Pár éve még kormányváltó ereje volt, mára csak a parizer és a lókupecezés maradt belőle

2018-at írtunk, amikor a Jobbik Vona Gábor vezetésével még javában azt harsogta magáról, hogy ők a kormányváltó erő, amely majd jól leváltja a Fideszt. Az akkoriban már egy ideje a radikális szárnyait nyesegető, és cukiságútra terelt párt végül több mint egymillió szavazattal 19 százalékot ért el. A vágyott kormányváltást nem hozták el, Orbánéknak meglett a harmadik kétharmaduk, de a Jobbik eredménye még évekkel később visszanézve sem mondható rossznak: a Fidesz után nekik lett a legtöbb képviselőjük a parlamentben, szám szerint huszonhat.

Bár erről az eredményről a jobbikosok most is azt mondták, hogy már 2018-ban sem volt annyi szavazójuk, mint ahányan akkor rájuk voksoltak: egyszerűen csak taktikai szavazást hirdettek, aminek a lényege, hogy az egyes ellenzéki pártok szavazói átszavaztak egymás esélyesebb jelöltjeire. „A Fidesz ellen ezt tartottuk jónak, és így plusz szavazatszámhoz juttattuk a Jobbikot. Ismerek olyan MSZP-st vagy DK-st, aki átszavazott a jobbikos jelöltre. A 2018-as szavazatmennyiségünk mögött nem volt százszázalékos jobbikos tábor” – mondta erről egy ma is aktív jobbikos képviselő.

De Vona mindent a nyerésre tett fel: korábban még a frakcióvezetést is átadta másnak, annyira a kampányára akart fókuszálni. A párt végzetes kudarcként élte meg az eredményeket. Mivel Vona úgy érezte, az ígéreteit nem teljesítette, lemondott minden pozíciójáról, és kivonult a politikából. Még a tisztújítást sem várta meg.

Erről az időszakról jobbikos forrásunk úgy beszélt a Telexnek, hogy a pártban volt egy „irreleváns elvárás” a választások kapcsán, de az eredményeket ő maga nem tartotta hallatlan veszteségnek, sőt, „nagyon örültem, hogy egy ilyen ideológiájú párt másodikként tudott végezni a választásokon”. Vona lemondásával pedig több társával együtt egyáltalán nem értett egyet. „Orbánt 2010 óta nem tudta megszorongatni az ellenzék, de ehhez legközelebb Vona Gábor állt. Nagy hibának tartom, hogy akkor elment, és nem vállalta a tisztújítást, a harci helyzetet. Semmi szégyellnivaló nem volt ebben az eredményben.” Ugyanezt mondja Rig Lajos, aki az idei választáson esett ki a politikából. Rig a Telexnek arról beszélt, ő is azt javasolta Vonának, hogy induljon el a tisztújításon, „mondtam neki, ha megválasztják, az óriási felhatalmazás és bizalom” lett volna.

De Vona ebből nem kért, távozásával pedig újra elkezdtek feléledni a párt radikálisabb hangjai, köztük Toroczkai László és Dúró Dóra. Át is akarták venni Vona helyét, vagy

ahogy Rig Lajos fogalmazott, „a sas elszállt, a dögkeselyűk meg leszálltak, hogy a maradékot marcangolják”.

Nem jött össze nekik, helyettük a néppártosodást képviselő Sneider Tamás és Gyöngyösi Márton került a párt élére. Toroczkait még azon a nyáron kizárták a Jobbikból, mert megsértette a párt alapszabályát, Dúró is ment utána, majd megalapították a szélsőjobbos Mi Hazánk Mozgalmat.

