Le Pen nagyot nyerhet, Scholzék a második helyre hajtanak – ez az EP-választás tétje a legnagyobb országokban

Minden országban komoly belpolitikai jelentősége is van is az európai parlamenti választásoknak, még ha a részvétel ilyenkor el is marad egy parlamenti választásétól. A kampányok koncentrálhatnak kifejezetten európai ügyekre is, de ahogy a Politico ebben a témában írt cikke fogalmazott:

amikor a különböző tagállamok polgárai az EP-választás miatt az urnához vonulnak, a legtöbben inkább a saját hazájuk belügyeit tartják szem előtt.

Megnéztük, mi várható az Európai Unió öt legnépesebb országában, amelyek együtt 367 EP-képviselőt küldenek majd a június 9. után 705 helyett már 720 fős Európai Parlamentbe.

A németek is az ukrajnai háborúról vitatkoznak

Németországban várhatóan jövő ősszel tartanak parlamenti választásokat, a mostani, összesen 96 német képviselői helyről döntő EP-választás pedig az utolsó nagy erőfelmérés az arra készülő pártoknak. A közhangulatot elsősorban az határozza meg, hogy felmérések szerint a németek háromnegyede nem elégedett a 2021 óta kormányzó szociáldemokrata–zöld–liberális kormánykoalícióval. A koalíció tavaly ősszel egyszer már közel volt a széteséshez, majd idén januárban országos gazdatüntetésekkel is szembe kellett nézniük, de az utóbbi hónapokban mintha javult volna valamennyit a pozíciójuk. Ezzel együtt az EP-választás várhatóan hatalmas lebőgés lesz a három kormányzó pártnak, akik együtt is csak a szavazatok körülbelül 35 százalékára számíthatnak.

Magyarországhoz hasonlóan a német választási kampányt is elsősorban az ukrajnai háború és annak potenciális lezárása határozza meg. A CDU Ukrajna határozottabb támogatását szeretné elérni, a párt politikusai pedig a német sorkatonaság visszaállításáról is beszéltek. Olaf Scholz szociáldemokrata kancellár az utóbbi hónapokban igyekszik „békekancellárnak” beállítani magát, ennek megfelelően nem támogatja a sorkatonaság visszaállítását, egyre többet beszél a háború lezárásáról, és koalíciós partnereivel következetesen elutasítják, hogy robotrepülőgépeket szállítsanak Ukrajnának.

A közvélemény-kutatások szerint az nem kérdés, hogy a jobboldali CDU–CSU szövetség nyeri a választást, nekik 30 százalék körüli eredményt jósolnak. Januárban, a gazdatüntetések idején még nagyon úgy nézett ki, hogy a szélsőjobboldali AfD lesz az egyértelmű második 20 százalék fölötti eredménnyel, a következő parlamenti választás pedig a két jobboldali párt között dől majd el.

Az elmúlt hónapokban azonban egymást követték az AfD botrányai – a bevándorlók kitelepítéséről szóló titkos találkozótól kezdve a kínai és orosz kémbotrányon át a listavezetőjük SS-tagokról szóló kijelentéseiig –, amelyek alaposan megtépázták a népszerűségüket. Utóbbi miatt azonnali hatállyal kizárták az AfD küldöttségét a szélsőjobboldali Identitás és Demokrácia (ID) európai parlamenti frakciójából. Az ID-hez tartozó francia Nemzeti Tömörülés vezetője, Marine Le Pen az elmúlt hónapokban többször is elhatárolódott az AfD-től.

A közvélemény-kutatások szerint ma még nyitva áll, hogy az AfD, a szociáldemokraták vagy a zöldek futnak be végül a második helyre, és bárkinek sikerül ez, úgy állíthatja majd be magát, mint a CDU legfontosabb vetélytársa a következő választáson.

A második helyért zajló verseny mellett a választás másik nagy tétje a kisebb pártok sorsa lesz. Németországban az EP-választáson bár nincs bejutási küszöb, vagyis akár egy százalékkal is képviselői helyhez lehet jutni, irányadó lehet a következő parlamenti választásra, hogy ki tudja megugrani az öt százalékot. Márpedig a közvélemény-kutatások szerint a parlamenti pártok közül mind a kormányzó liberálisok, mind a kormány baloldali ellenzéke, a Linke (Baloldal) ennél rosszabb eredményre számíthat.

