Kilép a Jobbikból Rig Lajos

2022. április 7. – 21:38

Másolás

Vágólapra másolva

Telefonon érte el a 24.hu Rig Lajost, aki miután a veszprémi körzetben kikapott Navracsics Tibortól, azt tervezi, hogy visszamegy mentősnek. Most a lapnak arról beszélt, hogy

a Jobbikból is tervez kilépni, erről már szólt a pártigazgatónak is.

Rig „maximum akkor térne vissza a közéletbe, ha a helyiek nagyon szeretnék”. Szerinte ahol most a Jobbik van, onnan nehéz lesz visszaerősödnie, másféle formáció kell majd, és meg kell szólítani a Fideszből kiábrándultakat is.

Rig Lajos a veszprémi körzetben Navracsics Tibor fideszes jelölt ellen indult, a választókörzetet 51,47 százalékkal nyerte Navracsics. Rig 43,8 százalékkal, több mint 3000 szavazattal maradt el mögötte.

A Tapolcai Médiának Rig Lajos már elárulta, hogy „visszatér eredeti szakmájába” a mostani választások után, és „nyugdíjas koráig ott is szeretne maradni”. A 24.hu-nak azt is elmondta, hogy 24 órázni fog a mentőknél,

„már kértem is, hogy vegyenek vissza aktív státuszba, de lehet, hogy elmegyek kórházba aneszteziológus asszisztensnek”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!