. is 19 millió forintért dolgozhatott be a Fidesz-frakciónak. Az üzletember vállalkozásain keresztül több szálon is kötődik a kormánypártokhoz és azok hátországához, neve pedig akkor is előkerült, amikor azt keresték: ki lehet a felelős azért, amiért a 2018-as választás alatt több órára leállt a Nemzeti Választási Iroda rendszere.

Ügyvédek az ügyvédekért

Szintén jelentős kiadásai vannak a Fidesznek jogi tanácsadással és ügyvédi képviselettel kapcsolatosan. Ennek megfelelően 78 millió forintért kapott ügyvédi megbízásokat a párthoz ezer szálon köthető Sárhegyi és Társai Ügyvédi Iroda.

A Sárhegyi család több tagja is fontos szerepeket tölt be a magyar politikában, Sárhegyi Zoltán például a Nemzeti Választási Bizottság tagja, és az ő szavazatával hitelesítették a kormány homofób népszavazási kérdéseit. Fia, Sárhegyi István a New Space Industries nevű cégével a magyar űrkutatási projektekben is benne van.

Szintén jogi tanácsadói szerződéseket kapott:

  • közel 22 millióért dr. Németh Gábor ügyvédi irodája;
  • 18 millióért a Bita-Petrik és Társai Ügyvédi Iroda;
  • 12 millióért a Hardy Ügyvédi Iroda;
  • több mint 11 millióért Kovátsits László irodája, ez utóbbi korábban Rogán Antalt is képviselte, többek között a Portik-perben is.

Rejtélyes cégek

80 milliós keretösszeggel jeleníthetett meg online tartalmakat a Fidesz-frakciónak az RTDCOM Kft., amelynek nemhogy honlapja nincsen, de az interneten semmi nem található róluk. Létezik ugyan egy rtd.com címen futó oldal, amely az Egyesült Államokban gyárt számítógép-alkatrészeket, és egy rtdcom-international.com oldal is, amely számítógépes rendszereket telepít Kaliforniában, de egyikről sem süt le, hogy Kőbányába, egy Rákos-patak melletti családi házba lenne bejegyezve. Az RTDCOM Kft. az Opten szerint egyébként veszteséges, a tulajdonosáról, Poysl Ferenc Béláról pedig az interneten nagyon szűkösen találhatók információk: tanult a BME-n (MBA), emellett egy lyoni egyetemen és a Hungarian Chamber of Commerce in Moscow nevű intézményben, cége tevékenységi területe a magyar mellett az orosz és a FÁK-államok piaca.

A Fidesz-frakciónak több mint 60 millió forintért dolgozott az előző ciklusban a Csónakázótó Vendéglátóipari Kft. is. A Csónakázótó kisebbségi tulajdonosa a Valtont is birtokló Varga Lajos, a cég pedig a Fidesz rendezvényeit szervezte. 2019 végén például két karácsonyi bulit, amelyek összesen 23,8 millió forintba kerültek.

A további random érdekességek közül érdemes még kiemelni, hogy

  • 17,6 millióért szervezhetett rendezvényeket a frakciónak a Human Telex Kft., amelynek résztulajdonosa Orosz Pál, az FTC vezérigazgatója (volt);
  • 11 millióért kapott szerződést szaktanácsadásra a Clavis Consulting Kft., amely az Ifjú Kereszténydemokraták Szövetsége volt alelnökének cége;
  • 10,2 millióért fotózta a frakciót a K2-Press Bt., amelynek tulajdonosa Kertész Gábor, a Népszava volt fotósa;
  • 635 ezer forintot fizetett a frakció felhasználói jogokért az ATV Zrt.-nek;
  • és természetesen a többi párthoz hasonlóan a Fidesznél sem maradhatott el a vízautomaták üzemeltetése: erre 420 ezer forintot fizettek egy cégnek.

Cikksorozatot indítottunk a Telexen annak felderítésére, kivel és mennyiért szerződtek a parlamenti képviselőcsoportok a 2018–2022-es ciklusban. Ez a sorozat utolsó része, korábban már bemutattuk, kivel szerződött az MSZP, a Jobbik, a Párbeszéd, a DK, az LMP és a KDNP.

Frissítés: Cikkünk korábbi verziójában azt írtuk, hogy megkerestük a Fidesz-frakció sajtósait a pártnak juttatott 5 milliárd forintos támogatással kapcsolatban, de nem válaszoltak. A valóság az, hogy válaszoltak, álláspontjuk szerint a támogatást, mivel nem szolgáltatásvásárlás, nem kell feltüntetni a szerződések között.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!