Külföld

Svédországban elhalasztják a nyitást a súlyos járványhelyzet miatt
Svédországban elhalasztják a nyitást a súlyos járványhelyzet miatt
Új szigorításokat nem vezetnek be, a nyitást legalább május 3-ig halasztják.
Navalnijnak már mindkét lába zsibbad, éhségsztrájkba kezdett a börtönben
Navalnijnak már mindkét lába zsibbad, éhségsztrájkba kezdett a börtönben
A korábban idegméreggel megmérgezett orosz ellenzékinek most már mindkét lába zsibbad, ragaszkodik az általa választott orvoshoz.
Magyar származású képviselője is lesz az új holland parlamentnek
Magyar származású képviselője is lesz az új holland parlamentnek
Piri Kati folyékonyan beszél magyarul, és dolgozott már azon is, hogy Magyarországot pozitívabban értékeljék a hollandok. Hét év EP-képviselőség után most Hágában folytatja.
Többé már nem kell férfialsónadrágot hordaniuk a svájci hadsereg női tagjainak
Szobrot állítottak Greta Thunbergnek a Winchester Egyetemen, a hallgatók kiakadtak a költségein
Szobrot állítottak Greta Thunbergnek a Winchester Egyetemen, a hallgatók kiakadtak a költségein
Több egyetemi szervezet szerint is arra kellett volna inkább költeni a pénzt, hogy ne kelljen elbocsátani dolgozókat a járvány alatt.
Leállt a nyomozás a 95 éves férfi ellen, akit azért utasítottak ki Amerikából, mert őr volt egy koncentrációs táborban
Leállt a nyomozás a 95 éves férfi ellen, akit azért utasítottak ki Amerikából, mert őr volt egy...
Németországban indítottak a deportálás után nyomozást ellene, de gyanú hiányában megszüntették.
Brüsszel fellép a lengyel bírói függetlenség védelmében
Brüsszel fellép a lengyel bírói függetlenség védelmében
Az Európai Bizottság az Európai Unió Bíróságához fordult, és ideiglenes intézkedések meghozatalát kérte a lengyel igazságszolgáltatás védelmében.
Egy olasz hajós kapitány éppen katonai iratokat adott el egy orosz katonatisztnek, amikor rajtuk ütöttek a csendőrök
Egy olasz hajós kapitány éppen katonai iratokat adott el egy orosz katonatisztnek, amikor rajtuk...
Az olasz lapok szerint a NATO haditengerészetének bizalmas iratai érdekelhették az orosz tisztet, aki ötezer eurót fizetett volna értük.
Kiderült, hogy kik haltak meg Petr Kellner helikopter-balesetében
Kiderült, hogy kik haltak meg Petr Kellner helikopter-balesetében
Két cseh és három amerikai állampolgár vesztette életét a balesetben, az egyetlen túlélő súlyos, de stabil állapotban van.
Canterbury érseke cáfolta Harry hercegék állítását, miszerint a pár valójában egy titkos esküvőn kelt egybe
Canterbury érseke cáfolta Harry hercegék állítását, miszerint a pár valójában egy titkos esküvőn...
Az érseki iroda szerint Meghan Markle félre lett tájékoztatva, valójában nem volt hivatalos titkos esküvőjük a nyilvános házasságot megelőzően.
Kövess minket Facebookon is!