András, hogy lehet ilyen légkörben dolgozni?

Vajon hogyan sarkallható jobb teljesítményre egy színész, egy zenész vagy egy sportoló? Testi-lelki sanyargatással, a személyisége rombolásával, megalázással, agresszióval vagy támogató, inspiráló, motiváló, megértő hozzáállással? Az elmúlt években több olyan eset is napvilágra került a magyar színház és sport világából, ahol híres, tehetséges és eredményes rendezőkről, edzőkről derült ki, hogy módszereik súlyosan rombolták tanítványaik, munkatársaik személyiségét, a velük való munka tartós stresszt okozott.

Minden más munkahelyen is fontos kérdés: mit engedhet meg magának egy vezető? Hol húzódik a határ a jogos szakmai kritika, a teljesítményt ösztönző instrukció, az idegességből fakadó kiabálás és a másik fél megalázása között. Ugyanilyen fontos a kiszolgáltatottság enyhítéséhez, hogy bárki úgy tehesse szóvá a számára nem megfelelő bánásmódot, hogy aztán ne őt rúgják ki vagy lehetetlenítsék el.

Nemrég egy hasonló eset robbant ki a klasszikus zene világában. Molnár Piroska csellista idén májusban nyújtotta be a felmondását az állami fenntartású Concerto Budapest szimfonikus zenekarnál, mert úgy látta: nem bírja tovább elviselni a Keller András karmester által alkalmazott nyilvános megalázásokat. Az ügyben lefolytatott belső vizsgálaton a zenekar tagjainak többsége nem kifogásolta ugyan a karmester viselkedését, és a vezetőség szerint nincs szükség semmilyen munkaügyi intézkedésre Keller Andrással szemben, a vizsgálat körülményeit és függetlenségét mégis többen megkérdőjelezik.

Keller személye azért vált érdekessé, mert sokak szerint a kulturális minisztériumban az ő személyére írhatták ki a Zeneakadémia rektori pályázatát. Ez ellen maga a nagy múltú intézmény tiltakozott hevesen – nem utolsósorban a Keller András vezetői stílusáról komolyzenei körökben terjedő hírek miatt. A pályázatot végül visszavonták, és új kiírást jelentettek meg, de ez – például Kellerrel szemben – továbbra is kizárja annak a jelöltnek az indulását, akit a Zeneakadémia szeretne rektornak.

Sírva hegedülni

A május 9-i próbán a zenekar Rimszkij-Korszakov Seherezádéját játszotta. A próbán Keller András „kb. egy órán keresztül megszégyenítő módon, gorombán, kiabálva adta az utasításokat az egyik (zeneakadémiai tanár) kollégánknak, aki emiatt fél órán keresztül sírva dolgozott tovább” – áll Molnár Piroskának a Csák János kulturális miniszterhez írt panaszlevelében, mivel a zenekar fenntartója a Kulturális és Innovációs Minisztérium.

A próbán a karmester ezután is folytatta a kollégával szembeni megengedhetetlen hangnemet, idézte fel az esetet Molnár Piroska a Telexnek. Keller András azt mondta a hegedűsnek, hogy hagyja abba a bőgést, mert szerinte amúgy is csak színészkedés az, amit művel.

Molnár Piroska úgy emlékszik, hogy a karmester ezután akkorát ordított zene közben, hogy neki a rémülettől ki kellett szaladnia az udvarra és mély levegőket vennie, hogy visszanyerje a nyugalmát. Amikor visszament, a karmester a kijárkálás miatt vele kezdett el gorombáskodni. A vita folytatódott közöttük, majd Molnár azt kérdezte a karmestertől:

• „András, hogy lehet ilyen légkörben dolgozni?”
• „Ha nem tetszik, el lehet menni!” – válaszolta erre a karmester.

