Kiszáll a politikából és visszamegy az egészségügybe Rig Lajos, az ellenzék Navracsics elleni jelöltje

2022. április 5. – 15:20

Másolás

Vágólapra másolva

A Tapolcai Médiának beszélt arról Rig Lajos parlamenti képviselő, a hatpárti ellenzéki összefogás Veszprém megyei 3-as számú választókörzetének jelöltje, hogy „visszatér eredeti szakmájába” a mostani választások után, és „nyugdíjas koráig ott is szeretne maradni”.

Rig Lajos a veszprémi körzetben Navracsics Tibor fideszes jelölt ellen indult, a választókörzetet 51,47 százalékkal nyerte Navracsics. Rig 43,8 százalékkal, több mint 3000 szavazattal maradt el mögötte.

„Számomra az idei választás túl nagy meglepetés és csalódás volt egyben. Két elvesztett országgyűlési választás után, listán sem szeretnék beülni a parlamenti székbe”

– mondta Rig a lapnak. Hozzátette, a jelen körülmények között nem lát esélyt arra, hogy Navracsics ellen „érdemben, eredményesen képviselhetné a körzetet”.

„Számomra nagyon meglepő. Úgy gondoltam, hogy egy-kétszáz szavazaton fog múlni az eredmény, de ennél sokkal nagyobb a különbség” – így értékelte hétfőn a választási eredményeket Rig Lajos ellenfele, Navracsics.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!