Aki nem tudja felidézni magában az előszobai pilleszékeket, az autóstáskás apukákat, a pixelhibás Nintendókat, a presszók michael jacksonos Pepsi-posztereit és a Donald rágó ízét, az jó eséllyel nem a nyolcvanas-kilencvenes évek derekán volt gyerek. Magyarországon ekkoriban addig puhult a Kádár-rendszer, míg egészen elolvadt, a rendszerváltás utáni nyugatosodás viszont egy furcsa kelet-európai hibridet hozott létre a magyar vizuális kultúrában.

Az Orgazmust kérek, nem rózsát című sorozattal 2021-ben Capa Nagydíjat nyert fotográfus, Szombat Éva a káposztásmegyeri lakótelep egyik paneljének harmadik emeletén töltötte ezt az időszakot, a szocialista design jellegzetes tárgyai, koloniál bútorok és a nővérétől örökölt lánymagazinok között.

Aztán harmincéves kora körül arra lett figyelmes, hogy a gyerekkora egyre több ismerős vizuális eleme jön szembe vele az utcán és az egyetemen, és huszonéves fiatalok úgy néznek ki, mint ahogyan a szülei néztek ki kiskorában; hogy Z generációs fiúk pont olyan kisbajuszt viselnek, mint amilyet anno a férfiak, csak akkor ciki volt, most meg menő. Az egész jelenséget annyira ironikusnak találta, hogy a téma fotósként is foglalkoztatni kezdte.

A táskájában mindig ott lapult egy kis, szintén korabeli analóg automata gép, és ha a múltból ismerős relikviát talált, lefotózta. Szombat Éva a sorozatban így egyrészt olyan tárgyakat örökített meg, amik itt ragadtak a nyolcvanas és kilencvenes évekből, másrészt olyan huszonéveseket, akik a szüleik fiatalkorát értelmezték újra, és egy olyan divatstílushoz tértek vissza, amiről emlékeik sincsenek.

A sorozat az Echo in Delirium címet kapta, ami az alkotó szerint egyrészt a görög mitológia bosszúból elátkozott nimfájára utal, akinek folyton mások utolsó mondatát kellett ismételgetnie, míg a Delirium egy 1987-es olasz horrorfilm címe. A projekt is erre a ciklikusságra és folytonosságra épül, ahogyan az életünkbe visszatérnek az elmúlt húsz- és harminc évek: a kilencvenes években megőrültek a hetvenesekért, a kétezertízes-húszasokban meg rajonganak a nyolcvanas-kilencvenesekért.

A fotográfus szerint a jelenségnek van egy lélektani hatása is: krízishelyzetekben vagy a bizonytalanságban szívesen nyúlunk olyan zenékhez, filmekhez és tárgyakhoz, amiket gyerekkorukban szerettünk. Így nyújtja nekünk 2025-ben a Dirty Dancing, a Spice Girls, illetve Szombat Éva fotósorozata a nyugalom és a biztonság érzését.

Fagylaltszínek tigrismintával, fröccsöntött bunkofon-váza rózsával. Life in plastic, it's fantastic.

Egy vidéki magyar fürdőszoba, ahol fogmosás közben Staller Ilona mosolyog vissza a tükörből. Az olaszok legismertebb pornócsillagáról az üzlettársa, Riccardo Schicchi pornófotós készítette ezt a portrét, évekkel azelőtt, hogy Cicciolina képviselőként beült a parlamentbe.

A nyolcvanas-kilencvenes években az esküvői szalonok is jellegzetes esztétikával dolgoztak, amelynek alapja a minél fodrosabb-habosabb menyasszonyi ruha volt. Sármán Nóra divattervező még őriz ilyen darabokat a család korábbi szalonjából, a fotón látható ruhát a nagymamája varrta.

Ha lehet, a férfidivat kicsit még ennél is izgalmasabban alakult ekkoriban, legalábbis a makkoscipővel párosított mentazöld és püspöklila színű zakók tényleg nehezen felejthetők. Harminc évvel később valahogy mégis másképpen mutatnak.

A sorozat legtöbb fotója kelet-európai helyszíneken, Budapesten, Miskolcon, Dunaújvárosban vagy Karlovy Varyban készült. Szombat Éva szerint itt található a legtöbb olyan zárvány, ami büszkén őrzi az évtizedes múltat.

Az Y és X generáció tagjai közül sokan ma is kincsként őrzik tinédzserkoruk kedvenc tárgyait, Barbie-babákat, Nintendókat, Polly Pocket-figurákat. Szombat Éva ellátogatott egy retrójáték-vásárra is, ahol igazi féltve őrzött műtárgyak kerültek elő a rejtekhelyeikről.

Visszajövök. A Terminátor hangalámondásos VHS kazettái egészen speciális nézői élményt jelentettek, de a nyolcvanas évek Magyarországán ezt is rajongva nézték az emberek. Az osztrák testépítőből lett hollywoodi akcióhős, Arnold Schwarzenegger Graz mellett fekvő, gyerekkori házában ma múzeum üzemel, itt látható a színész több életnagyságú mása és a hozzá köthető relikviák.

Pont úgy nézel ki ebben a zakóban, mint Friderikusz Sándor a kilencvenes években, mondta a fotós az alanyának. Az ki?, kérdezett vissza a kilencvenes évek utolsó évében született alany. És ezzel körbeértünk.

Szombat Éva Echo in Delirium című fotókönyve a Symposion és az Everybody Needs Art kiadásában jelent meg. A fotográfus azonos című kiállítása március 15-ig látható a Longtermhandstand galériában (1016 Budapest, Mészáros utca 38.). A sorozat néhány darabja a Capa Központ Európaiság – kelet-európai perspektívából című kiállításán is látható február 12-től.