Elvtelen alku vagy józan számítás? – kockázatos húzással maradt a helyén a spanyol kormányfő

A júliusi választáson elért győzelme ellenére ellenzékben rekedt jobboldal szerint a demokrácia halála, árulás, a szocialisták által vezetett vegyes kormánykoalíció szerint viszont a megbékélés záloga lehet az a spanyol amnesztiatörvény, amely lehetővé tette a Spanyol Szocialista Munkáspártot (PSOE) vezető Pedro Sáncheznek, hogy megőrizze kormányfői posztját, és egyúttal visszahozta a politikai porondra a katalán függetlenségi mozgalom egykori vezetőjét, Carles Puigdemont-t.

A törvény várható elfogadása után visszatérhet a katalán politikus Belgiumból, mentesülve minden jogi következmény alól. Vele együtt amnesztiában részesül nagyjából 400 ember, akik 2012 és 2023 között részt vettek a függetlenségi törekvésekhez köthető tüntetéseket kísérő zavargásokban, a 2014-es és 2017-es népszavazást követő összetűzésekben. Mentesülnek azok is, akik általánosságban a fennálló törvényeket sértve álltak ki Katalónia Spanyolországtól való elszakadása mellett.

Vert helyzetből nyerte el a posztot

Az amnesztiatörvényt a 2019 óta hatalmon lévő kormányfő hozta tető alá, akinek egyelőre bejött a számítása: hiába futott be az általa vezetett Spanyol Szocialista Munkáspárt a második helyen az előrehozott választásokon, a Néppárt (PP) győzelme a szélsőjobboldali Voxszal együtt is kevés volt a többséghez. További partnereket viszont nem talált a jobboldali–konzervatív és a sok tekintetben magát Francisco Franco szellemi örökösének tartó ultrakonzervatív, nagyspanyol elveket valló kisebbik párt szövetsége.

Sánchez már azzal is jól taktikázott, hogy a PSOE látványos visszaszorulását hozó májusi, helyhatósági választások után az előrehozott választások mellett döntött, ahogyan azt a 2019 áprilisi választások után egyszer, azév novemberében már megtette. Az idén júliusi választásokon pártja egy mandátummal erősödve – 120-ról 121-re – a második helyen végzett ugyan, de a PP a jelentősen megnőtt frakció ellenére – 89-helyett 137 mandátumot szerzett – nem erősödött meg eléggé a kormányzáshoz. Annak, hogy a jobboldali konzervatív párt nem tudott többséget szerezni, a már említett szövetséges Vox lehetett az egyik oka. A parlamenti matematika miatt szüksége volt a PP-nek a 32 fős francóista pártra, ám ezzel elvesztette az esélyét arra, hogy a további jobboldali pártokkal szövetkezhessen.

Már a választást is ez, a PP és a Vox potenciális szövetsége határozta meg, így a választói preferenciát sem a jobb és baloldal törésvonalai mentén lehetett értelmezni. A döntő inkább az volt, hogy a választók mit tartanak vonzóbbnak: egy pluralista, többnemzetiségű Spanyolországot vagy egy ultrakonzervatív, madridi központú, a galíciai, baszk, katalán vagy épp a Kanári-szigetek nagyobb autonómiáját elutasító, homogén nemzet eszméjét követő, az 1975 után hátrahagyott Franco-rezsim szellemiségét részben visszahozó országot.

Amnesztia szavazatért cserébe

A nők egyenjogúságát csak az 1978-as spanyol alkotmány mondta ki, először országos választáson csak 1977-ben vehettek részt a nők, akik a '70-es évekig munkavállalásukról vagy akár saját bankszámla nyitásáról sem dönthettek önállóan, csak férjük, apjuk, vagy gyámjukként eljáró fivérük engedélyével. 1963-ig érvényben volt az a törvény, amely révén a házasságtörésen kapott feleséget a férj minimális büntetés kockázatával meg is ölhette. A Vox természetesen nem szószólója ezeknek a ma már inkább a tálibok vezette Afganisztánt idéző szabályoknak, de a Franco-rezsim rehabilitációja vagy a szigorú abortusztörvény támogatása ezt idézi fel sokakban, ahogy az is, hogy átírnák az alkotmányt, lenyesegetve a regionalizmust, visszatérve a szélsőségesen központosított Spanyolországhoz.

