Spanyol választás: a konzervatívok győztek, de a szélsőjobbal együtt is kevesen vannak

2023. július 23. – 21:39

Spanyol választás: a konzervatívok győztek, de a szélsőjobbal együtt is kevesen vannak
Alberto Núñez Feijóo leadja a szavazatát – Fotó: Juan Medina / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Bár pontos végeredmény csak éjfél körül várható, az exit pollok alapján a vasárnapi spanyol előrehozott választáson a jobbközép-konzervatív Néppárt (Partido Popular – PP) kapta a legtöbb szavazatot. A PP a 350 fős alsóházban várhatóan 145-150 közötti mandátumot kap a parlamentben, az eddig kormányzó balközép Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) pedig 112-118-at. A kisebbek közül a szélsőjobboldali Vox eredménye érdekes még nagyon, ők 24-31 közötti mandátumra számíthatnak. A PP valószínűleg csak a Voxszal együtt tud majd kormánykoalíciót alapítani, mivel a Néppártnak nincs egyedüli többsége.

Pedro Sánchez miniszterelnök azután írt ki előrehozott választásokat, hogy a PSOE a május végi helyhatósági választásokon elbukta a tartományok és nagyvárosok többségét az addig ellenzéki Néppárttal szemben. Nemcsak a PSOE, de a velük kormányzó radikális baloldali Unidas Podemos is veszített népszerűségéből, miközben a Vox megduplázta a tartományi parlamenti képviselői számát.

Sánchez jelenleg csak akkor maradhat az ország élén, ha a PP és a Vox nem tud megegyezni és a PP jelöltje, Alberto Núñez Feijóo nem kapja meg a miniszterelnökséghez szükséges 176 szavazatot. Ekkor a PSOE próbálkozhat majd koalícióalakítással, de kevés az esély arra, hogy így alakulnak a dolgok.

Július 1-től Spanyolország tölti be az EU soros elnökségét, és noha a két nagy párt között nem látszik lényeges különbség a legfontosabb kérdésekben, sok mindenen változtathat, ha bekerül a kormánykoalícióba a Vox.

FRISSÍTÉS 23:25-kor:

A szavazatok több mint 95%-ának feldolgozásánál már tisztább a kép, és látszik, hogy az exit pollok túlbecsülték a PP-t. Majdnem teljes feldolgozottságnál a PP csak 136 mandátummal nyerte a választásokat, a PSOE 122 mandátumot szerzett, az új baloldali Sumar 31-et, a Vox pedig 33-at. 136+33 viszont kevesebb mint 176, ami azt jelenti, hogy a Néppárt és a szélsőjobb nem lesz elég kormánykoalícióhoz. Hetekig, akár hónapokig tartó tárgyalássorozat várható, miközben a PSOE megpróbál majd megegyezni a Sumarral és a kisebb pártokkal. Végső soron az sem zárható ki, hogy senkinek sem sikerül majd koalíciót alakítania és végül új választás lesz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!