A választás legnagyobb nyertese várhatóan a korábbi kommunistákból alakult baloldali–konzervatív Sahra Wagenknecht Szövetsége nevű formáció lesz, amely az Ukrajnának küldött támogatások azonnali felfüggesztésével, tűzszünet támogatásával és az oroszokkal való szorosabb együttműködés visszaállításával kampányol. Ők a liberálisokkal és a Linkével szemben várhatóan 5 százalék felett teljesítenek, amivel megnyílhat előttük az út, hogy a jövő évi választáson bejussanak a parlamentbe.

Le Pen nagyot nyerhet Franciaországban

Rekordszámú, 38 francia párt állít jelöltlistát az idei európai parlamenti választásokon, de közülük várhatóan csak hét lépi át az 5 százalékos küszöböt, amivel be lehet jutni Strasbourgba, írja a France24. Franciaországnak 81 EP-képviselője lesz a következő ciklusban.

A szélsőjobboldali, Marine Le Pen nevével fémjelzett Nemzeti Tömörülés (RN) listáját 2019-hez hasonlóan a párt 28 éves elnöke, Jordan Bardella vezeti. Öt éve is az élen végeztek az EP-választáson, akkor 23,34 százalékot szereztek, szűken megelőzve Emmanuel Macron elnök 22,42 százalékot elért listáját, de ez akkor ugyanannyi EP-képviselői helyet ért. Most a közvélemény-kutatások szerint egyértelműen első helyen végez Le Pen pártja 33 százalékkal, amit a Macron-féle Reneszánsz (Renaissance) párt és a szocialisták csak messze lemaradva követnek.

A Nemzeti Tömörülés listáján feltűnik Fabrice Leggeri is, aki két évvel ezelőttig az Európai Unió határvédelmi ügynökségének, a Frontexnek volt az igazgatója. Leggeri elég megosztó: 2022-ben távozott a Frontextől, a kritikusai szerint azért, mert összejátszott a görög hatóságokkal, hogy illegálisan visszatoloncolják a hajókon érkező migránsokat a török vizekre. Azzal is vádolták, hogy megpróbálta megakadályozni emberi jogi megfigyelők kinevezését, akik a Frontexet kísérnék a műveletek során.

Macron centrista szövetsége 15 százalék körül áll a Politico összesítése szerint, rögtön a nyomukban jönnek a szocialisták 14 százalékkal. Macron pártja és szövetségesei tehát biztosan nagy különbséggel kikapnak a Nemzeti Tömörüléstől, de még az is kérdés, hogy a második helyet sikerül-e megszereznie a listának.

A Politico szerint Macron és szövetségesei azt szerették volna, ha ez a választás csak Európáról szólna. Az elnök az utolsó ciklusának végéhez közeledve a politikai örökségét építi, és szeretne „Európa védelmezőjeként” távozni. Csakhogy az EP-választások tematizálása nem sikerült túl jól az elnöknek, és a BBC szerint sok választó szemében szempont, hogy visszajelezzen a népszerűtlen intézkedések miatt Macronnak. A Reneszánsz és szövetségeseinek listáját vezető Valérie Hayer kampányát megnehezítette a költségvetési hiánycélok elmulasztása, valamint az Új-Kaledóniában fellángoló tüntetések is.

Az utolsó napokban az is nagy vihart kavart, hogy Gabriel Attal miniszterelnököt mansplaininggel vádolták, miután váratlanul megjelent egy rádióvita felvételén, amin alapból Hayer vett részt. A 35 éves Attal, Franciaország első nyíltan meleg miniszterelnöke azt mondta, hogy éppen egy interjút adott az épületben, és fontosnak érezte, hogy támogassa Hayer-t, aki zavartan nevetett a helyzeten. Attal aztán 3-4 percig buzdította a hallgatókat arra, hogy szavazzanak Macronék listájára, de ezt később levonták a Hayer rendelkezésére álló időből. Le Pen azzal vádolta Attalt, hogy ezt nem engedte volna meg magának egy férfival szemben, és a Zöldek listavezetője is bírálta Attalt és Macront. Elemzők szerint Macron és Attal nem értékelte túl erősnek Hayer kampányát, és ezért mindketten jobban bedobták magukat a kampányhajrában.

A tét mindkét tábor számára nagy: Le Pen lendületet akar venni a 2027-es elnökválasztás előtt, Macronnak pedig az eredmény belpolitikai vetületei mellett az is fontos, hogy milyen súllyal érvelhet majd az Európa jövőjéről szóló vitákban.