A Vox így a PP-től is sodort el választókat azok felé az esetenként egyébként jobboldali pártok felé, amelyek viszont a pluralista, világi Spanyolország-képnek jobban megfelelő PSOE-vel találták meg a közös hangot. Ez már csak azért sem meglepő, mert a Vox 2013-ban a PP-ből vált ki neokonzervatív irányzatként, de eszmeiségében nem teljesen szakítva az anyapárttal.

Igaz, a jobboldali patthelyzet sem lett volna elég Sáncheznek a kormányalakításhoz, itt jött a képbe a spanyol társadalmat megosztó amnesztiatörvény.

Ennek révén érte el ugyanis Sánchez, hogy a Puigdemont vezette Együtt Katalóniáért (röviden Junts, azaz Együtt) pártja is mellé álljon. A hétfős frakció így lett királycsináló, nélküle ugyanis a Néppárt sikertelen próbálkozása után Sánchez sem szerezte volna meg a többséget, és a júliusi előrehozott választás után valószínűleg újabbat kellett volna kiírni.

Sánchezre így viszont a parlament 11 pártjából 8 szavazott, csak a PP, a Vox és az egyetlen fővel képviselt konzervatív UPN-t volt ellene. A kormány ugyan így is kisebbségi – 152 fős a PSOE és az újbaloldali Sumar szövetsége a 350 fős törvényhozásban –, de megkapja a szükséges külső támogatást a további hat párttól. Ezek a kereszténydemokrata és a baloldali baszk pártok (EAJ és EH Bildu), a balos köztársaságpárti és a jobboldali katalán pártok – azaz a 7-7 fős ERC és a Puigdemont-féle Junts – valamint a Kanári-szigetek és Baszkföld autonomista pártjai, amelyeknek ezúttal csak 1-1 képviselője került a spanyol alsóházba. A katalán pártok mindenképpen távol maradtak volna, ha nem ütik nyélbe az amnesztiatörvényt.

A külső támogatással működő kisebbségi kormány önmagában Spanyolországban nem szokatlan, Sánchez korábbi kormányának, de a 2019-ig működő néppárti kormánynak is volt ilyen időszaka.

Elvtelen pragmatizmus vagy józan számítás?

A probléma az amnesztiatörvényben van, ez az ellenzékben maradt jobboldali pártok szerint megengedhetetlen kompromisszum, amelyet Sánchez a hatalom megtartása érdekében kötött. És ezzel nem csak a parlamenti ellenzék van így: egy felmérés szerint a spanyolok 70 százaléka nem nézi jó szemmel, hogy Puigdemont megússza jogi felelősségre vonásra nélkül azt, hogy 2017-ben az évtized legsúlyosabb politikai válságába sodorta Spanyolországot.

Azt nem tudni, hogy mennyi támogatója van a katalán függetlenségnek Magyarország harmadát kitevő Katalóniában: 2017-ben a Madrid szerint törvénytelen népszavazáson a 7,7 milliós Katalónia szavazópolgárainak 38 százaléka szavazott igennel, 4 nemmel, 58 százalék viszont nem is vett részt a referendumon, amelyen a résztvevőket a rendőrség is vegzálta. Az amnesztiatörvény egyébként a rendőrség tagjaira is érvényes, akik túlzott erővel léptek fel akkor a békés tüntetők ellen.

A törvényt leghangosabban érthető módon a PP és a Vox támadta, november 18-án 170 ezres tüntetés volt Madridban.

A baloldali gyökerű El País szerint is világnézeteket átívelően, a vallásosoktól a liberálisokig vannak olyanok, akik ellenzik az alku alapját adó amnesztiatörvényt, amely várható elfogadása után csak a következő év első negyedében lép érvénybe.

November első felében többezres tüntetés volt a PSOE székháza előtt is, főként a PP, a Vox támogatói és magukat nyíltan fasisztának valló, Francót éltető csoportok is ott voltak, akik a fennálló alkotmányt is elutasították. A PP Tucker Carlson támogatását is felhasználta: a Fidesz által is ideológiai szövetségesként bevetett jobboldali megmondóember a Sánchez elleni tüntetésen is megjelent.

„Ahol megsértik az alkotmányt és akár fizikai erőszakot is készek bevetni a demokrácia ellen, az diktatúra… És ez történik most Európa közepén” – mondta Carlson Spanyolország földrajzi elhelyezkedését nagyvonalúan kezelve. Az amerikai radikális jobboldalon a Foxtól való kirúgása után is reflektorfényben lévő Carlson a tüntetésen Santiago Abascallal, a Vox elnökével mutatkozott. Egy éve Orbán Viktor is videóüzenetet küldött a Voxnak a párt által szervezett rendezvényre, ahol arról beszélt, hogy szükség van a szuverenitás megvédésére a brüsszelitákkal szemben.

