Külföld
Közelíti a 250 forintot Amerikában a benzinár, egyre nagyobb a felháborodás
De szakértők szerint a gallononkénti 3 dolláros, rémisztő átlagár sem fogja majd vissza az amerikaiakat az utazástól, ha véget ér a járvány.
Hívők nélkül, az üres Szent Péter téren vezeti idén Ferenc pápa a húsvéti szertartásokat
Online közvetítik az ünnepi misét és a húsvéti üzenetet a híveknek.
Épeszű ember nem vehette komolyan, amiket mondtam
Trump ügyvédje ezzel védekezett az 1,3 milliárd dolláros perben, amit a választási csalással vádolt szavazógépgyártó indított ellene.
Egy kutyaharapás miatt el kellett altatni Freddie Mercuryt, a londoniak kedvenc fókáját
A Queen énekeséről elnevezett fóka úszólábát eltörte egy agresszív kutya vasárnap a Temze partján.
Szövetséget hozott létre három felvidéki magyar párt
Szövetség – Magyarok, nemzetiségek, régiók lesz a nevük.
A hajtóművek beindítása után beindult a vezérkatapult az orosz hadászati bombázón, három halott
A katonák ejtőernyőjének nem volt ideje kinyílni.
A parlamentben videózták magukat a kormánypárt szexelő stábtagjai Ausztráliában
Az elnök elfogadhatatlannak nevezte a történteket.
Adott szóra kell majd elhinni, hogy Putyin vakcinát kapott
Azt az elnöki hivatal nem szándékozik megosztani, melyik orosz vakcinát kapja majd az elnök.
Személyesen utazik Üzbegisztánba Orbán, hogy a két ország kapcsolatáról tárgyaljon
A Türk Tanács másnapi ülésén viszont csak online formában lesz jelen a járvány miatt.