Olaszországban átrendeződnek az erőviszonyok

Teljesen átrajzolódott Olaszország politikai térképe a legutóbbi EP-választások óta, így az bizonyos, hogy a pártok neveit tekintve nagyon más lesz annak a 76 képviselőnek az összetétele, akiket az olaszok küldenek a június 9. után 705-ről 720 fősre bővülő EP-be.

2019-ben – mellesleg 2014-hez képest is nagyon felborítva a képet – a befutó Matteo Salvini pártja volt 29 képviselővel, 34 százalékkal. Az Északi Ligából addigra Ligává átkeresztelt párté volt az olasz parlamentben is a legnagyobb frakció. Utána a belügyminiszterségig jutott populista jobboldali politikus ellenzékbe lavírozta magát, a 2022-es választásokon megfelezte frakcióját, miközben az új kormánykoalíció legnagyobb erejévé az Olasz Testvérek (FdI) vált. Salvini pártja ma a kisebbik koalíciós partnere a Giorgia Meloni kormányfő vezette Olasz Testvéreknek, és bár miniszterelnök-helyettes, pozíciója visszalépést jelent öt évvel korábbi helyzetéhez képest. Ezt jelzik a várható eredmények: Salvini a Ligával 8 százalékra számíthat, Meloni pártja pedig 27 százalékra, azaz az FdI eredetileg 5 képviselős frakciója – amely a belső mozgásokkal már így is 10 fősre bővült – akár 26 főre is nőhet az EP-ben.

Mindkét párt egy-egy EU-szkeptikus pártcsalád tagja – a Liga az Identitás és Demokrácia (ID), az FdI az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) frakciójában ül –, de a 2022 előtt Putyin-pólóban Moszkvában is lelkesen szelfiző Salvinival ellentétben Meloni élesen elhatárolódott Oroszországtól, és a Kreml által Ukrajna ellen indított háborúban ma egyértelműen Kijev oldalán áll. EU-ellenes retorikája is enyhült, miután az unió harmadik legnagyobb gazdaságaként is súlyos költségvetési egyensúlytalansággal küszködő Olaszország 210 milliárd eurós támogatást kapott a pandémia gazdasági kárainak elhárítására.

Az ID-ben Salvini pártjának súlya csökkenni fog, igaz, a felmérések szerint maga a frakció ezt a veszteséget pótolni tudja a holland, francia, német, portugál, osztrák, bolgár szélsőjobb megerősödésével.

Eközben az ECR-ben a vezető szerepet az FdI viszi, így Meloninak a pártcsalád elnökeként meghatározó befolyása van már most, és várhatóan ez még inkább érvényes lesz június 9. után. Igaz, a frakciót – ahogy az EU-szkeptikus pártok szövetségeit általában – belső ellentétek feszítik, elég a migrációra és az ukrajnai háborúra gondolni: a bevándorlás kezelését másképp képzeli el a migráció egyik első állomásaként és sokak végcéljaként kezelt Olaszország, hiszen az EU-szintű elosztásban érdekelt, és másképp képzelik a migrációtól eleve teljes távolságtartást igénylő közép-európai államok. Az ebbe a pártcsaládba készülő Fidesz azért is lóg ki az ECR potenciális szövetségesei közül, mert a magyar kormány békepárti retorikája gyakran egybevág Vlagyimir Putyin narratívájával is.

Olaszországban 2019-ben hat párt küldött képviselőket az EP-be, ezúttal is ennyire számítanak. A felmérések szerint a második helyet ezúttal is a Demokrata Párt szerzi meg 22,5 százalékkal, a harmadik ismét az Öt Csillag Mozgalom (M5S) lehet, amely a függetlenek helyett ezúttal a Egységes Európai Baloldal/Északi Zöld Baloldal szövetségét erősítheti. A néhai Silvio Berlusconi pártja, a Forza Italia – amely az EPP tagja – 9,5 százalékot szerezhet, és még három párt ugorhatja meg az olaszoknál csak 4 százalékos parlamenti küszöböt, bár egyelőre statisztikai hibahatáron belül mozognak: a Zöld és Baloldali Szövetség (AVS), valamint a liberális Európai Egyesült Államok (SUE) és Azione (AZ).

Spanyolországban Sánchez személye körül forog minden

Spanyolországban az EP-választásokat fordulatos belpolitikai események előzték meg, amelyek meghatározónak bizonyultak abban, hogy a fókusz Európáról egy furcsa spanyol népszavazásszerű irányba tolódjon el a döntés a 61 EP-képviselőről.

