Az adófizetőkből élnek a pártok, tagdíjból csak aprópénz jön össze nekik

Május 30-án járt le a határidő, ameddig az állami támogatásban részesülő politikai pártoknak nyilvánosságra kellett hozniuk a 2021-es pénzügyi beszámolóikat, ennek a kötelességüknek pedig mind eleget is tettek. Az eredmények pedig magukért beszélnek:

koronavírus-járvány ide, kormányzati megszorítások oda, még az ellenzéki pártoknak is volt mit a tejbe aprítaniuk 2021-ben.

A többpártrendszer drága dolog, és amióta léteznek modern demokráciák, a választásokon induló pártoknak pénzre van szükségük ahhoz, hogy eredményesen küzdhessenek a szavazatokért. Ezt mindenki tudja, ezért is határoznak meg a legtöbb demokráciában állami támogatást a választásokon érdemleges eredményt elérő pártoknak. De hagyományosan nem csak ez az egyetlen bevételi forrás: Nyugat-Európában a 19. században alapított pártok eredetileg még tagdíjakból és adományokból tartották fenn magukat, ezek pedig mostanáig meghatározók tudnak lenni sok politikai szervezetnek.

A pártok ezenkívül cégeket is alapíthatnak, valamint önálló gazdasági tevékenységet is végezhetnek (például ajándéktárgyaikat árusíthatják), ez azonban Magyarországon nem szokott számottevő bevételt jelenteni. Ezenkívül bevételi forrás lehet még a párt ingatlanjainak – amelyeket főként persze épp állami forrásból szereztek – eladása, valamint 2020 óta a frakciók is továbbadhatják állami támogatásukat az anyapártjaiknak.

Mennyibe is kerülnek a pártok?

Az, hogy egy párt mennyi pénzhez jut, nemcsak azt határozza meg, hány alkalmazottat és tisztviselőt tud megfizetni, hanem azt is, mennyi pénzt tud kampányokra fordítani. Az országgyűlési választáson van ugyan külön állami támogatás a kampányra, de az európai parlamenti (EP-) választáson például nincs büdzsé erre, így ott a tagdíjakból, adományokból és általános költségvetési támogatásból kell kampányolni. Na de nézzük meg, mennyi bevételük volt a pártoknak 2021-ben!

Az ábrán az látszik, hogy kétharmad ide vagy oda, a Fidesz és a KDNP nem gazdálkodhatott több pénzből (2446 millió forint), mint az áprilisban együtt induló ellenzéki pártok (2762 millió forint). Ez persze nem tükrözi a valódi erőviszonyokat, hiszen a kormánypártok irányításuk alatt tartják gyakorlatilag a teljes államigazgatást és a közmédiát, így közvetett módon nagyságrenddel több erőforráshoz jutnak, és kampányaikba is rendre „besegítenek” például a kormányzati hirdetések, szintén közpénzből.

Érdekesség viszont, hogy az ellenzéki pártok 2021-es bevételei nem tükrözik a pártok valódi támogatottságát. A legtöbb pénzből ugyanis a közvélemény-kutatások szerint mélyrepülésben lévő MSZP gazdálkodhatott, de még a hosszú ideje egy százalék körülre mért LMP is több pénzből működött, mint az ellenzék ma már legnagyobb pártja, a Demokratikus Koalíció.

Ehhez azért hozzá kell tenni, hogy 2020 óta a parlamenti frakciók is támogathatják pénzzel a pártokat, ez dobta meg többek között az MSZP és az LMP költségvetését is. Egyáltalán nem véletlen, hogy az előző ciklusban még parlamenti képviselőcsoport nélkül működő Mi Hazánk volt a legszegényebb a pártok között, mindössze 119 millió forint éves bevétellel. Az erőforrások hatékony felhasználására utal viszont, hogy az idei választáson ilyen kevés pénzből gazdálkodva, önállóan mégis a parlamentbe tudtak jutni.

A politikában sem minden a pénz

Az idei választásra való felkészülés során viszont nem ugyanonnan indultak a pártok. Hogy megértsük, ki hogyan és milyen keretekkel építkezhetett a nem túl távoli múltban, megnéztük, melyik pártnak mennyi bevétele volt az elmúlt tíz évben. Mivel egyrészt a Fidesz önmagában jóval gazdagabb a többi pártnál, másrészt a kormánypártok egyéb utakon gyakorlatilag végtelen erőforráshoz jutnak hozzá, itt csak az ellenzéki pártokat hasonlítjuk össze:

A grafikonon rögtön látszik a bevételek erős megugrása 2014-ben és 2018-ban is. Ennek az oka, hogy a pártok költségvetésébe beleszámítanak az országgyűlési választásra kapott kampánytámogatások is, így az önálló listával induló pártok büdzséje a két voksolás idején jelentősen megugrott. Ez az LMP-nek például mindkét alkalommal több száz millió forintot jelentett, ezzel szemben az önállóan soha nem indult Párbeszédnek stabilan alacsony volt a bevétele.

Az ábrán itt is látszik, hogy az elmúlt tíz évben három évet leszámítva a népszerűségéből folyamatosan veszítő MSZP gazdálkodhatott a legtöbb pénzből. 2016-ban ráadásul rekordbevételre tettek szert, amely a párt Jókai utcai székházának eladásából származott. 2020-ban és 2021-ben aztán a parlamenti frakció költségvetéséből segítették ki a párt működését.

