A listás szavazatok száma jól mutatja, mennyire összeomlott az ellenzéki összefogás 2018-hoz képest

2022. április 4. – 08:05

Másolás

Vágólapra másolva

Négy évvel ezelőtt a Fidesz a belföldi listás szavazatokból (azaz a levélszavazatok nélkül) 2 607 990-et szerzett meg. Idén hétfő reggeli, 98,96 százalékos feldolgozottsági szint mellett ez a szám 2 717 309. Ez még egy kicsit kúszhat feljebb, de a nagyságrendet jól mutatja: bő százezer szavazót tudott behúzni a kormánypárt.

Ugyanezeket a számokat az ellenzéknél úgy tudjuk összevetni, hogy a 2018-as választásokból összeadjuk az ellenzéki összefogásban részt vevő pártok szavazatait. Ez a következőképpen néz ki:

  • Jobbik 1 090 751,
  • MSZP+Párbeszéd 681 454,
  • LMP 402 347,
  • DK 307 492,
  • Momentum 174 225,
  • Együtt 37 251 (a párt azóta megszűnt, de ide számoltuk őket is),

ez mindösszesen 2 693 520 volt tehát 2018-ban.

Ehhez a 2 693 520-hoz képest a mostani ellenzéki összefogás 1 804 588 belföldi listás szavazatot szerzett, ami kerekítve

889 ezer listás szavazat elvesztése.

Ami a Fidesz százezres bővülésével együtt brutálisan nagyra, összességében egymilliósra nyitja a két blokk közötti szavazatváltozást 2018-hoz képest.

Hogy ez mi miatt volt, azt a számokból nehéz kideríteni – szimplán a kormányváltó lendület fogyott-e el, vagy bejött-e az az elemzői közhely, hogy mondjuk egy jobbikos nem szavaz le arra a listára, amin Gyurcsány is ott van – főleg, hogy megalakult a Mi Hazánk –, és fordítva. Valószínűleg többtényezős történetről van szó.

Idén a Mi Hazánk listán 317 780, a Kutyapárt 169 389 szavazatot kapott. Utóbbi 2018-ban 98 758-at, azaz jelentősen erősödni tudott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!