Az orosz békeajánlat: vissza 1997-be, lényegében megszűnne Magyarország NATO-tagsága
2022. január 26. – 07:02
Az ukrajnai konfliktus feloldására tett ajánlatában Moszkva lényegében kiherélné a közép- és kelet-európai NATO-tagok védelmi garanciáit. Ahogy a magyar példa is mutatja, a Kreml követelése lényegében az érintett országok NATO-tagságának megszűnését jelentené. A szervezet és tagállamai csípőből utasították vissza az ajánlatot, de ha erre Moszkva is számított, akkor mi értelme volt? A szuverenitását az EU-val szemben olyan harcosan védelmező magyar kormány most nem szólalt meg az ügyben, Orbán Viktor a jövő héten Moszkvában találkozik Putyinnal.
Miközben az orosz csapatösszevonások, az aggasztóan konkrét előrejelzések és a szintén baljós diplomáciai lépések alapján úgy tűnik, hogy bármikor megindulhatnak az orosz páncélosok Ukrajna ellen, még mindig nem világos, hogy vajon Oroszország valóban meg akarja-e támadni délnyugati szomszédját, és az sem, hogy egy ilyen invázióval mit is akar elérni. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök múlt heti, a Washington Postban megjelent interjújában úgy tippelte, hogy Putyin „reálisan” újabb, oroszok által (is) lakott területeket, például az egymilliós Harkovot és térségét próbálhatja elfoglalni, netán a Krím félszigetet vízzel ellátó csatornát akarja biztosítani.
A Foreign Policy által megkérdezett katonai szakértők szerint azonban az orosz haditervek fókuszában nem a területszerzés, inkább az ukrán haderők védelmi képességeinek és a NATO presztízsének megtépázása állhat. Klasszikus invázió helyett ezért inkább pusztító légi- és rakétacsapásokra és azt követő, határ menti tisztogató műveletekre lehet számítani.
A háborús fenyegetésre aztán Nagy-Britannia, az orosz kisebbségre hivatkozással végrehajtott agressziótól szintén tartó balti államok és az USA is elkezdte önteni – oké, csorgatni – a hadianyagot az országba, a Pentagon pedig 8500 amerikai katonával támogatná a NATO 40 ezer fős Gyorsreagálású Hadtestét. Szóval akár blöff, akár nem az állandóan lebegtetett orosz agresszió, elképzelhető, hogy beindul vagy már be is indult egy öngerjesztő folyamat, ami végül valóban háborúba torkollik.
De mit is akarnak az oroszok? Ahogy azt a január eleji amerikai–orosz–csúcstalálkozó előtt részletesen is elemeztük, a válasz igen sokrétű. Egyfelől ugyanis a Kreml a diplomáciában sokszor játszik a zavarkeltésre, elbizonytalanításra, a szövetségi rendszerek megbontására. Ráadásul Putyinnak a pusztító koronavírus-járvány (a 144 milliós országban lassan eléri az egymilliót az áldozatok valós száma) és az egyre nyíltabb önkényuralom negatív visszhangjainak elnyomására is tökéletes eszköz az állandó kardcsörtetés.
A képlékeny tényezők sorából azonban kiemelkedik egy régóta hangoztatott sérelem: a NATO keleti terjeszkedése.
A rejtélyes ígéret
Az orosz narratíva szerint ugyanis a nyugati hatalmak még a rendszerváltás idején ígéretet tettek arra, hogy a kelet-európai szovjet csapatkivonás és a német egység elfogadása után a NATO nem fog keletre terjeszkedni, a Varsói Szövetség volt tagállamai semleges ütközőzónát képeznek. Arról, hogy az ígéret valóban elhangzott-e, és hogy pontosan ki ígért és mit, egymásnak teljesen ellentmondó visszaemlékezések jelentek meg, azonban a nyugati vezetők ekkor még valóban nem gondolkodtak a NATO bővítésében.
Annyi biztos, hogy egyetlen nemzetközi szerződés sem szól konkrétan arról, hogy a NATO tartózkodik a keleti bővítéstől. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár egy sor tagállami vezetővel együtt egyébként rendszeresen – és joggal – mutat rá arra: bizarr jaltai logikára vall egy sor országot megfosztani szuverenitásának azon elemétől, hogy maga válassza meg a biztonságát leginkább biztosítani képes együttműködési formát.
A NATO csalfaságának mítosza mindenesetre mára szerves részévé vált az orosz diplomáciai retorikának. Vlagyimir Putyin például a karácsony előtti szokásos évértékelő sajtótájékoztatóján ezekkel a szavakkal kérte számon a Nyugatot:
„Folyamatosan becsaptak minket. Öt NATO-bővítési hullám történt, és (az amerikaiak) már Lengyelországban meg Romániában vannak a fegyverrendszereikkel.”