A spanyol miniszterelnök Pedro Sánchez áprilisban belengette, hogy lemond, miután egy bíróság vizsgálta felesége szerepét egy korrupciós ügyben. Végül maradt a posztján, de felmerült, hogy ennek az egyik célja, hogy felrázza a szavazóit. Az általa 2014 óta vezetett Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) ugyanis 32 százalékkal második a versenyben, a Néppárt (PP) 35 százalékkal vezet. Nagy elmozdulások nem voltak az elmúlt időszakban.

Emellett Sánchezék sokat vitatott amnesztiatörvénye nemrég átment a parlamenten. A jogszabály szerint a katalán szeparatisták kegyelemben részesülnek, így hazatérhet a katalán függetlenséget pártoló mozgalom élére állt Carles Puigdemont is Belgiumból. Ez a lépés várhatóan szavazatokat hoz Sánchez pártjának Katalóniában, de az ország többi részén alááshatja a párt eredményét – írja a Politico.

A PP vezetője, Alberto Núñez Feijóo május elején felszólította Sánchezt, hogy vonja vissza az amnesztiatörvényt, és előrehozott általános választásokat követelt arra hivatkozva, hogy a kormánynak nincs elegendő parlamenti támogatottsága, ami miatt nem tudott szavazni az állami költségvetésről, és több törvénykezdeményezésük is kudarcot vallott a kongresszusban. A 3 százalékos különbség még hozhat meglepetést, de Núñez Feijóo számára a választás most jó lehetőség arra, hogy fokozza a Sánchezre helyezett nyomást.

Az is számíthat a választáson, hogy az elmúlt hetekben a spanyol miniszterelnök összefeszült Javier Milei argentin elnökkel. Milei felszólalt a spanyol szélsőjobboldali Vox által szervezett madridi gyűlésen – ahova egy videóüzenetet Orbán Viktor is küldött – , és a kormányzó szocialista párt ostorozása mellett azzal is támadta Sánchezt, hogy „korrupt felesége van”. A spanyol kormány nyilvános bocsánatkérést követelt, majd visszahívta a nagykövetét, Milei viszont azzal vádolta a spanyol kormányt, hogy kapcsolatban áll olyan emberekkel, akik puccsra készültek ellene. A Politico szerint a konfliktust Sánchez a baloldali szavazók mozgósítására próbálta felhasználni, de ez egyúttal a szélsőjobboldali támogatókat is mozgósíthatja.

A harmadik helyen áll a Vox. A BBC szerint a párt főleg a spanyol területi kérdés körüli zavargásokra alapozza a kampányait, ami miatt nagyon jól jött nekik a megosztó amnesztiatörvény. A közvélemény-kutatások alapján a Vox is a 2019-es eredménye közel kétszeresét érheti el 12 százalékkal.

Érdekesség még, hogy Spanyolország az EP-kampány idején végzett felmérések szerint iskolapéldája a globálisan is látható női-férfi politikai megosztottságnak. Egy, a Euronews által idézett új közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy a spanyolországi fiatalok politikai véleménye egyre inkább nemek szerint oszlik meg – és a fiatal férfiak és nők közötti különbségek csak egyre élesebbé válnak. A 24 év alatti spanyol nők közel 40 százaléka vallja magát baloldalinak vagy szélsőbaloldalinak, míg a fiatal férfiak 30 százaléka jobboldali vagy szélsőjobboldali.

A lengyeleknél nagy mozgás hoz kevés változást

Nyolc hónap alatt harmadszorra néz szembe az országgyűlési választásokon nyolc év után ellenzékbe szorult, Brüsszellel való vitájában a Fideszhez közel álló Jog és Igazságosság (PiS) és a Donald Tusk kormányfő vezette jobbközép Polgári Koalíció (KO). Az áprilisi helyhatósági választásokon is pozíciókat veszítő – főként a nagyvárosokban gyengülő, de vidéken továbbra is erős – PiS most is fej fej mellett áll 31-31 százalékon a KO-val az EP-választások előtt, amelyen Lengyelország az ötödik legtöbb képviselőt adva 53 helyről dönt a 720 fős EP-ben.

