Milyen katonai erők feszülnek egymásnak Ukrajna körül?

Az erőszak, amely beszél, már olyan erőszak, amely önigazolásra törekszik: az erőszak, amely az értelem terébe helyezi magát, s amely már tagadni kezdi magáról, hogy az volna, ami

– írta egy érdekes esszéjében a híres nyelvész-kritikus-filozófus, Roland Barthes. Az orosz-ukrán válságban az erőszak hónapokon keresztül csak néma fenyegetésként volt jelen, és ezt a fenyegetést próbálta értelmezni, tompítani, felerősíteni, eltéríteni a nemzetközi diplomácia zsivaja. És a több oldalról beszűrődő hamis szólamok ellenére paradox módon ez a zsivaj volt az, amitől azt lehetett remélni, hogy végül le tudja gyűrni az erőszakot.

Csakhogy Vlagyimir Putyin hétfő esti, sérelmekkel tűzdelt deklarációja, Luhanszk és Donyeck (báb)államiságának a kelet-ukrajnai szakadár területeknél ágyúdörgéssel és a tűzszünet gyakori megsértésével kísért orosz elismerése, és az orosz „békefenntartó” csapatok Kelet-Ukrajnába tervezett bevonulása után úgy tűnik, nagyon-nagyon nehéz lesz elkerülni a további erőszakot.

Noha továbbra sem zárta ki a diplomáciai megoldást, de Joe Biden amerikai elnök kedden este az EU-s intézkedések bejelentése után meghozott amerikai szankciók bejelentésekor egy invázió kezdetének nevezte az elmúlt napok eseményeit. Nyugati országok korábban is azt mondták, hogy Moszkva ehhez egy megrendezett ürügyet próbál előkészíteni, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök még kedden is reményét fejezte ki, hogy el lehet kerülni a háború eszkalációját, de elrendelte a tartalékosok behívását.

Azonban kezd elillanni a remény, hogy a Kreml az orosz csapatok megszakításokkal már egy éve tartó, komótos összpontosításával, átcsoportosításával, gyakorlatoztatásával, kivonásával és marasztalásával csak a konfliktus hőszabályozóját akarja tekergetni, és nem a háborúra készül. Itt írtunk arról, hogy a háború valós közelségbe ért Ukrajnában, itt pedig Rácz András biztonságpolitikai elemzővel néztük át a forgatókönyveket. Szóval február végén már egyáltalán nem érdektelen áttekinteni, voltaképpen milyen katonai erők is állnak szemben az ukrán fronton.

A Szovjetunió vége óta nem látott orosz összpontosítás

Az orosz-ukrán konfliktus 2021-ben kezdődött újabb menetének elsőszámú kiváltó oka minden kétséget kizárólag az ukrán határon egyre duzzadó orosz katonai jelenlét. Mivel Oroszország felvonulási területként használja a szövetséges Belaruszt is, ezért északról, keletről és délről (az annektált Krím félszigeten keresztül vagy tengeri deszanttal) is fenyegeti Ukrajnát, és a vezérkar számos forgatókönyv közül válogathat a kelet-ukrajnai szakadár területeknek a megyék határáig történő kitolásától egy Ukrajna elleni totális offenzíváig.

A sokak szerint egy újabb háború nyitányának számító kelet-ukrajnai szakadár területekre várható orosz bevonulást a Krím 2014-es annektálásával szemben egy lassú és látványos folyamat előzte meg, hiszen az orosz-ukrán határon szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt jelentek meg az első „gyakorlatozó” ejtőernyősök, akiket a konfliktus 2021 tavaszi felvonása során újabb tízezrek követtek. Azonban ezeket a katonákat Moszkva a feszültségek májusi lecsengését követően sem vonta vissza teljesen eredeti támaszpontjaikra, októberben így azután eleve 80 ezerről kezdődött a feszültségek kiújulására válaszul meginduló újabb létszámnövelés.

Novemberre már 90 ezer, január közepére 130 ezer, február második hetére a Belarusz területén végrehajtott közös orosz-belarusz hadgyakorlatra érkező egységekkel már 160 ezer orosz katona és haditengerész állomásozott az ukrán határok közelében – kiegészülve a mintegy 30-35 ezer fegyverest felvonultató kelet-ukrajnai milíciákkal, amelyek egy része Ukrajna szerint már korábban is lényegében betagozódott az orosz hadseregbe, habár ezt Moszkva tagadta. A Kreml egy ideig állította, hogy a Belaruszban gyakorlatozó erők vissza fognak térni a helyőrségekbe, azonban a hadgyakorlatok eredeti, február 20-i végével a donbaszi fegyveres incidensekre hivatkozva meghosszabbították azokat, csapatok például az Ukrajna északi határától kétórányi autóútra található Baranovicsi mellett található katonai gyakorlótéren is maradtak.

