Újra kiírják a Zeneakadémia rektori pályázatát, de még így is sokakat kizárnak belőle

2023. július 18. – 22:55

Másolás

Vágólapra másolva

Újra kiírják a Zeneakadémia rektori pályázatát, miután több szervezet is rendkívüli diszkriminatívnak minősítette, derült ki az ATV Egyenes beszéd című műsorából, ahol Csák János kulturális és innovációs miniszter beszélt a témáról.

A pályázat ellen a Zeneakadémia szenátusa és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 171 oktatója is tiltakozott, mert rendkívül szűkítőnek tartották. Az általuk megismert kiírás alapján kizárják a Zeneakadémia három akkreditált oktatási és kutatási területének képviselőit, azaz a zeneszerzőket, a zenekutatókat és a zenepedagógusokat – és csak előadóművészek pályázhatnak, közülük is csak klasszikus zenészek.

Csák János miniszter az ATV műsorában azt mondta, hogy ezt a pályázatot visszavonják, és az új kiírás már szélesebb kör előtt nyit lehetőséget. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy jazz és népzenei alkotóművészek is pályázhatnak, a zenetudósok továbbra is körön kívül vannak.

A miniszter azt mondta, hogy szerinte egy olyan karizmatikus vezetőre van szükség, aki állt már a világ nagy színpadain, lemezeket adott ki, tudja vonzani a nemzetközi hallgatókat és oktatókat. „Olyan kell, aki érezte a rivaldafényt” – mondta.

Amikor megkérdezték tőle, hogy a pályázati kiírást Keller Andrásra szabták-e, visszakozott, szerinte sok művész illett bele a képbe. Liszt Ferenccel példálózott, aki folyton úton volt, és szerte Európában koncertezett. Csák hangsúlyozta, hogy neki nem hivatalnokra van szüksége.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!