A liberálisok kedvenc konzervatívja, aki valójában soha nem titkolta, hogy rasszista és szexista

Legfontosabb

2023. április 25. – 21:13

A liberálisok kedvenc konzervatívja, aki valójában soha nem titkolta, hogy rasszista és szexista
Tucker Carlson a Populizmus és a jobboldal című beszélgetésen a National Review Institute ideológiai csúcstalálkozóján Washingtonban, 2019. március 29-én – Fotó: Chip Somodevilla / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Tucker Carlson 2016 óta érinthetetlennek tűnt, hétfőn mégis kirúgták a Fox Newstól. Az amerikai kábeltévé jobboldali, populista királya, akit egykori főnökei remek újságíróként és az igazság harcosaként ismertek meg, nemcsak nézők millióit, hanem az előző elnök véleményét is aktívan befolyásolta. Aranytojást tojó tyúk volt a Fox Newsnak, de a különböző perek és kiszivárgott üzenetek, plusz egy 787,5 millió dolláros büntetés, úgy tűnik, már túl sok volt Murdochéknak.

A Fox News amerikai tévécsatorna hétfőn bejelentette, hogy megválnak Tucker Carlsontól. Ez váratlan hír volt, hiszen Carlson nemcsak a Fox News legnépszerűbb műsorvezetője, hanem az amerikai kábeltévénézők egyik nagy kedvence is volt. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi történt, de elég valószínű, hogy egy hirtelen született döntésről volt szó, ugyanis Carlson még arra se kapott lehetőséget, hogy egy záróműsorban elköszönjön sokmilliós nézőtáborától – sőt, sajtóértesülések szerint ő is csupán tíz perccel a kirúgásáról szóló sajtóközlemény megjelenése előtt értesült a hírről.

Utólag persze mégsem teljesen váratlan a hír. A Dominion nevű szavazógépgyártó cég 2021 márciusában beperelte a Fox Newst, amiért a csatorna műsorvezetői több műsorban is azt terjesztették, hogy a cég ellopta Donald Trumptól és a republikánusoktól a 2020-as elnökválasztást. Februárban nyilvánosságra került a Dominion két keresete is, amibe több foxos műsorvezető egymás közötti levelezése is bekerült. Ezek alapján egyértelmű volt, hogy ők maguk sem hittek az összeesküvés-elméletekben, amiket naponta többször szajkóztak, pusztán a nézettségüket akarták megtartani velük.

Bár Tucker Carlson alapvetően nem kapott nagy szerepet a keresetekben, nem ő beszélt a legtöbbet az elcsalt választásról, a csatorna arcaként mégis óriási visszhangot kapott, amikor kiderült, hogy „szenvedélyesen gyűlöli” Donald Trumpot, és egy szavát sem hitte el a volt elnök ügyvédjének a választási csalásos sztoriról. Egyébként még ezek után is Carlson volt az első, aki interjút készíthetett a frissen vád alá helyezett Trumppal.

A Fox News végül áprilisban megegyezett a Dominionnal. Ennek a legtöbb részlete nem nyilvános, de az igen, hogy a csatorna 787,5 millió dollárt (több mint 270 milliárd forintot) kénytelen fizetni a gyártónak. Ez persze rengeteg pénz, de ha úgy nézzük, hogy nem kell bocsánatot kérniük, és a hazugságokat terjesztő anyagaikat sem kell visszavonniuk, akkor valójában olcsón megúszták. A Fox részvényárfolyama akkor nem is zuhant be, 53 centet, azaz 1,56 százalékot esett.

Vajon Carlson kirúgása része volt a Dominionnal kötött megállapodásnak? Valószínűleg ez soha vagy csak jóval később fog kiderülni. Az viszont egyértelmű, hogy a legnépszerűbb beszélő fej kirúgása a költségcsökkentés mellett szimbolikus lépés (is) Rupert Murdochtól, a Fox Newst birtokló ausztrál médiamágnástól.