Nagy pártszakadás elé nézett a Jobbik, a radikális arcok magukkal rántottak másokat is, Rig szerint „tagadhatatlanul négy-öt százalékot lefaragtak az akkori pártból”, és komplett alapszervezetek is megszűntek. Egy másik jobbikos forrásunk szerint „ilyen szakadásokat a pártok nem szoktak túlélni, ahogy például a MIÉP sem élte túl. Aki ilyen nagyot szakad, az általában végrendelkezhet. Nagy munka volt, hogy egyben tartsuk a pártot.” A Jobbik a szkinhedmúlttal és zsidólistás ötlettel elhíresült Sneider elnöksége alatt próbált meg valamennyire visszakapaszkodni a szétesés széléről, „nem volt olyan alapszervezet, ahova ne ment volna el, és ne próbálta volna a lelket tartani a tagságban”.

De mivel a vezetés energiájának legnagyobb része elment arra, hogy a pártot egyben tartsák, arra már nem maradt erő, hogy kifelé kreatívkodjanak, vagy új taktikát találjanak ki. Pedig a 2018-as újabb fideszes kétharmad után még tüntetések is voltak, tömegek vonultak utcára, így a Jobbik ekkor megmutathatta volna a választóknak, hogy mégiscsak ők az ellenzék vezető pártja.

Ez nemhogy nem jött össze, de egyesek szerint annyira „elkényelmesedtek”, hogy a 2019-es EP-választáson szinte biztosra vették, hogy 2-3 emberüket bejuttatják az Európai Parlamentbe. Végül az eredmény katasztrofális lett, mindössze 6 százalékot tudtak összegereblyézni, ami egyetlen képviselőre, Gyöngyösi Mártonra volt elég. A Jobbik az egy évvel korábbi országgyűlési választáshoz képest 873 ezer szavazót veszített, és míg azelőtt az ellenzék vezető erejének számított, most már csak a negyedik helyen végzett az ellenzéki pártok között.

A vereséget akkor azzal magyarázták, hogy a Fidesz karaktergyilkosságokkal és bomlasztási kísérletekkel támadta őket, az Állami Számvevőszék közben megbírságolta a pártot, plakátokra pedig nem volt pénzük. A kormánymédia ekkoriban valóban erősen rászállt a pártra, sokszor a Jobbikból kiugrott Mi Hazánk-osok vagy épp Volner János segítségével, aki egyre inkább nekiment volt pártjának. Az akkori szóvivő, Jakab Péter a csúfos vereség után egyenesen azt mondta, „az önmagában győzelem, hogy a Jobbik itt van, él”.

Az újabb elbukott választással a Jobbik aktuális vezetése megint lemondott, bár a Telexnek megszólaló jobbikosok szerint „Sneider viszonylag stabil szervezetet adott át” utódjának, Jakab Péternek, és az újabb pocsék eredményekből „is vissza tudtunk jönni”.

A parizer befigyel

A 2020-as tisztújításon Jakab Pétert választották a párt elnökévé, igaz, nem is indult ellene más. De még így sem szavazott rá mindenki, 87 százalékos támogatottságot tudott összeszedni. „Abban a pillanatban olyan ember kellett a pártnak, aki azt vissza tudja hozni legalább tíz százalékra”, és Jakabbal ez sikerült is, mondta erről egy jobbikos a Telexnek.

És egy ideig úgy tűnt, az új pártelnök be is váltja a hozzá fűzött reményeket: a parlamentben végeláthatatlanul szólt a korrupt-tolvaj orbánozás, a prolizás, Jakab még egy zsák krumplit is át akart adni Orbánnak.

Jakab látta, hogy ezekkel felszántja az internetet. A párton belül viszont erről megoszlottak a vélemények: volt, aki hitt abban, hogy ez nem egy megjátszott politikai húzás, más szerint az egész egy rossz ötlet volt.

„Többször elmondtam neki, hogy túl van tolva. Egyszer jó, kétszer is, háromszor már csak talán. A gasztropercek lájkvadászatnak jók a Facebookon, de azzal nem lehet választást nyerni. Mutatnia kellett volna azt a kormányzókészséget, ami a Jobbikban megvan. De az nem tört a felszínre, azt nem tudtuk közvetíteni a választók felé” – mondta erről Rig.