Utóbbi mondat egészen máshogy hangzik egy étterem konyháján, egy építőipari cégnél vagy egy akkumulátorgyárban, mint egy szimfonikus zenekarnál. Magyarországon nagyon sok a kiváló komolyzenész, biztos megélhetést adó zenekar azonban csak néhány van a fővárosban. Egy-egy zenekari posztra gyakran akár 20-25-en állnak sorba. Aki tiltakozik, felmond, vagy akit kirúgnak, az akár a teljes egzisztenciáját elveszítheti. Egy komolyzenész 15-18 évet tanul a hangszerén, mielőtt igazán dolgozni kezd. A legjobb helyeken a ledolgozott órák (próbák, koncertek) számától függően bruttó 500 ezer forinttól akár 1,5 millióig is terjedhetnek a fizetések.

Miután azonban egy zenésznek folyamatosan képeznie kell magát, próbákra járnia, napi több órát gyakorolnia, emellett másik képzettséget lehetetlen szerezni. Ha pedig valaki akár csak átmenetileg másik állást választana, és hosszabb ideig nem gyakorolna eleget, emiatt attól a lehetőségtől esne el, hogy egy próbajátékon megfelelő teljesítményt tudjon nyújtani egy másik zenekarba való bejutáshoz.

Molnár Piroska továbbra is elismeri Keller András művészi-szakmai érdemeit, de úgy gondolja, semmiféle magas művészi teljesítmény nem lehet hivatkozási alap arra, hogy a karmester így beszéljen a beosztottjaival és egzisztenciális félelemben tartsa őket. Ezt később meg is írta a zenekarnak szóló búcsúlevelében.

A kollégái előtt pellengérre állított hegedűst sikerült telefonon elérnünk, de ő nem kívánt beszélni az esetről. Részletes kérdéseinkkel levélben kerestük meg Keller Andrást, hogy reagálhasson a vezetői stílusát ért bírálatokra. A Concerto Budapest PR-munkatársa emailünkre először azt válaszolta, hogy Keller András „egy rendkívül tartalmas évadot lezárva szabadságra ment, így tőle sajnos nem állt módomban válaszokat kérni”. Miután sikerült megszerezni Keller telefonszámát, röviden tudtunk beszélni vele. A karmester azt mondta, szerinte ez az ügy egy „koholmány”, miközben maga az érintett hegedűs sem tett panaszt ellene, akivel egyébként húsz éve együtt dolgoznak.

A karmesternek ezután az általa megadott privát emailcímére is elküldtük kérdéseinket. Ezekre szintén a Concerto Budapesttől érkezett válasz egy dorgálás kíséretében, miszerint „a zeneigazgató úrral való kommunikációban legyen szíves tartani a hivatalos utat, és ne használja a zeneigazgató úr személyes elérhetőségét”. Keller András nevében a Concertótól érkezett válasz szerint „2023 júniusában Molnár Piroska, zenekarunk csellóművésze munkaügyi panaszt nyújtott be a Kulturális és Innovációs Minisztérium számára, melynek hatására a Concerto Budapest főigazgatója, Devich Gábor széles körű vizsgálatot indított. A munkaügyi panasszal kapcsolatban beszámolót kért tőlem a főigazgató úr, amelyet tudomásom szerint a zenekari tagok beszámolóinak összefoglalójával és a Zenekari Művészeti Bizottság állásfoglalásával együtt változtatás nélkül benyújtott a minisztériumnak.” Idézték még az ügyben kiadott közleményt is, amelynek lényegét még később ismertetjük.

Az isten áldjon meg, hát nem tudod a dolgodat!

A verbális bántalmazás a munkahelyen nehezen körülírható fogalom. Sokszor nem is a közlés tartalma, hanem a hanghordozás lehet bántó vagy félelemkeltő. A zenekarról 2018-ban egy tízrészes dokurealityt készített Szabó Stein Imre, a Concerto Budapest tanácsadója. A kevert műfajú sorozatnak van egy fiktív történetszála is, de beleláthatunk a próbák valós hangulatába.

