Pegasusszal megfigyelt jogász, Iránytű Intézet: ezekre költött a Jobbik-frakció

2022. július 12. – 10:11

frissítve

Pegasusszal megfigyelt jogász, Iránytű Intézet: ezekre költött a Jobbik-frakció
Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője azonnali kérdést tesz fel Orbán Viktor miniszterelnöknek az Országgyűlés rendkívüli plenáris ülésén, 2022. június 27-én – Kovács Attila

Másolás

Vágólapra másolva

Staudt Gábor, Kummer Ákos és a Pegasus szoftverrel megfigyelt Vértesy László is megjelenik a Jobbik-frakció nagyobb szerződéses partnerei között. Végignéztük, 2018 és 2022 között milyen cégekkel és mennyiért szerződött a Jobbik képviselőcsoportja, és nem nagy meglepetésre kijött: az Iránytű Intézet kapta a legnagyobb szeletet a tortából. Azért a párthoz köthető régi motorosoknak is csurrant-cseppent a közpénzből, de néhány meglepetésvendég is feltűnik a szerződéslistákon.

265 millió forint értékben kötött szerződést az Iránytű Intézettel a 2018-as és a 2022-es választások között a Jobbik frakciója – számoltuk ki az Országgyűlés Sajtóirodájától kikért adatok alapján. A nemzeti radikálisból Európa-pártivá mérséklődő párt frakciója nehéz négy éven van túl: 2018-ban még 26 képviselővel kezdték a ciklust, ez azonban 2022-re mindössze 17-re csökkent. A költségvetési támogatásuk ennek ellenére az előző ciklusban évente egymilliárd forint felett mozgott, amiből jutott baráti ügyvédeknek és média-tanácsadóknak is.

A Telexen cikksorozatot indítottunk, ebben bemutatjuk minden parlamenti frakció költéseit a 2018–2022-es ciklusból. Az első vizsgált képviselőcsoport az MSZP-frakció volt, amely a legtöbbet egy régi Puch-céggel szerződött – Puch László nélkül. Ez a cikk a sorozat második része. Ebben a cikkünkben pedig még korábban írtunk arról, hogy melyik frakció mekkora támogatást kapott a 2014 óta eltelt parlamenti ciklusokban.

A legtöbb frakcióhoz hasonlóan a Jobbik is magánszemélyekkel kötötte szerződéseinek nagy részét, amelyek így nem nyilvánosak. A cégekkel kötött szerződések összegei viszont kikérhetők, ezekből pedig kiderül: a párt szinte a teljes hátországépítését egyetlen vállalaton, az Iránytű Intézeten keresztül végezte.

Ideológiaváltás egy jól működő iránytűvel

Az Iránytű Politikai és Gazdaságkutató Intézetet 2011-ben alapította Forrai Richárd, aki a Jobbik egykori háttérembereként a Barikád hetilap kiadója is volt, valamint a párt frakcióját is igazgatta. (Frissítés: Korábban tévesen írtuk, hogy a cégben valamikor tulajdonosként benne volt Vona-Szabó Krisztina, az egykori pártelnök felesége is.)

A Jobbik válsága ide vagy oda, az Iránytű Intézet kifejezetten jó négy évet zárt. Az Opten adatai szerint a cégnek 2018-ban 199 millió forint árbevétele volt, ez aztán évről évre növekedett, 2021-re egészen 541 millió forintra. Ezzel együtt sikerült nyereségessé is tenni a céget: míg 2018-ban még mínusz 25 millió forint adózás előtti eredményt értek el, ez 2021-re plusz 32 millió forintra növekedett.

Ebből 2018 és 2022 között csak a Jobbik-frakció 265 millió forintnyi szerződésért felelt.