Az idei választás előtt egy ideig a közvélemény-kutatások is nyerőnek mérték Jakabot, a Jobbikot pedig az ellenzék vezető erejének. Pedig itt volt egy párt, ami húsz éve létezik, és mára már szinte lehetetlen felidézni, hogy mit képvisel azon kívül, hogy Orbán egy lókupec.

Pedig a Jobbik volt már radikális, és vonult nagy elánnal a Magyar Gárdájával az általuk cigánybűnözésnek nevezett cselekmények ellen, de aztán szélsebesen átcsapott néppártiba, hogy több szavazót húzzon be. Jakab egyszer úgy fogalmazott, hogy a Jobbik szerinte egy „nemzeti, keresztény, konzervatív, jobboldali párt”, máskor meg szociálisan érzékeny nemzeti néppártként határozta meg magukat, akik a nemzet egészét akarják képviselni. Ugyanakkor szerinte az ideológia csak nekik fontos, a választóknak nem, így aztán azt nem is akarta kitenni az ablakba.

Az biztos, hogy a választóknak ez nem jött be: a mostani voksoláson az ellenzék mögül eltűnt 850 ezer szavazat. Bár a számokból nehéz kideríteni, hogy ez mi miatt volt, de a Mi Hazánk például a klasszikusan jobbikos körzetekben tudott jól szerepelni, és úgy tűnik, vidéken egyáltalán nem gyengítették a Fideszt, miközben az ellenzéket igen. Időközben pedig a Fidesz is felkarolta azoknak a témáknak egy részét, amiket a régi Jobbik vitt, például a meleg- és EU-ellenességet. Így aztán feltételezhető, hogy a Fidesz bő 120 ezres szavazatszám-erősödése mögött is volt jobbikos szavazók állhattak.

Mindezt a Jobbikból már kilépett Bencsik János úgy kommentálta, „a pártot Jakab Péter elnöksége alatt ideológiailag teljesen kilúgozták, a szociális demagógián kívül semmilyen életérzést vagy értékrendszert nem növesztett maga köré”, és

„az organikus építkezést az olcsó lájkvadászat váltotta fel,

a jobboldali szavazók számára fontos ügyeket és üzeneteket kigyomlálták, a kommunikációt a legádázabb Orbán-gyűlölő DK-s szavazók kegyeiért való versenynek rendelték alá”. Bencsik szerint a Jobbik azért nem tudta elvinni a szavazóit április 3-án, mert nem maradt kit elvinnie, mert a Jobbikot 2018-tól elhagyta mindenki, „aki a néppárti politizálást nem úgy képzelte el, hogy a parlamentben krumplit lóbálva lókupecezzük a miniszterelnököt”.

Jakab elnöksége alatt nemcsak a szavazók, de a párttagok is lassan elcsordogáltak a Jobbiktól: Bencsik mellett a volt elnök, Sneider is távozott több képviselővel együtt, mert szerinte Jakabéknak „mindössze négy hónap kellett ahhoz, hogy minden nemzeti és konzervatív gondolatot kihajítsanak az ablakon, a közösség belső életéből pedig elképesztő kegyetlenséggel száműzzék a kifelé hangoztatott szolidaritást és a bajtársiasságot”, de ekkor ért véget a jobbikos karrierje Varga-Damm Andreának is, akiben egy rosszul megszavazott törvényjavaslat miatt ingott meg a bizalmuk.

Az ilyen belső feszültségek és mozgások kifelé sem mutathattak jól, főleg nem az országgyűlési választás előtti években. Közben pedig itt volt egy párt, ami korábban karakteresen meg tudta magát határozni, szélsőjobboldaliságostul, gárdástul, és ami mára a választóknak sem tudta igazán mutatni azt, hogy egyébként ők mit is képviselnek. Jakab a „hatalmasokkal” szembeni egyszerűember-stílusa a lájkokat berántotta, de kormányzókészséget már kevésbé mutathatott, főleg egy világjárvány közepén és egy háború szomszédságában. A higgadtságot és biztonságot sugalló kormánypárti politikusokat nem tudta ficsúrozással leverni.