Az egyik jelenetben a karmester kiakad, mert nincs jelen az üstdobos, és ezért emelt hangon kezd el kiabálni a zenekari asszisztenssel, akinek a zenészeket kell a próbákra szerveznie. Érdemes figyelni eközben a zenekar tagjainak arcát. Van, aki zavartan nevet, más riadtan ül, mert nem tudja, mi lesz a szituációból. Keller azt kiabálja, hogy „az isten áldjon meg, hát nem tudod a dolgodat!”. A helyzet aztán egy nagy nevetésben oldódik fel, amikor azt veti oda az asszisztensnek, hogy „akkor ülj be, timpanizzál!”.

Megítélés kérdése, mennyire sértő vagy személyeskedő az, amikor Keller ezekkel a szavakkal szól rá – egyébként teljes joggal – a basszusklarinétosra, aki próba közben a telefonját nyomkodja, ez ugyanis szigorúan tilos:

„Most ne haragudj, te mivel foglalkozol a próbán? Most őszintén, Ákos! Régóta ismerlek, én nagyon tisztellek. Nagyszerű művész vagy, csak nem vagy képes azzal foglalkozni a próbán, ami a dolgod.”

Van ugyanakkor több olyan jelenet is, amikor érezhetően jó hangulatban telik a próba. Az egyikben például egy brácsás arra panaszkodik, hogy túl gyors a tempó, mire a karmester azt mondja neki, akkor „játsszad minden második hangot”, és az egész zenekar felszabadultan nevet. Máshol a karmester dicséri a zenekart, és olyan vitát is látunk, ami nem lépi át a hétköznapi szakmai megbeszélés kereteit. A csellistáknak például a vonókezelését kifogásolja Keller, amikor azt mondja: ő utálja a „lityi-lötyit” és a kényelmes, zenekari „hamumamu-kamut”.

Teher alatt nő a pálma?

Bárki beszél is Keller Andrásról, a tehetségét, művészi kvalitásait mindenki maximálisan elismeri. Keller nemzetközi hírű hegedűművész. 2007 óta a Concerto Budapest karmestere, művészeti vezetője. Megkapta a Kossuth-díjat, a Liszt-díjat, a Bartók–Pásztory-díjat. A komolyzenei világban elismert az 1987-ben általa alapított Keller Quartet is, 2016 januárja óta a világ egyik legprominensebb zenei intézményének, a londoni Guildhall Music Schoolnak a professzora is – olvasható a Concerto Budapest honlapján. Szóló- és kamarazene-felvételeivel számos rangos nemzetközi díjat nyert el, rendszeres vendégművésze a legjelentősebb fesztiváloknak. Az általa vezetett Concerto Budapest az elmúlt években számos nemzetközi fesztiválra kapott meghívást.

A már idézett filmből is az derül ki, hogy Keller András karakteres személyiség, folyamatosan magas hőfokon ég, és nemcsak az alkotás hevében, de teljesen hétköznapi helyzetekben is gyakran felemeli a hangját. Molnár Piroska szerint nagyon kevés ember van, aki tükröt tud tartani elé, és nagyon udvarias formában el tudja neki mondani a véleményét. Ő az egyik volt ezek közül. Molnár szerint a problémákat sokszor az okozza, hogy a karmester „a saját világába bezárva él” és „nem képes szempontot váltani”. Az általa adott instrukciók a próbákon sokszor nem konkrétak, nehezen megfoghatók és emiatt nehezen is teljesíthetők. Sokszor ez vezet nyilvános konfliktusokhoz, megalázó helyzetekhez.

