Lázár János bicskáztatásról beszélt, és Karácsonynak üzent a tram-train elindulásakor

2021. november 29. – 15:35

Lázár János bicskáztatásról beszélt, és Karácsonynak üzent a tram-train elindulásakor
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Lázár János, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a tram-train kormánybiztosa – Fotó: Rosta Tibor / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn hajnalban 3 óra 30 perckor indult el az első menetrend szerint közlekedő tram-train (vasútvillamos) Hódmezővásárhely és Szeged között. Akkora volt az érdeklődés, hogy hamar megtelt a tram-train, alig fértek fel az emberek a szerelvényre, jelentette kollégánk a helyszínről. Az indulásnál jelen volt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Lázár János, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a beruházás kormánybiztosa. Palkovics a tram-train kialakítását Magyarország leginnovatívabb vasútfejlesztésének nevezte. A következő vasútvillamost két hasonló helyzetben lévő város, Debrecen és Nagyvárad között hoznák létre. Lázár János szerint a tram-train elindulása történelmi pillanat a hódmezővásárhelyiek, a szegediek és az ország minden lakosa számára. „A fejlesztés hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország legyen az egyik legjobb hely Közép-Európában, jó legyen vidéken élni.”

Hogy mi is az a tram-train, kinek az ötlete volt mindez, miért került végül az eredeti becslés ötszörösébe, arról ebben a cikkben írunk részletesen. A vasútvillamos első napjáról hétfő délután részletes videóval jelentkezünk.

Az egykori kancelláriaminiszter kihasználta az alkalmat, és odaszólt egyet Karácsony Gergely budapesti főpolgármesternek. A 24.hu tudósítása szerint a következőket mondta Palkovicsnak, aki az átadó után Budapestre ment, hogy Karácsonnyal tárgyaljon a tömegközlekedés ügyében:

„Jó dolgok nem csak Budapesten történhetnek, ezt Karácsonynak ma, ha találkoztok, mindenképpen mondd az arcába, most már mi, vidékiek is szeretnénk pénzt kapni. Mondd, hogy voltál Lázárnál, és elszedte a pénzedet, mondd, hogy először a pénzt vidékre! Tehát nem marad neki és Budapestnek. Mondd neki reggel nyolckor, hogy üres zsebbel érkeztél, mert a dél-alföldiek kibicskázták a zsebedből, ami benne volt. Mondjad Karácsonynak, hogy korábban kell kelni, és akkor hamarabb jut forráshoz. Ezt tudnánk neki mondani. Mi vidékiek korábban kelünk, és több pénzt tudunk leszívni a kormánytól.”

Az MTI beszámolója szerint Lázár arról is beszélt, hogy az elmúlt 20 évben Budapest kapta a fejlesztési források kétharmadát, míg a vidék csak egyharmadot, a fővárosban minden kormány pénzből épült az elmúlt 12 évben. „A budapesti városirányítás semmi másról nem szól, mint hogy ami forrást beszednek az adókból, azt fel is élik.”

Lázár szavaira válaszul Karácsony azt írta Facebook-oldalán, hogy a „magyar politika talán legmérgezőbb megnyilvánulásai azok, amelyek ellentétet próbálnak kelteni Budapest és a vidék között.” Szerinte Lázár nem neki és nem is Budapest vezetésének üzenget ilyenkor, hanem az ország polgárait próbálja minősíteni.

Indulásra váró tram-trainek a hódmezővásárhelyi végállomáson – Fotó: Rosta Tibor / MTI
Indulásra váró tram-trainek a hódmezővásárhelyi végállomáson – Fotó: Rosta Tibor / MTI
A tram-train első utasai – Fotó: Rosta Tibor / MTI
A tram-train első utasai – Fotó: Rosta Tibor / MTI

Lázár kijelentéseinek az adta az apropót, hogy Palkovics hétfő reggelre egyeztetésre hívta a budapesti főpolgármestert a budapesti közösségi közlekedés ügyében. Az állam még nem fizette ki a BKK törvényileg előírt 12 milliárd forintnyi éves normatíváját a fővárosnak, emiatt Karácsonyék még azt sem zárták ki, hogy valamilyen módon korlátozzák a közösségi közlekedést. Alig néhány percig tartott Palkovics és Karácsony találkozója, azután a főpolgármester a sajtónak elmondta, hogy aláírták a támogatási szerződést. A dokumentum szerint még idén átutalja a 12 milliárd forintos normatívát a fővárosnak. A minisztérium korábban azt kommunikálta, hogy a főpolgármesteren múlik a szerződés aláírása.