Összefogás az ősellenséggel

Jakab a parizerkedés mellett egy másik, a Jobbik életében addig szinte elképzelhetetlen utat is választott: összefogott a baloldallal és Gyurcsány Ferenccel.

Radikális időszakában a Jobbik még Gyurcsány bebörtönzését követelte, a DK-s képviselők pedig náci és fasiszta pártnak nevezték a Jobbikot. Sőt, 2017 elején a Jobbik még Vona vezetésével azt is kategorikusan kijelentette, hogy egyik baloldali párttal se fog össze a jövőben. Ehhez tartották is magukat a 2018-as országgyűlési választás előtt, Vona nem volt hajlandó leülni egy asztalhoz Gyurcsánnyal, amikor az tárgyalásra hívta az ellenzéki pártokat, és egyetlen körzetben se kötöttek megállapodást más párttal.

A Fidesz 2018-as harmadik kétharmados győzelme és Vona távozása után a Jobbik a néppártosodás jegyében fokozatosan közeledni kezdett a többi ellenzéki párthoz. Amikor Sneider Tamásék még csak arról döntöttek, hogy szorosabbra fűzik a kapcsolatot az LMP-vel, Volner János a kiugrásakor egy azóta elhíresült körlevelet küldött ki a párt tagjainak, amiben azt írta, „bocsánat, de én nem kurvának álltam”. Alig pár hónappal később, 2018 decemberében a túlóratörvény elleni tüntetéseken már egymás mellett volt a Jobbik és a DK zászlaja, és a két párt képviselői közösen álltak ki a Parlament elé. Erről maga Gyurcsány azt mondta, hogy DK–Jobbik-egységről nem lehet beszélni, de összefogásról igen.

Jakab elnökké válásával aztán biztossá vált, hogy a párt marad az ellenzéki összefogás útján. Bár korábban még azt mondta, Gyurcsány Ferenc az ellenzék tortájában a mazsola, és ő azt ki nem állhatja, később már arról beszélt, mindenki változhat, még Gyurcsány is.

Miután a pártok a 2019-es önkormányzati választáskor már belekóstoltak az összefogásba, az idei voksolás előtt is úgy döntöttek – nem kis részben a választói akarat nyomására –, összefognak, hogy együtt váltsák le a Fideszt. A Jobbik közben végig ragaszkodott ahhoz, hogy ne egy listán induljanak a DK-val, hogy ne veszítsenek szavazatokat Gyurcsány miatt. De a Fidesz az exjobbikos és papíron független Volner javaslatára úgy módosította a választási törvényt, hogy a listaállításhoz 71 körzetben kellett jelöltet állítani. Ezzel pedig nyilvánvalóvá vált, hogy az összefogásnak nem maradt más lehetősége, mint hogy közös listán induljanak. Az őszi ellenzéki előválasztáson aztán egészen közel került egymáshoz a Jobbik és a DK: több helyen is visszaléptek egymás javára.

Ez pedig többek szerint hiba volt, és a hatalmas választási bukás egyik fő oka.

Balczó Zoltán, a Jobbik országgyűlési képviselője már a nyáron arról beszélt, „ez a DK-val önként vállalt előválasztási szövetségünk számomra a Rubicon átlépését jelenti. A Jobbik ezzel a DK-szövetséggel a maradék jobboldali bázisát erodálja, így az összellenzéki szavazatokat, ezzel a kormányváltás esélyét is csökkenti”. A már Jobbikból kiugrott Bencsik János is azt mondta, a Jobbik–DK-paktum „számomra a vörös vonal volt”, amiért végül el is hagyta a pártot.