A kormány szerint az ellenzék belügybe rángatná az EU-t

Igaz, ehhez képest a PP épp az EU beavatkozását kérte a spanyol amnesztiatörvény miatt, ráadásul ehhez segítségül hívta európai pártcsaládját, az Európai Néppártot (EPP), amelyet a Fidesz épp azért hagyott el – mielőtt kizárták volna – mert szerinte eluralkodtak rajta a liberálisok. A Fidesz által elutasított Manfred Weber frakcióvezető Spanyolországba is elutazott, jelezve, hogy politikailag támogatja a PP-t.

Az amnesztiatörvényről az Európai Parlamentben is vita volt, ahol az EPP képviselői azzal vádolták a spanyol kormányt, hogy a hatalom érdekében felülírták a jogállamot. A szocialisták szerint a PP csupán saját politikai érdekei miatt vonta be az EU-t, hogy minél nagyobb veszélynek állíthassa be az amnesztiatörvényt. A PP szerint a jogállami kétségek miatt Spanyolországot az fenyegeti, hogy nem juthat hozzá a közösség történetének legnagyobb újjáépítési pénzügyi csomagjához, a „Next Generation EU”-hoz.

A spanyol kormány szerint azonban ez nem igaz, sem a források, sem a spanyol jogállamiság nincsen veszélyben, ezt jelzi, hogy az Európai Bizottságból Didier Reynders igazságügyi biztos kijelentette, az amnesztiatörvény Spanyolország belügye.

A szeparatistákat leszerelték vagy megerősítették?

A támogatók szerint azonban a törvény éppen hogy lenyugtatja a kedélyeket a függetlenség körül, és olyan párbeszédet biztosít, amely révén Spanyolország egységét nem veszélyeztető politikai megoldás születik a politikai válságra. Ez azt is jelentheti, hogy a költségvetési pénzek terén Katalónia megkapja azt az autonómiát, amelyet Baszkföld is élvez. (Nyelvi területen így is nagy önállóságot élvez Katalónia, ahol Franco alatt a katalán nyelvet hatóságilag üldözték.)

A PSOE megbékélést, politikai megoldást hirdető politikája egyelőre a szocialistákat igazolja. A PSOE katalán megfelelője, a PSC a 2021. februári katalóniai választásokra – tehát a Sánchez-kormány második évében – megduplázta mandátumainak számát a katalán parlamentben. Így bár ellenzékben maradt, ugyanúgy 33 képviselője van, mint a regionális szinten kormányzó legnagyobb erőnek, az ERC-nek, és egy mandátummal megelőzi Puidgemont pártját is.

Úgy tűnik, sikerült kihúzni a méregfogát a függetlenségi törekvéseknek is: bár Puigdemont eredetileg Sánchez támogatásáért cserébe függetlenségi népszavazás kiírását kérte, ez nem került be az amnesztiatörvényt adó egyezségbe.

Ugyanakkor találhattak érvet Sánchez amnesztiatörvényének kritikájához azok is, akik a PP-től balra állva kifogásolták a kormányfő lépését. Szerintük az nem lecsendesíti az elszakadáspártiakat, hanem bátorítja őket, főként Puigdemont-t, aki politikailag már elszigetelődött, most azonban visszatérhet a spanyol politikába, amelyet már jó ideje Belgiumból EP-képviselőként ugyan, de csak a partvonalról figyelt.

Puigdemont szerdán Brüsszelben úgy nyilatkozott, hogy akár meg is vonhatja támogatását Sáncheztől, amennyiben nem lesznek érdemi előrelépések Katalónia függetlenségének ügyében.

Látott már Spanyolország széleskörű amnesztiát

Az amnesztiatörvénynek van már meghatározó előképe Spanyolországban: a Franco-diktatúrából az alkotmányos monarchiáig tartó demokratikus átmenetnek fontos eleme volt az az amnesztiatörvény. Ez nemcsak, hogy szabadságot adott a demokratikus ellenzék tagjainak, akik Franco idején kerültek börtönbe, de mentességet adott azoknak is, akik a rezsim oldalán állva asszisztáltak emberi jogi törvénytelenségekhez, így azokat a bűncselekményeket, a társadalmi egyezség részeként, nem is lehetett kivizsgálni.