Hárman szeretnék megszerezni a Zeneakadémia rektori székét, de csak két pályázat biztos

2023. augusztus 22. – 13:57

Másolás

Vágólapra másolva

Lezárult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, azaz a Zeneakadémia rektori pályázatának határideje, az Index információi szerint pedig ketten adták le a módosított kiírás alapján a pályázatukat: a pozícióval hírbe hozott Keller András karmester, valamint Tóth Péter zeneszerző.

A lap szerint harmadikként pályázott a Zeneakadémia által indítani tervezett jelölt, Kutnyánszky Csaba is, igaz, ő azon kiírás alapján pályázott, amit Csák János kulturális és innovációs miniszter visszavont. Egyelőre bizonytalan, hogy Keller és Tóth mellett Kutnyánszky pályázata is versenyben van-e, de a rektori pályázatról döntő Kulturális és Innovációs Minisztérium szerint „az összes beérkező pályázati anyag a módosított kritériumoknak megfelelően lesz elbírálva”.

Keller András, aki korábban a Zeneakadémia oktatója volt, most pedig a Concerto Budapest zeneigazgatója, kedden közleményt adott ki arról, hogy elindult a pályázaton, beadott anyagát pedig nyilvánosságra is hozta. „Szeretném megelőzni a találgatásokat. Lehetőséget kívánok adni arra, hogy ne pusztán prekoncepciók, álhírek és feltételezések alapján alkossanak véleményt terveimről, hanem annak tartalmát megismerve pontos képet kapjon a közvélemény elképzeléseimről” – írta közleményében.

Kiemelte, hogy a Zeneakadémia szerepe a magyar kultúrában „jóval meghaladja egy oktatási intézmény feladatait és kereteit”, pályázatában pedig „az összefogást” tartja a legfontosabb elemnek.

„A Zeneakadémián és tágabb értelemben a zenei életben legfőbb célom a konszenzus megteremtése, hisz a Zeneakadémia rektorválasztása szakmai kérdés, fölötte áll minden politikai érdeknek. A magyar klasszikus zene ügye, annak társadalmi szerepe, valamint a Zeneakadémia megújulása nemzeti ügy!”

– írta Keller a közleményében.

Tóth Péter zeneszerző két cikluson át volt dékán a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti karán, emellett a Magyar Művészeti Akadémia zeneművészeti tagozatának vezetője. Az Indexnek azt mondta, sokan megkeresték a Zeneakadémiáról, és rábeszélték, hogy induljon – azonban nem tartja magát az egyetem jelöltjének, mert erről nem született testületi döntés. „Úgy érzem, tartozom ennyivel a Zeneakadémiának” – mondta Tóth.

Korábban írtunk arról, hogy Keller András indulásával kapcsolatban hetek óta folyik vita a nyilvánosságban. A pályázat azért keltett feltűnést, mert sokak szerint azt Keller személyére írhatta ki a kulturális minisztérium. A Zeneakadémia 171 oktatója közös levélben tiltakozott a pályázat ellen, a sajtóhírekben pedig felmerültek vádak, miszerint Keller András vezetői stílusa agresszív – erről itt írtunk bővebben.

A pályázatot végül visszavonták, és új kiírást jelentettek meg, amivel viszont továbbra is kizárták annak a jelöltnek az indulását, akit a Zeneakadémia szeretne rektornak, míg Keller Andrásét nem. A beadott pályázatok elbírálásának határideje október 31., ekkor jár le a mostani rektor, Vigh Andrea mandátuma is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!