Egy jobbikos a Telexnek ehhez hozzátette, „ha nem fogtunk volna össze a DK-val, akkor meg az lenne a szöveg, hogy miért nem. Bencsiken kívül nem hallottunk olyan hangokat, akik azt mondták volna, hogy ez téves út lenne. Meg kellett próbálni, ellőttük az utolsó töltényt is. Ha nem fogunk össze, akkor még annyi esély sem lett volna a kormányváltásra, mint most volt, és a Jobbik ma nem lenne parlamenti párt.” Rig ehhez még hozzátette, mivel a választók „nem politikusi fejjel gondolkodnak”, félreértették a helyzetet: ők azt látták, nem csak egy együttműködés jött létre a két párt között, hanem inkább már egy fúzió. Ezt pedig nehezen tudták lenyelni.

Jobbikos forrásunk szerint egyébként „ha a jobbikosok távol maradtak az urnáktól a DK miatt, akkor ön szerint nincs olyan DK-s, aki a Jobbik miatt maradt távol? Hát dehogynem.” Szerinte amúgy is „hiú elvárás volt a Jobbiktól”, hogy a 2018-as választási számokat hozza majd, épp a már említett taktikai szavazás miatt: akkor sem volt annyi szavazójuk, ahány voksot kaptak.

Rig szerint azzal nincs baj, hogy a Jobbik együttműködött a DK-val, a parlamentben is megy ugyanez, ha szerintük jó javaslatokról van szó. „Lehet összellenzékben gondolkodni, de úgy, hogy közben a Jobbik identitását mint jobboldali konzervatív pártét meg kell tartani.” Szerinte ez nem történt meg, „a Jobbik a témák, ügyek mentén megmaradt annak, ami volt, de az ideológia elveszett”.

Bencsik ennél egyébként messzebbre ment gondolatban, és arról beszélt, szerinte Jakab a kezdetekben egyenesen a baloldalra akart benyomulni, az MSZP és a DK szavazóit pedig elhappolni. „Többen elmondtuk, hogy ez egy öngyilkos küldetés. Olyat láttunk már, hogy egy radikális jobboldali párt mérséklődik, és sikeres lesz jobbközépen, de olyat, hogy egy ilyen párt teljesen balra tolódjon, és közben meg is tartsa korábbi szavazóit, aligha. Ilyen állatfaj egész egyszerűen nincs a politikai állatkertben”, nyilatkozta.

A választók április 3-ra már szinte elfelejthették, hogy a Jobbik egyébként egy jobboldali párt: saját témái szinte nem maradtak, helyette együtt fújták a passzátszelet a baloldallal, így az ősellenség Gyurcsánnyal is. Egyetlen alkalommal mutatták meg korábbi arcukat: az ellenzéki összefogásból kiugorva, a kormánypártokkal együtt nyáron ők is megszavazták a melegellenessé eltérített pedofiltörvényt. És bár Jakab már korábban is arról beszélt, soha nem fog azért küzdeni, „hogy egy gyereknek három apja legyen”, a melegellenes narratívát a Fidesz, de még a Mi Hazánk is sokkal sarkosabban képviselte a Jobbiknál. Így aztán valószínűleg a választók sem a Jobbikot azonosították ezzel a témával.

Gyurcsány és a félrement kommunikáció mellett Rig Lajos egy harmadik okot is lát a vereségre: a háborút. Miután Oroszország megtámadta Ukrajnát, Rig szerint

„kértük a kommunikációs stábot, a Jobbik azonnal legyen a béke pártja. Nem hallgattak ránk, három nap múlva ezzel kijött a Fidesz.”

Sikeresen. A kormánypártok és Orbán Viktor úton-útfélen békegalambként mutatkozott, az ellenzékre pedig ráégette a háborúpárti jelzőt. Az ellenzék Orbán = Putyin narratívája ez ellen nem sokat ért.

A képlékeny jövő

Jakab Péter a választások után lényegében megpróbált előremenekülni: a felelősséget egy személyben Márki-Zay Péterre akarta hárítani, aki szerinte megbuktatta az ellenzéket, aki „belerúgott a jobbikos szavazókba és a DK-s szavazókba az előválasztás után”, és akinek a mondatai miatt szerinte neki kellett magyarázkodnia a választóknak a kampány alatt. A 2018 óta eltűnt több százezer szavazót letudta annyival, hogy a Mi Hazánk Mozgalomhoz vagy a Fideszhez mentek át, és ne kérje rajtuk számon senki, hogy a radikális vonal híveit az ellenzéki összefogás érdekében nem tudták megtartani.