Bár több mint százezernyi orosz katona felvonulása önmagában is elég ijesztő lehet (és ezt a tényezőt Moszkva is nyilván figyelembe vette a csapatösszevonások ütemezésénél), de nem egyszerűen a létszám a perdöntő, hanem az, hogy pontosan milyen egységek és milyen eszközök teszik ki a mozgósított haderőt. A látvány így sem megnyugtatóbb, a szabadon hozzáférhető műholdas felvételek és eredeti módon nyert egyéb információk (például a katonai egységek mozgásának a járművek rendszámtáblái alapján való kiokoskodása) alapján ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy

Oroszország nem békefenntartásra, hanem offenzívára készül – vagy pedig a Nagy Blöff kidolgozásánál a legapróbb részletekre is odafigyelt.

A hírekben szereplő létszámbecslések alatt azokat az extra egységeket és a hozzájuk tartozó eszközöket kell érteni, melyek nem tartoznak a nyugat-oroszországi helyőrségekhez, hanem az ország többi részéről helyeztek át az ukrán határ közelébe, és látták el őket olyan extra eszközökkel, melyek csak háború esetén kerülnek elő a hadianyagraktárakból – például nagy befogadóképességű tábori kórházakkal. A Janes katonai folyóirat helyzetjelentései számos, az offenzív szándékra (vagy annak elhitetésére) utaló, csúcstechnológiával felszerelt egységről számolnak be:

• az orosz haderőreform keretében 10 éve feltámasztott kompakt támadóegységek; a tüzérséget, páncélosokat és légvédelmi egységeket is magukban foglaló 6-800 fős ún. „taktikai zászlóaljcsoportok” több mint fele az ukrán határ közelében sorakozott fel;
• az összpontosítás keretében komoly tüzérséget, például Iszkander rövidtávú ballisztikus rakétát vonultattak fel;
• szintén a határ közelében komoly kommunikációs- és logisztikai központokat létesítettek;
• még az összpontosítás első fázisában megjelentek a potenciális harctér feletti légteret lefedő egységek az Sz-400-as és Pantsil-S légvédelmi rendszereikkel;
• az ukrán határ közelébe érkeztek olyan egységek, melyek háború esetén az elfoglalt területek biztosítását hivatottak végezni;
• az Oroszország által elcsatolt Krím félszigetre Kamov Ka-58-as harci helikoptereket vezényeltek;
• szintén a déli front fenyegetettségét növelte a Balti- az Északi- és a Csendes-óceáni flottától a Fekete-tengerre átvezényelt hajók száma, egy esetleges partraszálló hadműveletre utalva pedig február első hetében hat, partraszállásra kialakított hajó érkezett Szevasztopol kikötőjébe.

A sajtóban keringő létszámadatok – melyeket a nyugati kormányzatok a három hónapja „küszöbönálló” orosz támadás közvetett bizonyítékaként tálaltak – annyiban félrevezetők, hogy a ténylegesen bevethető erők nem merülnek ki a nagyjából 200 ezer katonában és kelet-ukrajnai milicistában. Hiszen a katonai hekkereknek mindegy, hogy Szocsiból vagy Vlagyivosztokból hatolnak be az ukrán informatikai rendszerekbe, a légierő akár Ukrajnától távolabb található repterekről is képes besegíteni, a középtávú ballisztikus rakétaindítókat sem kell a front közelébe zsúfolni és a flotta is képes csapásmérő egységeket, vagy akár tengerészgyalogosokat partra tenni

Bár a Boszporusz esetleges lerázása a Kijevi Ruszt megalapító Oleg óta ismerős gondokat okozhat Oroszországnak. És azt sem szabad elfelejteni, hogy ha a fronton nem az orosz vezérkar elképzelései szerint alakulnak a dolgok, akkor a 2022-ben a világ második legerősebb, komoly modernizáción átesett légierejének nem okozhat nehézséget akár több ezer katona 24 órán belüli átdobása sem.