A magasan képzett zenészek, doktori fokozatot szerzett, gyakran Zeneakadémián oktató tanárok ilyenkor hiába küszködnek, nem tudnak megfelelő teljesítményt nyújtani. A filmben maga Keller és az egyik zenekari tag is azt mondja: a karmester leginkább a hegedűjén tudja megmutatni, mit szeretne. A karmester azt mondja: „egy fontos, hogy soha nem szabad megsértenem a zenészeket”. Állítása szerint mindig vigyáz is arra, hogy a szólistákat is úgy instruálja, hogy ne törjenek össze a teher alatt, ha valami nem jó.

A fent már bemutatott május 9-i próbán valószínűleg nem ez történt. Más sem fest éppen ideális képet a karmester munkamódszeréről. A zenekar brácsása a filmben azt mondja: „ő az a típusú Yoda mester, aki úgy gondolja, hogy feszültség, illetve teher alatt az emberek ki tudnak virágozni és jobban tudnak teljesíteni”.

Hasonlóról beszélt egy, a zenekarból már korábban távozott tag is a Telexnek. Szerinte a karmester lelki és érzelmi viharokat támasztva próbálja inspirálni a zenészeket, miközben egy profi zenésznek erre nincsen szüksége.

„A zenészek mind azért vannak ott, hogy együtt a lehető legmagasabb színvonalat érjék el. Én sem a színházban, sem a zenében nem hiszek abban, hogy a művészek megalázásával jobb lesz egy produkció.”

Mindenkinél más a határ, hogy mit tűr el. Ugyanarra a viselkedésre a zenekar tagjai különbözőképpen reagálnak. Molnár Piroska szerint van, aki nem talál semmi kivetnivalót abban, ha egy karmester kiabál, mert máshol is tapasztalt ilyet. Van, aki meghúzódik, és inkább eltűri a hangnemet a zenekari pozíciója, fizetése miatt. Van, akit ez a helyzet csendben visel meg, szorong, nyugtatókat szed, pánikbeteg lett. És van, aki nem tűri el az ilyet, és lázad.

A Concerto Budapest vezetésétől kértük, hogy adjanak lehetőséget olyan zenekari tagokkal való beszélgetésre, akik nem gondolják mérgezőnek a Keller András által teremtett légkört. Erre Devich Gábor főigazgató azt írta: a zenekari tagokat meghallgatták az ügyben, „a megjelenteket teljes diszkréciónkról és titoktartásunkról biztosítottuk, éppen ezért zenekari tagok elérhetőségét nem áll módunkban kiadni”.

Nem állapítottak meg verbális abúzust

Molnár Piroska az évek óta tartó megalázó bánásmód miatt adta be felmondását, és egyúttal munkaügyi panaszt is benyújtott Keller ellen. Ez utóbbi nem is volt olyan egyszerű, mert a zenekari szakszervezetet 2007-ben épp a karmester számolta fel egyik első intézkedéseként. Mint a karmester egy interjúban elmondta: „ez nem egy olyan iparvállalat, ahol különböző bürokratikus érdekeket kell megvédenünk, hiszen nekünk a zene érdekeit kell megvédeni”. Molnár így a panaszával a fenntartóhoz, a Kulturális és Innovációs Minisztériumhoz fordult.

Molnár a Csák János miniszternek írt levéllel a zenekarnál maradó kollégáinak helyzetén akart már csak javítani. Krucsainé Herter Anikó, a minisztérium helyettes államtitkára június 8-án arról tájékoztatta, hogy soron kívüli vizsgálatot rendeltek el az ügyben.

A Concerto Budapestnél ezután egyenként kezdték el meghallgatni a zenekari tagokat. A vizsgálatot Devich Gábor, a zenekart fenntartó nonprofit kft. ügyvezető igazgatója és a gazdasági igazgató végezte. A probléma ezzel csak az, hogy az igencsak kiszolgáltatott helyzetben lévő zenészeknek nem egy független testület, hanem tulajdonképpen a saját munkaadójuk előtt kellett beszámolniuk a vezetőjükkel kapcsolatos problémákról.