Éveken át építette értékvédő imázsát

Pedig nem a dominionos hazugságok voltak Carlson első kikacsintásai a szélsőségek felé. Tulajdonképen az egész karrierjét erre építette, holott nem is feltétlenül volt rá szüksége, ugyanis elég erős családi háttérrel rendelkezett.

Tucker Swanson McNear Carlson 1969-ben született San Franciscóban. Az apja Richard Warner Carlson diplomata, újságíró (és fotói alapján korai Ron DeSantis-utánzóművész) volt, aki többek között a Voice of America állami adó igazgatója és az USA Seychelle-szigeteki nagykövete is volt. A nagykövet 1976-van elvált Carlson anyjától, Lisa McNeartől, 1979-ben pedig elvette Patricia Caroline Swansont. Ez a név itthon nem nagyon mond senkinek semmit, maximum Pawnee városfejlesztési osztályának igazgatója juthat róla eszünkbe, de az USA-ban ez egy híres név, hiszen 1899 óta látható előre elkészített, fagyasztott ételek csomagolásán. A Swanson-birodalom ekkorra már elengedte az ételgyártó profilt, mert 1955-ben eladták azt a Campbell Soup Companynak, de Patricia így is jelentős vagyon örököse volt.

Carlson 14 évesen egy bentlakásos iskolába került, ahol azonnal csatlakozott a vitakörhöz, aminek hamar a csúcsára tört. Azonban több időt töltött vitázással, mint tanulással, így nem került be egy jobb nevű egyetemre sem. Vagyis magától nem került volna, de összejött az igazgató lányával, és az iskola vezetője elintézte, hogy bekerüljön a Trinity College-ba. Az egyetemen sem teljesített túl jól, és diploma után beadta a jelentkezését a CIA-hoz, amit az ügynökség elutasított.

Tucker Carlson (barról), Michael Isikoff és Charles Koones a The Creative Coalitions A sajtó szabadsága háború idején című panelbeszélgetésén Beverly Hillsben 2002. június 20-án – Fotó: Kevin Winter / ImageDirect / Getty Images
Tucker Carlson (barról), Michael Isikoff és Charles Koones a The Creative Coalitions A sajtó szabadsága háború idején című panelbeszélgetésén Beverly Hillsben 2002. június 20-án – Fotó: Kevin Winter / ImageDirect / Getty Images

Az apja, aki ugye maga is médiaszakember volt, azt tanácsolta fiának, hogy legyen újságíró, mert „oda bárkit felvesznek”. Ez az optimizmussal és atyai támogatással teli mondat alapozta meg Carlson immár nagyjából három évtizedes újságírói karrierjét. A Policy Review nevű konzervatív lapnál kezdett, ironikus módon tényellenőrzőként, de nem élvezte a hierarchikus, alá-fölérendeltségi rendszert, ezért átment a Arkansas Democrat Gazette-hez, majd a Talk magazinhoz. 1999-ben készített egy interjút George W. Bush akkori texasi kormányzóval, amiben kemény kérdéseket tett fel az elnökjelöltnek. A Columbia Journalism Review-nak több régi főnöke is azt mondta, hogy remek riporter volt, értett a szakmájához, és akkoriban még úgy tűnt, hogy kerüli a pártosodást.

Kicsit ide, kicsit oda

A 2009-es CPAC-en, a konzervatív politikai találkozón, aminek budapesti konferenciáját idén is megrendezik, arról beszélt, hogy a konzervatív média azért hanyatlik, mert nem a pontosságra, hanem a fröcsögésre, indulatkeltésre fókuszálnak. A New York Timesra hivatkozott mint követendő példa, így természetesen ki is fütyülték. Aztán megjegyezte, hogy a Fox News is elég jó, amit megtapsolt a közönség.