Az Iránytű Intézethez köthető az a tavaly decemberi közvélemény-kutatás is, amely eredetileg személyesen Márki-Zay Péternek készült, később azonban kiszivárgott, és 12 százalékos Fidesz-előnyt jósolt a választásra. A kutatás akkor óriási felháborodást keltett a győzelemre készülő ellenzéken belül, nem tartották ugyanis reálisnak, hogy csupán a lakosság mindössze 32 százaléka készül rájuk szavazni.

Az Iránytű akkor még arra hivatkozott, hogy az adatok „félkész állapotban” szivárogtak ki, azért a jelentős különbség, Márki-Zay pedig már az ellenzék soraiba férkőzött fideszesekről értekezett. Ma viszont már az sem zárható ki, hogy az intézet valami fura véletlen következtében ráhibázott a választás kimenetelére, az ellenzék ugyanis végül a mérthez nagyon közeli, 34 százalékos eredményt ért el.

A Jobbik-frakció második legnagyobb szerződéses partnere több mint 53 millió forint összértékkel a Porsche Hungária volt, amely a Volkswagen-csoport autóinak bérbeadásával foglalkozik. Az 53 millió forint autóbérlésre soknak tűnhet ugyan, de egy majdnem húszfős frakciónak sok szolgálati autóra lehet szüksége, ebben ráadásul a kampányban használt kisbuszok is benne lehetnek. Nem a Jobbik azonban az egyetlen párt, amely a Porschétól szeret autókat beszerezni: az adatigénylésünk alapján szinte minden frakció a Volkswagen- vagy a Toyota-csoporttól bérel, vagy vásárol autókat.

Régi barátok a párt körül

Közel harmincmillió forintos szerződési összeggel a Jobbik-frakció harmadik legnagyobb partnere a székesfehérvári Kummer Ügyvédi Iroda volt, amely ezzel párhuzamosan a Jobbik több politikusának a jogi ügyeivel is foglalkozik. Az irodát vezető dr. Kummer Ákos 2010-ben még a párt önkormányzatiképviselő-jelöltje volt, 2015-ben pedig azzal került be a hírekbe, hogy kiderült: közös cége van a DK-ban politizáló Kecskés Balázzsal.

Kummer akkor kilépett a közös cégből, saját ügyvédi irodájával pedig többek között Vona Gábort is képviselte. Nem szakadtak meg ugyanakkor baloldali összeköttetései sem: 2021-ben ugyanis szintén őt bízta meg jogi képviseletével Nemény András, Szombathely eredetileg szocialista, összellenzéki jelöltként megválasztott polgármestere is.

19,2 millió forint értékben kapott szerződést az Abblende Szolgáltató Bt., amelynek egyik tulajdonosa Farkas Krisztina egykori köztévés műsorvezető. Farkas a 2015-ös G-nap után ugrott ki a közmédiából, és ekkor kezdett el az éppen jobbikossá váló Hír TV-ben dolgozni, ahonnan annak visszafideszesítése után távozott. A jobbikos kapcsolatok azonban megmaradtak: a korábbi műsorvezető cége így négy év alatt közel húszmillió forintot zsebelhetett be kommunikációstanács-adásért, ami a gyakorlatban a Jobbik sajtófőnöki posztjának betöltését jelentette.

A Jobbik korábbi parlamenti képviselője, Staudt Gábor kezét sem engedte el. Staudt 2006 óta vezeti a párt fegyelmi és etikai bizottságát, 2010-ben és 2014-ben is a párt budapesti főpolgármester-jelöltje volt, 2010 és 2018 között pedig az Országgyűlésben ült. A jogász végzettségű politikus 2018-ban mondott le a mandátumáról és ekkor tért vissza eredeti szakmájához. Azóta többek között Vona Gábort is védte, de a Staudt Ügyvédi Iroda a Jobbik-frakciótól közvetlenül is kapott több mint 12 millió forint értékű szerződést.