Bár a Jobbik nagyobbat bukott, mint négy éve, Jakab nem mondott le az elnöki posztról, ahogy annak idején Vona tette. Május 7-én viszont tisztújítás lesz a Jobbikban, Jakabról pedig majd ekkor mondanak véleményt. Bár Rig szerint „az gerincességre utalt volna, ha Jakab a felelősség valamilyen szintjét vállalja”, azért van olyan jobbikos is, aki szerint „kényelmes dolog lemondani, de Jakab így vállalja több száz ember ítélkezését. A közössége mondja meg róla, hogyan tovább. Ennél nagyobb ítélet nincs.”

Az pedig jelenleg bőven benne van a pakliban, hogy nem Jakab nyer. A kihívója a párt egyik emblematikus tagja, Stummer János, aki a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke is volt, és aki a Telexnek a választások után arról beszélt, radikálisan megújítaná a Jobbikot. Kiszivárgott elnökjelölti szándéknyilatkozatában azt írta, az a legfontosabb, hogy egy párt tudjon politikát csinálni, és „egy kezem is elég most azoknak a jobbikos politikusoknak a megszámolásához, akik ebben a pártban önállóan is képesek szabad szemmel is jól látható politikai terméket előállítani”. Stummer szerint „veszedelmesen kevesen” maradtak a Jobbikban, mert az évek alatt sokan elmentek, de helyettük nem jöttek az újak.

Jakab eközben azt képviseli, hogy nincs más alternatíva, csak az ellenzéki összefogás – de már Márki-Zay nélkül –, és ezt az egyik embere, Gyöngyösi Márton is megerősítette. „Szükséges korrekciókat” azért Jakab is ígért, bár nem részletezte, mik azok. Közben Stummer egészen másfelé vinné a Jobbikot: szerinte a következő két évben, a 2024-es EP-választásig „zárójelbe kell tennünk” az együttműködést a többi párttal: „Senkivel nem összeveszve, de most fel kell állni attól az asztaltól. Az ellenzéki együttműködésnek ugyanis a Jobbik jelenlegi vezetésének álláspontjával ellentétben van alternatívája: a munka, amit most párton belül kell elvégezni. Itt az idő, hogy újra a saját utunkat járjuk”, és hogy újraépítsék a jelenleg erősen hiányos szervezeti hálójukat.

Egy jobbikos szerint egy ekkora választási kudarcnak kell, hogy legyen felelőse. És bár majd az új elnökség fogja eldönteni, merre tovább, de „elkerülhetetlen, hogy az új elnökség bizonyos fájó, üdvös humán alakításokat eszközöljön”, magyarán megszabaduljon néhány embertől. De szerinte „ez a hajó futott már zátonyra, szakadt ki a vitorlája, de a Jobbik gondolatiságára nagy szükség van. Enélkül nem lesz soha kormányváltás. De taktikaváltás kell.”

Egyelőre az a kérdés, a Jobbik innen merre megy tovább, és mi lenne ez az új taktika. A párt a szélsőjobboldalra vissza már nem mehet, nemcsak azért, mert az a hely mostanra már foglalt, de ez a néppártosodott párt hitelesen nem tudná képviselni a radikálisabb gondolatokat. Az egykori markánsságnak mára már nyoma sincs, a Jobbik szinte beolvadt a baloldali pártok közé, és valami nagyobb csavar vagy megmozdulás kellene ahhoz, hogy újra kiemelkedjen közülük. Ehhez pedig valószínűleg nem a parizeres lájkversenyeken keresztül vezet az út.

Bár egy hónapja a Képviselői Irodaház előtt sikerült pár kérdést feltenni Jakab Péternek, a választás óta szerettünk volna rendes interjút is készíteni vele. Többször küldtünk neki interjúkérelmet, de eddig nem élt a lehetőséggel.