Több mint 24 millió forintba került a Fidesz februári frakcióülése Balatonfüreden

2022. április 28. – 14:57

Több mint 24 millió forintba került a Fidesz februári frakcióülése Balatonfüreden
Orbán Viktor beszédet mond a Fidesz kihelyezett frakcióülésén 2022. februárban – Fotó: Kubatov Gábor Facebook-oldala

Másolás

Vágólapra másolva

A választás előtti utolsó összekapaszkodásra jött össze a Fidesz február 16. és 18. között Balatonfüreden. A kihelyezett frakcióülésen Orbán Viktor is lelkesítő beszédet mondott a képviselőknek, majd Kocsis Máté és Simicskó István tartott sajtótájékoztatót, ahol mi is kérdeztünk.

A parlament oldalára nemrég felkerült, hogy mennyit fizetett a frakció a két füredi hotelnek a vendégek elszállásolásáért és a helyszínért. A Hotel Füred 16,19 millió forintot, míg a Flamingó Wellness és Konferencia Hotel 8,31 millió forintot kapott.

Összesen tehát 24,5 millió forintba került a kihelyezett frakcióülés, ami nem számít kirívónak a korábbi alkalmakhoz képest.

Az eddigi rekordot a tavaly júniusi debreceni frakcióülés tartja, akkor 56 millió forintot fizettek az önkormányzati tulajdonú Debreceni Sportcentrum Nonprofit Kft.-nek. Novemberben pedig 31,4 millió forintba került a frakcióülés Esztergomban, amivel Hernádi Zsolt Mol-vezér járt jól.

A februári frakcióülésre nem ment el a korrupcióval gyanúsított Völner Pál, a 444 cikke szerint viszont számos olyan Fidesz-közeli médiaszemélyiséget, vállalkozót és állami intézményvezetőt lehetett felfedezni az érkezők között, akik nem hogy a frakciónak, de a Fidesznek sem feltétlenül tagjai. Ott volt például Bayer Zsolt, Rákay Philip, Várhegyi Attila, Szolnok egykori polgármesterére, Bakondi György belbiztonsági tanácsadó, Kálomista Gábor filmproducer, Szánthó Miklós, a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriumi elnöke és Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!