Akkoriban még egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy Carlson a jobboldali elvek zászlóvivője lenne, sőt. Sokak szemében inkább a liberálisok kedvenc konzervatívja volt, egy bábu, aki szinte konzervatív értékeket képvisel, de nem a megfelelő formában. 2000-ben a CNN-hez került, 2001-ig a Spin Room egyik műsorvezetője volt. Abban az évben azonban átkerült a Crossfire című vitaműsorba, ahol ő képviselte a jobboldalt.

2004 októberében a Daily Show műsorvezetője, Jon Stewart volt a műsor vendége, aki erősen kritizálta a Crossfire-t és a két műsorvezetőt. Carlson többször is beszólt Stewartnak, aki végül közölte Carlsonnal, hogy egy pöcs, és káros a társadalomra. Néhány hónappal később a CNN levette a műsort, és bejelentette, hogy elküldik Carlsont. A műsorvezető azt mondta, hogy ez így félig igaz, mert ő már korábban felmondott, mert állást kapott az MSNBC-nél, de a csatorna közölte, hogy még csak tárgyalnak, szó sincs arról, hogy felvették volna.

2004-ben a PBS-hez igazolt, ahol egy évig vezette saját műsorát. A részben közpénzből működő csatorna azért vette fel a konzervatív politikai kommentátort, hogy bebizonyítsák, igenis minden politikai platformnak adnak teret. A műsor 2005-ig tartott, Carlson akkor átment az MSNBC-hez, ahol 2008-ig vezette a nem túl népszerű Tucker című műsorát, amin valószínűleg nem segített, hogy a csatorna egyre inkább a baloldali nézőket akarta bevonzani.

2006-ban elindult a Dancing with the Stars celebes táncműsorban is, ahonnan azonnal kiszavazták.

Tucker Carlson és táncpartnere Elena Grinenko – Fotó: Adam Larkey / American Broadcasting Companies, Inc. / Getty Images
Tucker Carlson és táncpartnere Elena Grinenko – Fotó: Adam Larkey / American Broadcasting Companies, Inc. / Getty Images

Mindez nem azt jelenti, hogy Carlson ekkoriban egy középre húzó konzervatív lett volna. Már évek óta hirdette, hogy a diverzitás az USA – és úgy általában minden régió – ellensége, 2004-ig lelkesen támogatta az iraki háborút, már akkor is szélsőségesen abortuszellenes volt, előszeretettel adott gúnyos beceneveket politikai ellenfeleinek, elég megalázóan beszélt más műsorvezetőkkel Nancy Pelosiról, és megkérdőjelezte Barack Obama feketeségét. A Bubba the Love Sponge Show-ban többször beszélt arról, hogy az irakiak civilizálatlan vademberek, és arról, hogy a jó migráns nézzen ki jól vagy legyen okos.

„Irak egy szar hely tele félig írástudatlan, primitív majmokkal”

mondta 2008-ban. A kanadaiakról meg 2006-ban azt, hogy tulajdonképen az amerikaiak „retardált unokatestvérei”.

Az MSNBC-től való távozása után részt vett a Daily Caller nevű online lap létrehozásában. Eredetileg egy konzervatív, de független és alapos, pontos híroldalként indult, de Carlson például visszavont egy cikket, ami a Foxot kritizálta, és a lap szépen lassan átcsúszott gyűlöletkeltő, bevándorlásellenes fröcsögésbe. Egy volt alkalmazott azt mondta a Columbia Journalism Review-nak, hogy a készítők megnézték, kik olvassák a lapot, és az ő igényeik szerint kezdtek el cikkeket írni.

Ekkor elkezdett kialakulni Carlson körül egy intézményellenes, bátor, a fősodratú médiával szembemenő, odakérdező újságíró mítosza. Minél többet kritizálták a munkáját például pontatlanságok, csúsztatások miatt, a rajongói annál inkább odáig voltak érte. Ő maga is többször mondta, hogy az elit el akarja hallgattatni.

