Az MSZP Puch László után: hogyan építették a szocialisták a hátországukat az elmúlt négy évben?

2022. július 11. – 07:04

frissítve

Az MSZP Puch László után: hogyan építették a szocialisták a hátországukat az elmúlt négy évben?
Tóth Bertalan, az MSZP társelnök-frakcióvezetője felszólal napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén – Fotó: Kovács Tamás / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Miközben a kormányoldal éppen az országgyűlési képviselőcsoportok állami forrásainak csökkentésén dolgozik, alig tudunk valamit arról, mire fordították a pártok ezeket a pénzeket eddig. Cikksorozatban vizsgáljuk meg az előző ciklus parlamenti frakcióinak négy év alatt kötött szerződéseit. Elsőként az MSZP-t, amely az idei választáson ugyanannyi képviselőt juttatott a parlamentbe, mint a mérések szerint jóval népszerűbb Jobbik és Momentum, sikerének titka pedig többek között a mélyen beágyazott hátországban rejlik. Az egykori pártpénztárnok, Puch László 2019-ben kiszállt ugyan a párt mögül, de korábbi cége, a Sapienza Kft. így is több százmillió forintot kapott a frakciótól az előző ciklusban. A képviselőcsoporttal szerződő felek között feltűnik több volt politikus, és a párt egykori ügyvédei is, de a legtöbb pénz továbbra is a párt székházába bejelentett cégekhez kerül.

A rendszerváltás utáni első szabad választáson a várakozásokkal szemben Antall József alakíthatott jobboldali kormányt. Az MDF–FKgP–KDNP-koalíció azonban nem tudott eleget tenni az iránta támasztott követelményeknek: a gazdaság átalakítása sikertelen volt, több mint egymillió ember lett munkanélküli, az általános elégedetlenség óriásira duzzadt. Ebben a helyzetben nyerte meg Horn Gyula szocialista pártja utcahosszal az 1994-es választásokat. Az akkori MSZP nemcsak győzött, de abszolút többséget is szerzett a parlamentben. 209 képviselővel a rendszerváltás utáni Magyarország történetének második legnagyobb frakcióját alakították, amit mi sem jellemez jobban annál, mint hogy 24 László és 20 nő is befért a képviselőcsoportba.

Az MSZP későbbi mélyrepülését nem kell bemutatni; 2006-ban még 190 képviselővel kezdték a ciklust, 2010-ben már csak 59-cel, 2014-ben 29-cel, hogy aztán 2018-ra 15 fősre menjen össze a frakció – persze eközben az Országgyűlés létszáma is csökkent. Ez a 15 ember azonban a háta mögött tudhatta a folyamatosan csökkenő méretű, de még mindig jelentős szocialista hátországot, élén az akkor még médiatulajdonos, korábbi pártpénztárnokkal, Puch Lászlóval.

Puch László lelép

A 2018-as harmadik kétharmad után az MSZP-nek tehát úgy kellett fenntartania a hátországát, hogy története legkisebb frakcióját alakíthatta. Ebben a ciklusban szállt ki ráadásul a politikából Puch László, és a korábban a szocialistákhoz köthető milliárdosok egy része is megtérni látszott a Fideszhez. Na de nézzük, pontosan kikkel is szerződött a legtöbbet az előző ciklusban az MSZP-frakció!

A legnagyobb tételt, közel 334 millió forinttal, a Sapienza Oktatási Tanácsadó és Szolgáltató Kft., és leányvállalata, a Sapienza Plus Kft. teszi ki. A Sapienza korábban a Puch László és Simon Dénes tulajdonában álló, bécsi illetékességű Horizont Handels und Industrie AG cége volt, amely akkoriban a Népszavát, a Szabad Földet és a Vasárnapi Híreket is birtokolta.

Puch azonban a 2018-as választás után kiszállt a politikából, és az év végén először a Szabad Földet adta el Mészáros Lőrincnek, majd 2019-ben a Népszavát is Leisztinger Tamásnak. Ezzel a hullámmal szállt ki a Sapienziából is, amely 2019 elején Török Ottóhoz, a második Gyurcsány-kormány sportügyi szakállamtitkárához került.

A Sapienza a szerződések szerint elsősorban „a frakció kiadványainak nyomdai előállításával” foglalkozik, de néha becsúszott nekik 41 millió forint tanácsadásra is, míg a Sapienza Plustól elvileg irodákat bérelt a frakció. A két cég működése mindenesetre annyira átlátszó és nyomon követhető, hogy a 60-80 millió forint éves nettó árbevételből egy honlapot már nem sikerült összerakniuk.

A Villányi úti vörös erőd

Az talán kevésbé meglepő, hogy az MSZP-frakció 305 millió forinttal támogatta a Magyar Szocialista Pártot, erre ugyanis 2020 eleje óta lehetőségük van. Akkor a kormánytöbbség a koronavírus-járványra hivatkozva felezte meg a pártok állami támogatását, ezért cserébe vezette be azt az enyhítést, hogy a frakciópénzeket is lehessen pártkiadásokra fordítani.