A bevethető orosz alakulatokhoz szokás hozzászámítani a donbaszi szakadár „népköztársaságok” mintegy 30-35 ezer főre tehető katonai erejét is. Azonban ezek a milíciák – ahogy azt a donyecki frontvonalról szóló riportunkból is kiderül – nagyon hullámzó katonai színvonalat képviselnek, és az orosz hadseregbe már évekkel ezelőtt integrált alakulatokon kívül inkább területvédelmi, rendfenntartó feladatokat láthatnak el.

Az ukrán haderő még csak most kezdi a rendszerváltást

Ukrajna védelmi képességei messze elmaradnak Oroszországétól, és a lassan negyedéve berregő angol-amerikai vészriadó egyik visszatérő eleme, hogy az orosz páncélosok lendületből fognak átrohanni az országon. Azonban ehhez a tényhez már jóval kevesebben teszik hozzá, hogy Ukrajna saját jogán is sokkal szívósabb ellenállásra predesztinált, mint az új orosz fegyverek és harceljárások kipróbálására szolgáló, légvédelem és légierő nélküli szíriai ellenzéki milíciák, ezért nagyon-nagyon valószínűtlen, hogy a Kreml vállalni akarja egy kompakt haderővel szemben vívott totális (oké, az atomfegyvereket leszámítva totális) háború eszköz- és emberáldozatát.

Ukrajnának a Szovjetunió felbomlása utáni osztozásnál egy gigantikus, de a védelmi célokra nem túlságosan alkalmas haderő jutott. Ráadásul a területén található hadiipari létesítmények egy része is olyan célokat szolgált, melyeknek csak a Szovjetunión belüli munkamegosztás keretein belül volt értelme (például a ballisztikus rakétafejlesztés), azonban forráshiány, korrupció és – különösen az oroszbarát Viktor Janukovics-érában – politikai szabotázs miatt negyedszázad is csak a háromnegyed milliós létszám lefaragására volt elég. A karcsúsítás mellett az ukrán haderőn zömmel a régi, szovjet időkben felpakolt izmok lötyögtek: a páncélos- és légierő gerincét 2014-ben már harminc-, de inkább negyvenéves típusok alkották.

Így azután nem csoda, ha Ukrajna hadereje képtelen volt ellenállást kifejteni az orosz agresszióval szemben – különösen szembetűnő volt Kijev felkészületlensége az újgenerációs fegyverekkel, például a kormányzati munkát megbénító kibertámadásokkal szemben. Azonban a Krím és Kelet-Ukrajna sokkjából felocsúdva Kijev rohamtempóban fejlesztette haderejét. A katonai kiadások GDP-arányosan megtriplázódtak (2021-re elérték a 6 százalékot, 11 milliárd dollárt), a haderő létszáma 120 ezerről 260 ezerre nőtt. Illetve vannak a most behívott, 36 ezer fős tartalékosok, és közel százezer fős, nagyon hullámzó harci erőt képviselő területvédelmi és már népfelkelő milíciák is (a „teroborona” újoncainak kiképzésén mi is ott jártunk).

Az ukrán gazdaság nyugati fordulatával egyidőben a haderő is megkezdte az elszakadást a szovjet-orosz vonalról. Ez nemcsak az importált eszközökben mutatkozik meg, hanem az ukrán hadiipar NATO-kompatibilis saját fejlesztéseiben – az elmúlt évtized sztárfegyverének számító harci drónok első példányait például Ukrajna Törökországtól szerezte be, de Kijev egy dróngyár felépítéséről is megállapodott Ankarával –, illetve a NATO-val való intenzív együttműködésében is. Azonban az elmúlt nyolc év fejlesztései és a (2021-ig fegyverek helyett egyéb katonai felszerelésekre korlátozott) nyugati katonai segélyek ellenére az ukrán hadsereg szinte teljes arzenálja – a különleges erők kivételével – modernizált szovjet típusokból áll. Elemzők ugyanakkor állítják, hogy 2014 óta sokat javult az ukrán fegyveres erők általános morálja és harckészültsége.