A tram-train által összekötött települések, Szeged, Algyő és Hódmezővásárhely polgármesterei is beszéltek a megvalósult beruházás jelentőségéről. Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester gratulált Lázár Jánosnak és a projekt összes résztvevőjének. Fantasztikus eredménynek nevezte, hogy elkészült a tram-train, igaz, a tervezettnél drágábban.

Márki-Zay szerint a beruházás Lázár János parlamenti képviselő négyéves működésének egyik fénypontja lesz, sokat fognak még hallani róla a kampányban a hódmezővásárhelyiek.

A sors iróniája, vagy Orbán Viktor humora, hogy az a Lázár János a felelőse a projektnek, aki 2017-ben még le akarta állítani, mondta az ellenzék közös miniszterelnökjelöltje. Nem igaz, amit állított Lázár, hogy Botkával akadályozták volna a beruházást, tette hozzá. A vasútvillamos előnyei között említette, hogy kötöttpályás, kényelmes, és átszállás nélkül köti össze a két település belvárosát, illetve hogy a hét egyes napjain éjszaka is közlekedik. Hátránya azonban, hogy nem lesz gyorsabb az autónál, és nem lesz olcsóbb a busznál.

Márki-Zay szerint ugyan Lázár 80 milliárd forintos bekerülési költségről beszél, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) és a MÁV egyes munkatársai viszont 100-150 milliárd forintot emlegetnek. Fideszes projekteknél nem ritkaság a költségtúllépés, tette hozzá. Példaként a Budapest-Belgrád vasútvonalat említette, szerinte a tram-train működése is veszteséges lesz. Ennek finanszírozásába se Hódmezővásárhely, se Szeged nem tud beszállni, hiába vetette fel ennek lehetőségét Lázár. Márki-Zay arról is beszélt, hogy számos hiba és „felháborító ostobaság” kísérte a beruházást, és biztonsági problémák is felmerültek. Nem elvárás, hogy megtérüljön a tram-train, de az igen, hogy ne lopják szét a beruházást, mondta.

Botka László szegedi polgármester úgy fogalmazott: „Szeged minden közlekedési beruházásnak örül, főleg, hogy ha környezetbarát”, majd ő is köszönetet mondott a tram-train megvalósulásáért. Már 2011-ben is támogatták a beruházást, bár szerinte a szegediek inkább egy déli Tisza-hidat akarta volna. Abban bízik, hogy idővel ennek előkészítése is megtörténik. A beruházás előkészítésekor 2015-ös átadással és 10-11 milliárdos bekerülési költséggel számoltak, ehhez képest információ szerint 7-8-szor többe került végül a tram-train. Előrehaladott tárgyalást folytat a vonalat működtető MÁV-val arról, hogy a szegediek a városi szakaszon helyi jeggyel is tudják használni a vasútvillamost, illetve arról, hogy a belvárosi, önkormányzati tulajdonú sínek használatáért mekkora pályahasználati díjat fizessen a vasúttársaság, de még nem kaptak semmilyen szerződéstervezetet.

Molnár Áron, Algyő polgármestere előrelépésnek nevezte a tram-train elindulását, bár közvetlenül nem érinti őket, mert az állomás kívül van a településen. Továbbra is szeretnék, ha a több mint 50 cégnek, 400-500 munkavállalónak terepet adó Algyői Ipari Parknál legyen megállója a tram-trainnek. Kedvezőnek nevezte, hogy Szeged és Hódmezővásárhely belvárosa gyorsan elérhetővé vált. Szintén az előnyök között említette, hogy az algyői vasútállomást és környezetét felújították a beruházás során, továbbá parkolókat és kerékpártárolókat is alakítottak ki. Hozzátette: szívesen ott lett volna az átadón, de nem kapott meghívót.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!