A harmadik legnagyobb nyertes a Szociális Demokráciáért Intézet Nonprofit Kft. volt, amely négy év alatt 124 millió forintról állíthatott ki számlát. A cég az MSZP-székházba bejegyzett Villányi úti Konferenciaközpont és Szabadegyetem Alapítvány tulajdonában van, amelynek kuratóriumában 2020-ban Harangozó Tamás és Molnár Zsolt mellett még Puch László is helyet foglalt.

A Szociális Demokráciáért Intézet mindenesetre páratlanul szerencsésnek mondhatja magát,

2019-es bejegyzése után egy nappal ugyanis máris 35 milliós megbízást kapott az MSZP-től.

A cég ügyvezetője Szeredi Péter, az MSZP egykori frakciótitkára, aki a párt valamikori EP-képviselőjének, Herczog Editnek a férje. Az intézet elvileg könyvbemutatókat és konferenciákat is szervez, de honlapja leginkább Szeredi Péter blogjaként működik. Tudományos munkásságukat mi sem példázza jobban, mint hogy Szeredi az áprilisi választás előtt öt nappal elemzésében arra jutott: „A kormányváltó hangulat tehát alakul.”

85 millió forinttal a negyedik helyre a Kapcsolat.hu Nonprofit Kft. került, amely filmek, videók gyártásában, kommunikációban, műszaki karbantartásban és még sok egyéb másban segítette a képviselők munkáját. Ez a vállalat az MSZP pártalapítványa, a Táncsics Mihály Alapítvány tulajdonában áll, tehát tisztán az MSZP hátországának nevezhető. A cég egyébként kapcsolat.hu néven hírportált is üzemeltet.

A Telexen kiemelten foglalkozunk a pártok és frakciók pénzügyeivel, ez a cikk a frakciók költéseiről szóló sorozatunk első része. Korábban írtunk arról, mennyi állami támogatást kaptak a frakciók eddig, és mennyi jut az idén megalakult parlament képviselőcsoportjainak, valamint arról is, hogy melyik pártnak mennyi bevétele volt az elmúlt tíz évben, és ki hogy gazdálkodott ezzel. A mostani cikksorozatban egyesével fogjuk bemutatni a parlamenti frakciók elmúlt négyéves költéseit.

Előkerülnek a régi arcok

Az talán nem meglepő, hogy az MSZP-frakció több mint 35 millió forintért bérelt autót a Volkswagen-csoport autóimportőrétől, ahogy az is teljesen természetes, hogy egy frakció négy év alatt tízmilliós számlát csinál a Magyar Telekomnál. A szocialisták viszont nem haboztak több olyan céggel is szerződni, amely egykori vagy aktuális politikusaikhoz köthető.

Ilyen például a 32 milliót nyerő Tirjana Bt. is, amely Litresits András, az MSZP-t a Nemzeti Választási Bizottságban is képviselő ügyvéd cége. Litresits amúgy ügyvédi irodáján keresztül közvetlenül is kapott még egyszer ötmillió forintot a párt jogi képviseletéért. De a párt kompenzálta a parlamentből 2018-ban kieső Gúr Nándort is, akinek cége, a Busszola Bt. 17 millió forintért adhatott tanácsot a pártnak.

Még nála régebbi arcok is kamatoztatni tudják kapcsolataikat és képességeiket. A Baranya megyei egykori MSZP-elnökhelyettes, Fuchs Gábor cége, az Innuo Bt. 14 millió forintért kapott szerződést, míg Czudar Sándor valamikori MSZP-ügyvéd felesége, Czudar Sándorné cége, a Consiliar Pro Tanácsadó Kft. csaknem 13 millió forintért adhatott tanácsot a pártnak. Hatmillió forintot kapott még a szintén Puch Lászlóhoz köthető Hungaroholding, ez a szerződés azonban 2018-as, tehát még abból az időből származik, amikor Puch személyesen irányította az MSZP-s hátországot.

A választási eredmények tükrében

A 2018-tól kezdődő választási ciklust az MSZP még bőven 10 százalék feletti támogatottsággal kezdte, népszerűségük azonban 2019-ben már inkább az öt százalékhoz közelített. Bár az ellenzéki pártok támogatottsága egymáshoz képest is változott, az MSZP az utóbbi években mindig, stabilan és jóval népszerűtlenebb volt a Jobbiknál és a Momentumnál. Ehhez képest pedig mindenképpen siker, hogy a másik két párthoz hasonlóan végül 10 fős frakciót alakíthattak az idén megalakult Országgyűlésben.

Az MSZP relatív sikerének titka a sok évtizede csiszolt tárgyalási technikákon és a mély beágyazottságon kívül bizonyára a jól működő hátország is. Ebben játszik minden bizonnyal központi szerepet a Sapienza Kft. és a Szociális Demokráciáért Intézet. És akár átmegy Kocsis Máté javaslata a frakciók költségvetésének megvágásáról, akár nem, a lassan mérhetetlen támogatottságú MSZP frakciójának valószínűleg a következő ciklusban is lesz pénze a párt túlélésének finanszírozásához.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!