Július 5-re el is készült a belső vizsgálat eredménye, ami aztán nem állapított meg verbális abúzust a karmester részéről. A 84 fős zenekarból a főigazgató 52 önként jelentkezett zenészt hallgatott meg, így a zenekar kétharmadának véleményét ismerte meg – olvasható abban a levélben, amit Krucsainé Herter Anikó küldött Molnár Piroskának. A levél szerint Keller András tevékenységére mindössze két zenész részéről érkezett kritikai vélemény, míg

„a zenészek meghatározó többsége a megfogalmazott állításokat túlzónak találta és elutasította a verbális abúzus vádját”.

A főigazgató által összehívott Zenekari Művészeti Bizottság szerint „Keller András zeneigazgató a művészeti célok elérése érdekében rendkívül magas hőfokon próbál, sokszor kendőzetlenül tükröt tartva a zenekar elé, instrukciói megjegyzései azonban soha nem személyes jellegűek, kizárólag a legmagasabb művészi minőség érdekében hangzanak el”. Keller Andrástól mindössze annyit idéztek, hogy elhatárolódott a panaszbeadványban foglaltaktól:

„az agresszivitás kapcsán jelezte, hogy az egyetlen dologban merül ki, amikor csendre inti a zenekari tagokat próba közben”.

Valamiért mégis döntés született arról, hogy a zenekar tagjai közül kineveznek két ügyelőt, akik felügyelik a próbákon zajló munkát, és erről rendszeresen jelentenek az ügyvezetésnek.

Levelek a toxikus légkörről

Molnár Piroska szerint azonban a vizsgálat eredménye számos kérdést vet fel azon kívül, hogy az egzisztenciájukat féltő zenészeknek a saját munkaadójuk előtt kellett nyilatkozniuk a karmesterről. Molnár nem érti, miért nem hallgattak meg mindenkit az ügyben, miért lett a válaszadás önkéntes. A zenekartól távozott csellista ugyanis volt kollégáitól úgy tudja, a meghallgatás eredetileg kötelező volt, erről egy levelet is kiküldtek.

Molnár azt is kétségbe vonja, hogy csak ketten fogalmaztak meg Keller személyét elutasító véleményt. Amikor ugyanis a csellista felmondásáról június közepén megjelent egy cikk a Népszavában, több jelenlegi és korábbi zenekari tag fejezte ki neki egyetértését és gratulált a kiállásáért. Molnár ezért még június 19-én tizenegy olyan művész vagy dolgozó nyilatkozatát és támogató emailjét gyűjtötte össze, és küldte el a minisztériumnak, akik korábban hasonló okokból távoztak a Concertótól.

Kellert ezekben a levelekben is „tehetséges, de normális kommunikációra képtelen vezetőnek” írják le. Többen számoltak be toxikus légkörről, a zenekar tagjai előtti nyilvános megszégyenítésekről. Más arról írt, hogy „rendszeres kiabálás, komoly megalázások – és ebből fakadóan sírások –, manipulatív, zsaroló viselkedés jellemzi a próbákat. Rendszeres az éppen valamiért nem kedvelt munkatársak kipécézése, egy egész zenekar előtti megszégyenítése.” Ketten is említést tettek arról, hogy egy próba után több zenész is sírt az öltözőben Keller András viselkedése miatt.

A feszültséget nemcsak a zenészek, de a háttérben dolgozók is érzékelték. A zenekar egyik korábbi munkatársa is a toxikus légkört nevezte meg levelében felmondása fő okaként: „A művészi nagyság tisztelete és elismerése nem ad okot arra, hogy el kelljen viselni a karakterhibákat, amit önfejlesztéssel elfelejtett kicsiszolni magából az évtizedek alatt, amíg tisztogatta az intonációt a hegedűjén.”

A kulturális minisztériumtól írásban kérdeztük meg, mi lett ezeknek a leveleknek a sorsa, mennyire vették figyelembe őket a vizsgálatnál. Válasz nem érkezett.

