Törvényjavaslattal venne el hárommilliárdot a frakcióktól Kocsis Máté, hogy azt betegyék a rezsialapba

2022. május 27. – 17:20

Másolás

Vágólapra másolva

Új törvényjavaslaton gondolkodik a Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté. Hárommilliárd forintot vonna el a parlamenti frakcióktól, hogy azt a pénzt betegyék az újonnan bejelentett rezsivédelmi alapba, mert szerinte „ehhez az alaphoz hozzá kell járulniuk a pártoknak is”.

A Facebook-bejegyzése szerint jövő héten be is nyújtja a javaslatát.

Az előző ciklusban hét frakció volt a parlamentben, a mostaniban viszont a Momentummal és a Mi Hazánkkal már kilenc. A képviselők száma viszont így is ugyanannyi, 199 maradt. Mivel a frakciók száma kettővel több lett, így a parlament működése is többe kerül a következő négy évben (például több lett a magasabb fizetéssel járó tisztségek száma, mondjuk, a frakcióvezetőké), így keletkezhet a Kocsis által emlegetett hárommilliárdnyi többlet.

Kocsis részleteket nem írt, így nem tudni, hogyan akarja ezt a pénzt elvonni a frakcióktól, vagy hogy minden frakciót (beleértve a kormánypártiakat is) ugyanannyira érint-e majd a dolog.

A parlamenti frakciók állami támogatása a magyar politika egyik fő pénzforrása, a pártok sokszor ebből finanszírozzák a működésüket, avagy a hátországuk építését. Az új ciklusban a Fidesz frakciója egy nagyobb város költségvetéséből gazdálkodhat, de a KDNP és a DK is egymilliárd forint fölött kap, miközben a Jobbikot és az MSZP-t erősebb anyagi veszteség érte.

Mindezzel ebben a cikkünkben foglalkoztunk bővebben, az alábbi grafikon pedig azt mutatja, az előző ciklus lezárásakor érvényes frakciólétszámokkal milyen támogatást kaphattak az ellenzéki pártok, és ehhez képest milyenre számíthatnak a mostani felállás alapján.

A kormánypártok 2020-ban a járványra hivatkozva vették el a párttámogatások felét, összesen 1,2 milliárd forintot, amit akkor a járvány elleni védekezési alapba tettek.

Csütörtökön már bejelentették, hogy a különadóktól 800 milliárd forintot várnak, a legtöbbet pedig a bankoktól és az energiacégektől vesznek el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!