A nagy lehetőség

2009-ben a Fox Newhoz került, ahol több műsorban is közreműködött. 2016-ban aztán megkapta a zaklatási ügyei miatt kirúgott Fox-sztár, Bill O'Reilly műsoridejét. O'Reilly gyakorlatilag a Carlsont megelőző előétel volt: a kamerába bámulós, populista beszédeiben elhitette a nézőivel, hogy „ők” el akarják venni a „mi” (O'Reilly és nézői) jogait, pénzét, életterét. Meggyőzte fehér amerikaiak millióit arról, hogy a bevándorlók, a feketék, a liberálisok és úgy általában a kisebbség tönkre akarja tenni az USA-t, amit ismernek.

Carlson ugyanezt a technikát alkalmazta, de továbbfejlesztette. Egyórás műsorában „csak kérdéseket tett fel”. Olyan kérdéseket, mint például hogy „a Demokrata Párt fehér- és férfiellenes lett?”. Általában azt sugallta, hogy a válasz ezekre a kérdésekre az, hogy igen. A leglelkesebb nézői között hamar megjelentek a fehér felsőbbrendűséget hirdetők, mert látták, hogy Carlson anélkül terjeszti az üzeneteiket, hogy ugyanazt a nyelvezetet használná, amit ők szoktak. A szélsőjobboldali, büszkén antiszemita Infostormer például azzal kommentálta Carlson előléptetését:

„Elég hülye lépés volt a feministáktól. Kitúrták Bill O'Reillyt, csak hogy Tucker Carlson kerüljön a helyére. Carlson egy egyemberes gázkamra, aki minden este zsidókat és feministákat gázosít el. Szó szerint és átvitt értelemben is ő Hitler.”

Carlson nem csak az elcsalt választásról szóló összeesküvés-elméletet hirdette lelkesen, sok más vitatott kijelentése is volt. Például

Emellett rengeteg időt szánt arra, hogy pánikot keltsen a kritikai rasszelmélet körül, lelkesen tett fel amúgy könnyen megválaszolható oltásellenes kérdéseket, és védelmébe vette a Capitolium ostromlóit. Mindezt folyamatos, összezavarodottság látszatát keltő szemöldökráncolással, hullámzó hanglejtéssel és merev tekintettel. Amikor nem kérdéseket tett fel, akkor határozott kijelentéseket tett, bár ezek gyakran megtévesztőek voltak. A Media Matters kutatóintézet Carlsonnak adta az Év Félretájékoztatója díjat, amihez összeraktak egy 350 példát bemutató kutatást is.

Carlson a foxos karrierje végére már akkora sztár volt, hogy mikor a Fox News külön streamingoldalt indított, ő lett a központi figurája. Több műsora is volt, és dokumentumfilmeket is készített.

Fotó: Benko Vivien Cher / Miniszterelnöki sajtóiroda
Fotó: Benko Vivien Cher / Miniszterelnöki sajtóiroda

2021 nyarán egy hétig Budapestről sugározta műsorát. Magyarországi tartózkodása alatt a Karmelitában interjúzott Orbán Viktorral, előadott az MCC Feszten és egy dokumentumfilmet is forgatott a magyar kormány és Soros György „epikus harcáról”. Jóban van a magyar kormánnyal: a tavalyi budapesti CPAC Hungaryra videóüzenetben jelentkezett be, és az elmúlt években rendszeresen látta vendégül a kormány tagjait műsorában (legutóbb Orbán Balázst, a miniszterelnök politikai igazgatóját szerda este).