Talán a korábban a Jobbiknak dolgozó biztonsági őrök állítólagos túlkapásai miatt, de 2022 februárjában a párt frakciója több mint 11 millió forint értékben szerződött a K-1 Team Security biztonsági szolgálattal a párt rendezvényeinek biztosítására. Hogy ők mennyire végezték jól a munkájukat, nem világos, de Jakab Péternek megtetszhetett, ahogy csinálták, mert lemondása után felvetette: nem bánná, ha a politikusság után akár biztonsági őrként dolgozna.

Feltűnik a Pegasus

Majdnem tízmillió forint értékben kapott szerződést a frakciótól a Gazdaságelemző Intézet fantázianevű GEI Kft. szakpolitikai tanácsadásra. Az 1994-ben alapított cég egyik tulajdonosa pedig az a Vértesy László, akiről idén januárban a Direkt36 derítette ki: mindkét telefonját megfigyelték a Pegasus kémszoftverrel.

Vértesy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója, korábban a kormányközeli Századvég Alapítványnál is dolgozott, de a 2018-as választás előtt már a Jobbik munkáját támogató Civitas Intézet éléről szervezett rendezvényeket ellenzéki politikusok részvételével. Ezzel párhuzamosan a Fővárosi Választási Bizottság tagja is volt, vagy emiatt, vagy a Jobbik ügyeire való rálátása miatt miatt válhatott megfigyelés tárgyává.

Ezen kívül:

  • 4,8 millió forint értékben kapott szerződést a Garden Consulting Bt.
  • 4,5 millióért a Confusio Kereskedelmi és Szolgáltató Bt., amelynek egyik tulajdonosa Jurenkó Ferenc Vilmos, a Jobbik korábbi politikusa, aki az Alfahírnél újságíróként is dolgozott. Őt egyébként ezzel párhuzamosan a szocialista vezetésű zuglói önkormányzat is foglalkoztatta egy ideig, a Mandiner információi szerint azért, mert a 2019-es önkormányzati választás után alpolgármesteri címet ígértek neki, ebből azonban nem lett semmi.
  • 4,3 millióért szerződött a frakció Balázsi Bence ügyvédi irodájával, aki régi motoros a párt mellett: 2016-ban például szintén ő védte az akkor még jobbikos Janiczak Dávid ózdi polgármestert.
  • 3,2 millióért vett a frakció maszkot a Long Jie Chen Kft.-től.
  • 2,6 millió értékben adtak szerződést a Schwarz és Társa Nyomdaipari Kft.-nek. Ez azért érdekes, mert a cég két tulajdonosa Schwarz Zsolt és Schwarzné Kiefer Rozália. A Jobbik Baranya megyei önkormányzati képviselőjét pedig éppen Schwarcz-Kiefer Patriknak hívják, ő volt idén az ellenzék jelöltje Baranya 3. választókerületben.
  • Végül pedig a Jobbik számos terembérlési szerződéséből a legértékesebbeket összesen 2,5 millió forintért a budapesti Kempinski Hotellel kötötték, ahol főleg a párt nagyköveti sajtóreggelijeit tartották.

Néhány hete írtuk meg a Telexen, hogy bár a pártok állami támogatásai 2010 óta alig változtak, a frakciók támogatásának a mértékét az átlagbérhez kötötték, ennek a növekedésével pedig a képviselőcsoportok is évről évre több pénzből gazdálkodhatnak. És bár Kocsis Máté javaslata alapján jelentősen csökkentik az együtt induló ellenzéki pártok frakcióinak állami támogatását, a Jobbik képviselőcsoportja így is évente több több százmillió forintból gazdálkodhat majd.

Ez azt jelenti, hogy történelmi vereség ide vagy oda, a frakció költségvetéséből továbbra is fenntartható egy hátország, elsősorban pedig a szellemi műhelyként működő Iránytű Intézet. Az, hogy ez politikailag mire lesz elég a belső válságát és botrányok sorozatát átélő pártnak, nem világos, az viszont elég valószínű, hogy sokak megélhetése biztosítva lesz a következő négy évben is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!