A nyugati segéllyel nem lehetne megállítani az oroszokat

A Nyugat katonai támogatása sokáig leginkább anyagi és nem-fegyverjellegű (non-lethal) eszközökben merült ki, bár a balti államok korábban is öntötték Ukrajnába a szovjet időkből rájuk maradt fegyvereket és lőszert. Amióta feloldották ezt a korlátozást, leginkább a gyalogság által használható nehézfegyvereket pakoltak fel a brit vagy amerikai szállítógépekre, ugyanis ezek azok a fegyverek, melyek használatát gyorsan el lehet sajátítani, nem igényelnek logisztikai támogatást, és kisebb méretük ellenére komoly hatásuk lehet a harctéren. A legnagyobb tételt a páncéltörő rakéták teszik ki: több mint 3000 Javelin, illetve MBT LAW érkezett az Egyesült Államoktól, illetve Nagy-Britanniától. A másik fontos eszköz a vállról indítható légvédelmi rakéta, melyből az orosz ambíciók súlyát évszázadok óta megtapasztaló Lettország, Litvánia és Lengyelország is küldött már néhány száz darabot.

Ezek a fegyverek nem feltétlenül alkalmasak az orosz légi- és páncéloserő megállítására, és már csak mennyiségükből adódóan sem tűnnek a háború menetén változtatni képes tényezőknek, de nem szabad elfelejteni, hogy minél nagyobb lesz az orosz fenyegetés, annál több hadianyag érkezik Ukrajnába (ha a közeljövőben sikerülne valahogy takaréklángra tenni a konfliktust, akkor Kijev ingyenfegyver szempontjából nem is járna rosszul). Ráadásul az országba áramló nem fegyverjellegű segélyek a kötszertől a kórházi ágyakon át a kevlármellényekig eddig is sokat lendítettek az ukrán háborús erőfeszítéseken; és Vitalij Klicsko kijevi polgármester is csak addig fog háborogni a német rohamsisakok miatt, amíg tömegesen el nem kezdenek áramlani a kórházakba a repeszektől felhasított homlokú sebesültek.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a NATO hírszerzési-felderítési támogatást is nyújt Ukrajnának; több brit és amerikai a légtérfigyelő gép is non-stop a régióban járőrözik, és ezek megfigyelőrendszerei – kiegészítve a műholdas információkkal – a radarrendszer kilövése esetén (márpedig bármikor, bárhol, bármekkorát is akarnak lépni az oroszok, annak az első lépése az ukrán légvédelem kiiktatása kell legyen) új szemeket és füleket kölcsönözhetnek az ukrán vezérkarnak.

Arról Rácz András biztonságpolitikai elemző beszélt szerdán megjelent interjúnkban, hogy milyen harcok lehetnek, ha az orosz erők átlépik a de facto ukrán határt, de mint mondta, ebben az esetben nincs jó forgatókönyv Ukrajna számára. Erről bővebben itt>>>

Megerősítették a NATO-jelenlétet a keleti tagállamokban

A NATO persze elsősorban saját tagállamainak biztonságáért felel, és ha már az Egyesült Államok leszögezte, hogy nem fog katonákat küldeni Ukrajnába, akkor a szövetség legalább saját területén demonstrálni akarta autoritását. Azaz miközben a decemberben megfogalmazott orosz követeléscsomag megtiltott volna minden NATO-aktivitást a szövetséghez 1997 után csatlakozó államok területén, Oroszország agresszív fellépésének köszönhetően mára Bulgáriától Észtországig mindenhol új NATO-kontingensek jelentek meg, és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár újabb csapaterősítéseket is kilátásba helyezett.

Ezek létszáma mutatja a NATO-reakció szimbolikus mivoltát, mivel Mons-ban sem gondolja senki komolyan, hogy a magyar diplomácia kezdeti fickóskodását követően végül Magyarországra küldött 200 amerikai fogja megállítani a Vereckei-hágón áthömpölygő orosz hadakat. A háborúra talán túlságosan is rákészülő Bloomberg összeállítása szerint a több tízezres orosz összpontosítással szemben a Balti-államokban egy összesen 4000 fős NATO-kontingens állomásozik, Lengyelországban folyamatos erősítések után 9200 amerikai katona áll elrettentésre készen, Romániában 1900, Bulgáriában 2500 amerikai katona állomásozik. És bár egy 1914-es szintű diplomáciai elbaltázást leszámítva nehezen lehetne elképzelni egy közvetlen orosz-NATO-összecsapást, az Észak-Atlanti Szövetség bárhol képes 10 napon belül teljes felszereléssel bevetni kilenc, összesen 60 ezer katonát számláló gyorsreagálású hadtestet is, Joe Biden elnök pedig az orosz-ukrán válságra való tekintettel 8500 katonát helyezett készenlétbe, akiket adott esetben szintén napokon belül be lehetne vetni.