Az állam besegít

A pártok legstabilabb és legfontosabb pénzügyi forrása Magyarországon hagyományosan a költségvetésről szóló törvényben meghatározott állami támogatás, amely a választáson egy százalék fölött teljesítő pártoknak jár. Ennek a mértékét minden választás után a következő négy évre határozzák meg, és csak nagyon kis mértékben változott az elmúlt években, nagyrészt tényleg csak attól függően, milyen eredményt ért el egy párt. Nézzük tehát, az egyes ellenzéki pártok mekkora támogatásból gazdálkodhattak az előző parlamenti ciklusokban, és mennyiből fognak a következőben!

Az ábrán látszik, hogy a pártok éves állami támogatása tényleg nem változott érdemben sem az elmúlt 12 évben, sem a következő négyben nem fog. Az ellenzéki pártok száma növekedett ugyan, így a nekik jutó állami támogatás is egyre többfelé oszlik, de a következő ciklusban szinte ugyanannyi támogatást kapnak majd a kormány- és az ellenzéki pártok is, mint tíz évvel korábban. Ez a Fidesz–KDNP-nél egymilliárd forint körüli támogatást jelent, az ellenzéknél pedig a választáson elért eredménytől függően néhány tucat milliótól félmilliárdig terjedő összeget.

Mit fizet a tagság?

Amikor a 19. század második felében Európa nagy részén kialakultak a modern értelemben vett pártok, azok bevételeik nagy részét tagdíjakból és adományokból szerezték. A kelet-európai rendszerváltások után viszont a térség legtöbb országában – köztük Magyarországon – nem alakultak ki igazi, a társadalom jelentős tömegeit magukba integrálni tudó tömegpártok. Ennek megfelelően az eredetileg ténylegesen a pártok finanszírozására kitalált tagdíjak intézménye a legtöbb magyar politikai közösségnél szimbolikus jelentőségűvé vált.

Nem véletlen, hogy az évente több tízmilliárd forintból működő magyar politikai élet finanszírozásában kevesebb mint négyszázmillió forint származik tagdíjakból.

2021-ben a Fideszen kívül a Momentum, a Jobbik és a DK tudott számottevő összeget begyűjteni a tagjaitól, de beszédes, hogy a nagyobbik kormánypárt egymaga az összes ilyen bevétel körülbelül 60 százalékát szerezte meg így. A magukat bázisdemokratikus politikai erőként meghatározó LMP és Párbeszéd tagdíjbevételei tavaly gyakorlatilag elhanyagolhatók voltak, de ugyanúgy nem sikerült értelmezhető pénzt beszednie a tagságtól a KDNP-nek és a Mi Hazánknak sem.

A pártok egy része ugyanakkor minden bizonnyal trükközik azzal, hogy mit könyvel el tagdíjként és mit adományként. Ez derül ki abból, hogy ha tíz évre visszatekintve vizsgáljuk az ellenzéki pártok tagdíjbevételeit, akkor abban bizonyos pártoknál óriási kilengések tapasztalhatók:

2012 óta az MSZP tagdíjbevételei a párt támogatottságával nagyjából együtt haladva folyamatosan csökkentek, míg a DK alapítása óta kisebb-nagyobb mozgásokkal ugyanannyit szedett be. Az LMP és a Párbeszéd tagdíjbevétele ebben az időszakban végig elhanyagolható volt, míg a Momentum ilyen jellegű bevételei a párt megalakulása után nem sokkal az egekbe lőttek ki, egészen addig, hogy

2021-ben több mint 77 millió forintot szedhettek be tagdíjakból.

Beszédes az is, hogy a Jobbik 2018-ban, politikai erejének csúcsán, története legjobb eredményét elérve csak 1,1 millió forintot szedett be tagdíjakból, 2020-ban, egy pártszakadás és több belső válság után, a koronavírus-járvány első évében viszont már csaknem harmincmillió forinthoz jutott így. Hasonlóan furcsa pályát járnak be a Mi Hazánk tagdíjbevételei is: a nemzeti radikális párt 2019-ben 38 millió forintot szedett be tagságától, miközben előtte és utána is 1-2 milliós tagdíjbevételük volt.

A következő négy év a kérdés

Ahogy az előző három ciklust, úgy a következő éveket is minden bizonnyal egyfajta kettősség fogja meghatározni a magyar politika finanszírozását illetően. Egyrészt igaz az állítás, hogy az ellenzéki és kormányoldali pártok és frakcióik is jókora állami támogatásban részesülnek, az ilyen jellegű finanszírozásuk tehát viszonylag kiegyensúlyozott. Másrészt ugyanakkor az is igaz, hogy a kormánypártok az államapparátuson, a közmédián, az álcivil szervezeteken, a KESMA-n és még ezer más úton ennek a pénznek a sokszorosához jutnak hozzá a pozíciójuk bebetonozásához.

Azt, hogy a következő ciklusban mekkora állami támogatást kapnak majd a frakciók, ebben a cikkünkben mutattuk be, azt pedig, hogy a pártokhoz mennyi állami támogatás majd, ebben a cikkünkben, illetve a fentebb látható grafikonon. Ezekből az derül ki, hogy míg a frakciótámogatások tovább fognak növekedni, addig az állami támogatások mértéke továbbra is hasonló marad.

A kormánypártok természetesen még átszabhatják a magyar politika finanszírozását, ahogy arra Kocsis Máté korábban utalgatott. Ha ez azonban nem történik meg, akkor az ellenzéki pártoknak minden bizonnyal lesz közpénzerőforrásuk ahhoz, hogy a felszínen maradjanak, ahhoz viszont nem, hogy megszorongathassák a Fidesz–KDNP-t.