A kritikákra reagálva Devich Gábor, a Concerto Budapest főigazgatója a Telex kérdésre azt írta: „A szabad véleménynyilvánítás lehetősége teljes mértékben biztosított volt, bárki választhatta az írásbeli anonim véleménynyilvánítás lehetőségét is. A meghallgatás őszinte, felszabadult és közvetlen légkörben zajlott.”

Devich nem lát kivetnivalót abban, hogy nem hallgattak meg mindenkit a zenekar tagjai közül:

„mindenkit meghallgattunk, aki jelentkezett, bárki élhetett az anonim véleménynyilvánítás lehetőségével is, így minden zenekari tag számára volt alkalom, hogy gondolatait közölje”.

A főigazgató megerősítette: az ügyben lefolytatott vizsgálat végén azt állapították meg, hogy „Keller András zeneigazgató irányába munkáltatói intézkedés nem szükséges”. A vizsgálatról és annak eredményeiről tájékoztatták a tulajdonosijogot gyakorló Kulturális és Innovációs Minisztériumot. A társaságnál kiemelt figyelmet fordítanak a munkaügyi természetű panaszok megelőzésére, illetve rendezésére, amelyhez a szükséges intézkedéseket megtették.

A Concerto Budapest azt is fontosnak tartotta leszögezni, hogy a zenekarhoz nem érkezett be egyéb munkaügyi panasz sem most, sem az ezt megelőző években (amint írtuk, ezt Molnár Pioroska is a minisztériumnak küldte el). Devich még ezt írta: „2023 január elseje óta vagyok a Concerto Budapest szimfonikus zenekar főigazgatója. Ajtóm a kezdetektől fogva mindenki előtt nyitva áll, természetesen bárki »káros következmények nélkül«, bármilyen ügyben megkereshet […] Összességében elmondható, hogy a zenekari tagok döntő többsége a zenekar jelenlegi kimagasló szakmai színvonalát Keller András zeneigazgató koncepciózus munkája eredményének tulajdonítja, a zenekari tagok szakmai szempontból Keller Andrást mesterüknek, zenei vezetőjüknek tekintik. A meghallgatást követően levélben értesítettem a zenekari tagokat arról, hogy a továbbiakban is bárki fordulhat hozzám bizalommal bármilyen ügyben.”

Valami változott

Úgy tudjuk, a kritikák hatására az utóbbi időben változtak a dolgok. A karmester igyekezett odafigyelni arra, hogy ne kiabáljon a próbák közben, és azóta érdekes módon 3 hónapra előre megadják az évad rendjét a zenekarnak. Korábban csak két hétre előre tudták a zenészek a beosztásukat, ami miatt rendkívül nehéz volt a saját életüket előre megszervezniük.

Az ügy kapcsán a legnagyobb kérdés, hogy tud-e célravezető lenni, jobb minőséget produkálni az a fajta vezetői magatartás, amit többen agressziónak vagy megalázásként élnek meg. Itt ismét néhány korábbi zenekari tag véleményét idézzük.

• „Megállapítottam, hogy a produkció nem lett jobb az időrabló szidalmazás hatására, a mentális rombolás mellett a munka hatékonysága is csökkent.”
• „Nem tudok ma egyetlen olyan zenekart, vagy zeneművészeti testületet, ahol ilyen lenne a bánásmód és ahol ennyire ki lennének szolgáltatva a legkitűnőbb muzsikusok egy […] ember teljhatalmának. Nem ismerek olyan karmestert, aki ezt – hosszú távon – megengedné magának.”
• „Csak dolgozni szeretnék megalázás nélkül, normális emberi hangon történő utasításokat teljesíteni, és ezáltal a zenét és a magyar embereket szolgálni, ha már az Állam Zenekarunknak 1,5 milliárd (!) Forintot kifizet éves szinten egyébként az én adómból is” – ezt Molnár Piroska írta a zenekar tagjainak szóló búcsúlevelében.