A Jobbik vezetését Potocskáné Kőrösi Anita vette át, akit Jakab Péter május végén jelentett fel

2022. június 9. – 21:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtökön délután ülésezett a Jobbik elnöksége, amely tudomásul vette és elfogadta Jakab Péter lemondását. Döntöttek arról, hogy a közeljövőben új elnököt választ a tagság.

A pártot addig Potocskáné Kőrösi Anita mint ügyvezető elnök, valamint Lukács László György, Kvárik Anita, Ander Balázs, Z. Kárpát Dániel, Dudás Róbert és Magyar Zoltán alelnökök irányítják tovább. A párt közleménye szerint a Jobbik belső ügyeinek rendezéséről a tisztújításig nem akarnak nyilatkozni a sajtónak.

Potocskáné Kőrösi Anita Jakab Péter helyettese volt a Jobbik élén. Jakab május végén feljelentette őt hűtlen kezelés és hanyag kezelés kísérlete miatt, és kezdeményezte kizárását a pártból az etikai bizottságnál. Jakab a nyilvánosság előtt azzal vádolta helyettesét, hogy a távollétében döntött, elnöki jogkört ragadott magához, semmibe veszi a törvényeket, olyan kifizetések végrehajtására utasítja a Jobbik pártalapítványát, amelyek anyagilag csődbe vinnék az alapítványt.

Potocskáné Kőrösi Anita, a Jobbik vezérszónokaként beszél az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. november 10-én – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Potocskáné Kőrösi Anita, a Jobbik vezérszónokaként beszél az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. november 10-én – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Válaszul Varga Zoltán Péter, a párt dunakeszi önkormányzati képviselője és helyi elnöke is bejelentette, hogy etikai eljárást kezdeményez Jakab Péter ellen. Varga szerint ugyanis Jakab Péter „a viták belső megbeszélése helyett, senkivel sem egyeztetve, jogi bizonyság nélkül, nyilvánosan vádolja meg a párt második emberét”.

Bár Jakab Pétert a tagság a párt számára rosszul végződő választás után több mint 70 százalékos többséggel megerősítette az elnöki székben, ő június 8-án bejelentette: lemond a tisztségről. Jakab közleménye szerint ekkorra vált világossá számára, hogy „az új elnökség nem kívánja a tagság útját járni, a szükséges döntések meghozatalához nem biztosítják számomra a többséget, vagyis kivették a kezemből a Jobbik irányítását”. Jakab a munkáját a Jobbik frakcióvezetőjeként folytatja. Szerinte a párt működéséhez olyan elnökre van szükség, akivel az elnökség együtt tud dolgozni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!