Az Egyesült Államok szankciót vezetett be a Pegasust gyártó NSO Grouppal szemben

2021. november 03. – 16:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Államok három másik céggel együtt szankcionálta a Pegasus-kémszoftvert gyártó NSO Groupot, írja a Guardian.

A Pegasus-botrány idén nyáron robbant ki, amikor újságírók nemzetközi csoportja, köztük a Direkt36 újságírói feltárták, hogy több mint 50 országban, például Magyarországon is megfigyelésre használták az izraeli kémszoftvert. A célpontok többek között újságírók és jogvédők is voltak, itthon több újságíró is Pegasus-célpont volt, de később kiderült, hogy Emmanuel Macron is célpontok listáján szerepelt. Az NSO úgy reagált, hogy a kémszoftvert veszélyes bűnözök felkutatására használták.

A mostani amerikai döntéshez csatolt közlemény szerint mindez része a Biden-Harris adminisztráció azon törekvésének, hogy az emberi jogokat helyezzék az amerikai külpolitika középpontjába, és visszaszorítsák az elnyomásra használt digitális eszközök használatát.

Az NSO Group és a többi érintett cég (az orosz Positive Technologies, a szingapúri COSEINC és az izraeli Candiru) olyan listára került fel, melynek elemeiről az Egyesült Államoknak nyomós oka van feltételezni, hogy az ország nemzetbiztonsági és külpolitikai érdekeivel ellentétesen cselekedett. A döntés egyúttal azt is jelenti, hogy az NSO nem üzletelhet amerikai cégekkel különleges engedély nélkül.

Támogasd a Telexet! Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogatom