Fekete kordonokkal zárták le a Fidesz-frakcióülés környékét Debrecenben, Orbán szerint Gyurcsány az egyik legnagyobb veszély

Legfontosabb

2021. június 16. – 23:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Debrecenben rendkívüli biztonsági intézkedések mellett ülésezik a Fidesz–KDNP-frakciója, írja a Debreciner. A háromnapos frakcióülésnek helyet adó Kölcsey Központ és a képviselőknek szállást adó Hotel Lycium mögött található Baltazár Dezső teret fekete fóliával borított kordonokkal kerítették el.

A Magyar Nemzet szerint Orbán Viktor évadzáró beszédében azt mondta:

A járvány és a bevándorlás mellett a legnagyobb veszély, ami fenyegeti az országot az, ha Gyurcsány Ferenc újra a hatalom közelébe kerül.

Orbán arról beszélt a frakciónak, hogy az elmúlt egy évben súlyos nemzetközi válság volt, nem csak egészségügyi, de gazdasági is, mely súlyosan érintette a családokat, szétzúzta a hagyományos emberi kapcsolatokat. A kormányfő szerint Magyarország ezt a tripla válságot európai és világszinten is kiemelkedően jól kezelte, szerinte megnyertük az európai oltási versenyt, Európában Magyarországot tekinti a legjobban átoltott országnak. (A Magyar Nemzet beszámolója nem szól a magas hazai halálozási arányról, amely bizonyos mutatók szerint a világon az egyik legnagyobb, más mutatók szerint csak Európa középmezőnyében van).

Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető, Orbán Viktor és Kósa Lajos Debrecenben – Fotó: Facebook – Orbán Viktor oldala
Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető, Orbán Viktor és Kósa Lajos Debrecenben – Fotó: Facebook – Orbán Viktor oldala

A kormányfő szerint siker, hogy az oltásoknak köszönhetően egy-másfél hónappal korábban tudták újraindítani az országot más európai országokhoz képest. Ez a gazdasági növekedésben minimum 1 százalékos többletet jelent. Ahhoz, hogy a gazdaság 2022 elejére visszatérjen a válság előtti szintjéhez, 5,1 százalékos növekedés kell idén – hívta fel a képviselők figyelmét a kormányfő. Ennél magasabb növekedés esetén, minimum 5,5 százaléknál jelentősen csökkenteni tudják a munkát terhelő adókat, 200 ezer forintra tudják emelni a minimálbért, nyugdíj-prémiumot kapnak idén a nyugdíjasok, és jövőre folytatják a 13. havi nyugdíj visszaépítését.


A miniszterelnök azt javasolta a frakció tagjainak, hogy

„a kampányban elég, ha az igazat mondják a jelöltek, ami nem más, mint hogy valójában a Gyurcsány a Főnök”.

Orbán szerint Gyurcsány Ferenc az igazi ellenfél, Karácsony és a többiek csak epizódszereplők. „Gyurcsány osztja a szerepeket, az ő kezében van minden, ezt ne felejtsétek el! Mi tudjuk az igazságot, de azt mindenkinek meg kell tudnia!” – írta a Magyar Nemzet.

Orbán szerint a kampányban arra kell emlékeztetni az embereket, hogy „ha Gyurcsány Ferenc visszatér, a baloldal újra megemeli az adókat, különösen a gyerekesekét, beengedik a migránsokat és megemelik a rezsit”. A Fidesznek ezt kell megakadályoznia.

A Magyar Nemzet szerint nagy derültséget váltott ki a hallgatóságból, amikor a miniszterelnök azt mondta: Karácsony Gergelynek „nem a Fidesszel van vitája, hanem a való élettel, a múltjában rejlő hazugságokkal, a nyelvtudás hiányával és a városvezetéssel”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!