A PiS várható eredménye jelentős gyengülés lesz 2019-hez képest, ez azonban nem jelenti az EU-szkeptikus lengyel szárny gyengülését, mivel a Konföderáció 10 százalék körül szerepelhet, és a radikális nemzeti-katolikus Szuverén Lengyelország (Suwerenna Polska – SP) is várhatóan több mandátumot szerez majd. Ezzel tehát a radikális, EU-szkeptikus szárny akár megelőzheti a liberális, jobbközép és a baloldalt képviselő koalíciós pártokat: a két párt szövetségéből létrejött – így magát az Európai Néppártban (EPP) és az Európa Megújul (Renew Europe) liberális pártcsaládban is képviselő – Harmadik Út (TD).

A PiS megpróbálhatja eladni győzelemként a választást, elvégre a szejmben még mindig a legnagyobb frakciót adja, noha szövetségesek híján már nem kormányképes erő. Ám ellenzékben láthatóan gyengül: „Már látjuk, milyen mélyre hatolt a korrupció (a PiS kormányzásának nyolc évében). Már nem ellenőrzi az állami sajtót, az ügyészséget, nincs befolyása a bíróságra” – mondta a Telexnek Bartosz Wielinski. A Gazeta Wyborcza főszerkesztő-helyettese arra is utalt, hogy a PiS most egyre inkább belső ellentéteivel és a korrupciós vizsgálatok célpontjainak esetleges kimentésével van elfoglalva. Köztük az egyik a párt EP-képviselőjelöltje, az Orlen állami olajtársaság korábbi vezetője, aki a cég pénzügyi veszteségei miatt több nyomozásnak is érintettje. A VSquare részletes cikkében a napokban feltárta, hogy Daniel Obajtek Budapesten rejtőzik. „Mandátumot jó eséllyel nyerhet, de ez csak időleges immunitást adhat neki, végül mindenképp a hatóságok rendelkezésére kell állnia” – mondta Wielinski.

Szerinte inkább a pártok presztízsharca és a fentihez hasonló, személyes érdekek miatt van látszólagos tétje az EP-választásnak, de valójában nem változtat semmin. Sem Lengyelországon belül és a várható eredmények alapján nem módosít az EP pártcsaládjainak erőviszonyain sem – ami azt jelenti, hogy a radikális nemzeti oldal védelmezőiként fellépő pártok ereje nem fog nőni a jelenlegihez képest, még ha belső átrendeződések lesznek is.

Az Európai Konzervatívok és Reformistákon belül (ECR) jelenleg legnagyobb képviselőcsoportot a PiS adja, ám a felmérések szerint a Giorgia Meloni kormányfő vezette Olasz Testvérek mögé szorul vissza a pártcsaládban. A PiS pozíciói tehát – ráadásul otthon ellenzékbe szorulva – gyengülni fognak az EPP-hez való közeledésen is dolgozó Meloniékkal szemben. Eközben az EPP-ben lévő KO már most a második legnagyobb frakciót adja, ezt a pozíciót a német CDU mögött várhatóan meg is erősíti, így a legnagyobb pártcsaládban a lengyeleké lesz a legnagyobb olyan képviselőcsoport, amelynek pártja otthon kormányon van.

„Várjuk meg az eredményeket, de Tusk véleményét az EPP-n belül bizonyosan nem lehet majd figyelmen kívül hagyni, márpedig most nehezen elképzelhető egy szoros együttműködés egy olyan ECR-rel, amelyben a PiS is jelen van” – vélte Wielinski. Igaz, megjegyezte, hogy Tusk nagyon óvatos és nagyon pragmatikus.

Márpedig a súlyos belpolitikai ellentétek ellenére az EP-kampány három legfőbb témájában – migráció, európai green deal és a vétó felől a minősített többség felé elmozduló szavazási szerkezet az EU-ban – valójában nincs ellentét a két párt között. Legfeljebb a PiS igyekszik ezekről a témákról úgy beszélni, mintha a KO mindhárom esetben feladná a nemzeti szuverenitást. Ezért is hangozhat el az Orbán Viktortól is ismerős mondás a PiS képviselőjelöltjei részéről, miszerint „vissza kell foglalni Brüsszelt”.

A migráció területén a kötelező kvótát Tusk is elutasítja – részben arra hivatkozva, hogy rengeteg az országban az ukrán menekült –, a lengyel gazdák által tüntetésekig menően elutasított klímavédelmet célzó green dealről is azt mondja, nem ért vele egyet, és keresi a megoldást, és nem akarja feladni a tagországok vétójogát sem.

A lengyeleknél a fő kérdés az lehet, hogy miként szerepel a baloldali tömörülés, amely a jelek szerint jelentősen gyengülni fog, míg a liberálisok az őket is képviselő TD révén várhatóan erősödni fognak.