Foxos pályafutása alatt Carlson kettős életet élt. 2021-ben a New York Times bemutatta, hogy míg élő adásban tiszteletre méltatlan állatoknak nevezte az újságírókat, a színfalak mögött lelkesen szivárogtatott háttér-információkat Trumpról és környezetéről. Ez a kettősség az életén is látható: a műsorában előadja, hogy ő egy Amerika büszke (lehetőség szerint fehér) gyermekei közül, mintha együtt húzná az igát vagy bányászná a szenet a munkásosztállyal. Rendszeresen beszél az elitről, akik el akarják nyomni a nézőit, sőt, őt magát is el akarják hallgattatni. Mintha ő nem az elit tagja lenne. Mintha nem lenne több ingatlana is. Mintha nem lenne több millió dolláros vagyona, és nem számíthatna egy méretes örökségre a származása miatt.

Mi lesz most?

Mindezektől függetlenül (vagy épp mindezek miatt) 2023-ig Tucker Carlson volt valószínűleg a Fox News legjobb befektetése, az arany tojást tojó tyúk. Nem csoda, hogy a foxos karrierje eddig minden problémát kibírt. Lachlan Murdoch, a médiabirodalom örököse eddig úgy tűnt, hogy bármeddig tartja majd a hátát Carlsonért, de a Dominionnak fizetendő 787,5 millió dollár lehet, hogy már sok volt. Az ifjabb Murdoch és Suzanne Scott, a Fox Media vezetője sajtóértesülések szerint pénteken döntöttek úgy, hogy kirúgják.

Valószínűleg nem csak azok nem kedvelték Carlsont, akiket esténként meghurcolt: a Dominion kereseteiből kiderült, hogy a saját munkatársaival sem bánt kesztyűs kézzel. A kamerák mögött erőszakos volt, gyakran megalázta őket, szexista és trágár volt, és több foxos újságíró kirúgását is követelte, miután olyat írtak, ami nem tetszett neki.

Egy óriáskivetítővel felszerelt teherautó New Yorkban, amin a Fox csatorna elleni tiltakozókampány fut – Fotó: Michael M. Santiago / Getty Images
Egy óriáskivetítővel felszerelt teherautó New Yorkban, amin a Fox csatorna elleni tiltakozókampány fut – Fotó: Michael M. Santiago / Getty Images

Márciusban Carlson műsorának egyik volt producere, Abby Grossberg beperelte a Foxot és a műsorvezetőt is. Állítása szerint Carlson toxikus munkakörnyezetet teremtett.

„Olyan környezetet kellett elviselnem, ahol a szakmaiatlanság uralkodott, és a munkatársak nőkkel szembeni ellenszenve és megvetése szinte minden munkanapot átitatott”

állította. Azt is mondta, hogy a volt kollégái rendszeresen antiszemita megjegyzéseket tettek, és gyakran megalázóan beszéltek a nőkről. „Carlson úr nőkre vonatkozó becsmérlő megjegyzései és megvetése azokkal szemben, akik tiltakozni mernek az ilyen nőgyűlölet ellen, jól ismertek” – áll Grossberg keresetében. Ügyvédje szerint közel 90 felvétellel tudja bizonyítani állításait. A producert azután rúgták ki, hogy elindította a pert. Nem elképzelhetetlen, hogy ez a per is közrejátszott Carlson hirtelen távozásában.

Carlson egyelőre nem nyilatkozott a távozásáról, és azt sem tudni, hogy mik a tervei a jövőre nézve. Ahogy írtuk, az anyagi biztonságáért valószínűleg nem kell aggódni – bár ezen a folyamatban lévő perek elvileg még változtathatnak –, és elképzelhető, hogy ha átmegy egy másik, akár szélsőségesebb csatornához, esetleg saját műsort indít, van bázisa, amiből meríthet. Az sem kizárt – de ez csak pletyka szintjén hallható egyelőre –, hogy kipróbálja magát a 2024-es elnökválasztáson. Karizmatikus, megosztó, „anti-woke”, és hajlandó a bázisa igényeire szabni a programját, egyesek szerint ideális republikánus jelölt lenne. Bár ki tudja, hogy megférne-e két Trump egy csárdában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!