Elkészült a Vígszínház etikai kódexe, hogy megelőzzék a zaklatást és a hatalmi visszaélést

2021. március 8. – 15:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tavaly tavasszal a Vígszínház társulatának több egykori neves tagja azzal állt a nyilvánosság elé, hogy Eszenyi Enikő vezetése alatt elviselhetetlen, megfélemlítő légkör uralkodott a színházban: agresszív és diktatórikus módszerekkel vezette az intézményt, rendszeresen megalázta munkatársait, többen emiatt hagyták ott a színházat az elmúlt években. A színház fenntartójaként a főváros vizsgálatot indított az ügyben. Nem sokkal a botrány kirobbanás után Eszenyi helyett Rudolf Péter vette át a Vígszínház irányítását. Eszenyi végig tagadta a vádakat, az általa vélt támadásokat az igazgatói pályázattal hozta összefüggésbe.

Hogy megelőzzék az ehhez hasonló eseteket, a színház elkezdte kidolgozni saját etikai kódexét, ami mostanra készült el. A több hónapos munkába a Biztonságos Terek Alapítványt, a Színházi Dolgozók Vígszínházi Alapszervezetét és az intézmény Művészeti Tanácsát is bevonták.

A Vígszínház hétfői közleménye szerint az elkészült etikai kódex garantálja a biztonságos munkahelyi légkört, és azt, hogy a panaszosok a megfelelő fórumon tudjanak segítséget kérni. A kidolgozott eljárási rendnek köszönhetően tisztázni lehet a zaklatással, illetve a hatalmi visszaéléssel kapcsolatos ügyeket. Bárki indíthat etikai eljárást, ha úgy érzi, hogy őt munkavégzés közben, munkaidőben, vagy a munkavégzéssel szoros összefüggésben szexuálisan vagy egyéb módon zaklatták, vagy hatalmi visszaélés áldozata lett. Az eljárást lefolytató bizottságban többek között egy független jogász és egy pszichológus is helyet kap. A vizsgálat lefolytatása után a bizottság javaslatára az igazgató az egyéb szankciók mellett akár ki is rúghatja a bepanaszoltat.

„Az előzmények ismeretében a szakmában és az egész világban zajló folyamatok miatt fontosnak tartottuk, hogy létrejöjjön egy ilyen dokumentum. Egy tiszta keretrendszer önmagában visszatartó erő. Ki-ki tudja, milyen következményekkel jár a normák megsértése. Össze kellett egyeztetnünk etikai kérdéseket a jog világával, mindezt a színház sajátos munkarendjébe ágyazva. Fontos, hogy élni és ne visszaélni lehessen a kódex kínálta szabályrendszerrel. Tisztességes, átlátható eljárás keretében legyenek kivizsgálva ezek az esetek” – mondta Rudolf Péter, aki mérföldkőnek nevezte a dokumentum létrejöttét.

A közlemény szerint Rudolf Péter kezdeményezte az Emberi Erőforrások Minisztériumánál és a Főpolgármesteri Hivatalnál, hogy az etikai kódex a színház ügyvezető igazgatójára és a gazdasági igazgatójára is vonatkozzon, mert esetükben csak nekik van lehetőségük etikai eljárást indítani. A Vígszínház etikai kódex itt olvasható.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!