Akármi is igaz az állítólagos nyugati ígéretekből, Oroszország decemberben a NATO-nak elküldött, ultimátum jellegű szerződéstervezetének pontjai közül (mely kiegészítette az Egyesült Államoknak küldött hasonló követeléscsomagot) ez volt az egyik legfontosabb: Oroszország, illetve azok az országok, amelyek 1997 előtt is a NATO tagjai voltak, nem állomásoztathatnak „más európai országokban” olyan katonákat és katonai eszközöket, melyek 1997 előtt még nem voltak ott. Mivel az orosz csapatok a kilencvenes évekre már kivonultak az egykori Varsói Szerződés országaiból, ez a kölcsönösség valójában a nyugati hatalmakra róna kötelezettséget.
A nyakatekert megfogalmazás azt jelenti, hogy a NATO-katonáknak ki kéne vonulniuk az 1997 után taggá váló országokból – ami felöleli az egykori szovjet blokk nagy részét, beleértve Magyarországot is. Az öt bővítési körben ugyanis Szerbia kivételével minden közép- és kelet-európai ország csatlakozott a NATO-hoz, mely így mára már harminc tagot számlál:
- 1999-ben csatlakozott Lengyelország, Csehország és Magyarország,
- 2004-ben Bulgária, Románia, Lettország, Litvánia, Észtország, Szlovénia és Szlovákia,
- 2009-ben Albánia és Horvátország,
- 2017-ben Montenegró
- és 2020-ban Észak-Macedónia.
A 2008-as NATO-csúcstalálkozón döntés született Ukrajna és Grúzia felvételi eljárásának megindításáról is, ez azonban a heves orosz reakciók miatt azóta is húzódik.
Egy másik fontos pont pedig megtiltaná a NATO-nak, hogy „bármilyen katonai aktivitást” kifejtsen Ukrajnában, Kelet-Európában, (a szintén NATO-tagjelölt Grúziát is magába foglaló) Dél-Kaukázusban, illetve Közép-Ázsiában.
Összefoglalva: a kifejezetten a posztszovjet térségre vonatkozó követelések az 1997 előtti katonai állapothoz való visszatérést jelentenék.
Így például megszűnne a balti államokban és Lengyelországban állomásozó többnemzetiségű NATO-kontingens – melyhez egyébként magyar katonák is tartoznak, szeptembertől például a Honvédség Gripenjei kergetik a Baltikumban visszaeső légtérsértőnek számító orosz gépeket. Ez a haderő létszámát tekintve – a négy országban összesen 9000 NATO-katona állomásozik – nem jelent komoly fenyegetést Oroszországra. A Megnövelt Előretolt Jelenlét (angolul alig hangzik jobban: Enhanced Forward Presence) nevű soknemzetiségű erő szerepe inkább szimbolikus és elrettentő – utóbbi nem létszámának vagy harci értékének köszönhetően, hanem azért, mert az oroszok nem fognak tűzparancsot kiadni amerikai vagy brit katonákra.
Bár a hírekben a csapatkivonás mellett kevésbé volt hangsúlyos, a NATO-infrastruktúra 1997 előtti állapotra való visszavágása is komoly érvágás lenne a katonai szövetségnek. Ez ugyanis megfosztaná a szövetséget az egyes tagállamokban a hadgyakorlatokra érkező egységek – illetve egy konfliktus esetén a csapaterősítések – befogadására készenlétben álló bázisoktól.
Több mint húsz évvel a keleti bővítési hullámot követően Közép- és Kelet-Európa térképe már tele van ilyen bázisokkal. Magyarországon talán a legismertebb a NATO Nehéz Légiszállító Ezredének repülőtere Pápa mellett, de jelenleg is épül egy ilyen, NATO által finanszírozott, 2000-3000 fő elszállásolására alkalmas katonai bázis a Veszprém melletti Gyulafirátótón.
A történelem során mindig is Eurázsia átjáróházának számító kelet-közép-európai régiónak egyébként is egészen kivételes pozitív fejlemény a NATO keleti bővítése. Ez alól nem kivétel a katonailag az elmúlt évek jelentős haderőfejlesztései ellenére is viszonylag gyenge, nehezen védhető határokkal rendelkező és geopolitikai szempontból kitüntetett helyet elfoglaló (egyszerűbben fogalmazva: a Balkán kapujában fekvő) Magyarország sem.
Hazánk számára a világ legerősebb katonai szövetségéhez való csatlakozás óriási biztonsági garanciát jelentett. Ez a tagság azonban egyáltalán nem passzív, a Magyar Honvédség 1999 óta szervezetileg és műveleti szempontból is szervesen integrálódott a NATO-ba. Szenes Zoltán egykori vezérkari főnök már 2015-ben is magabiztosan jelentette ki egy atlanti kapcsolatokról szóló konferencián, hogy
ami a Magyar Honvédségben történik, annak legalább 80 százaléka NATO.
Ez az integrációs szint is mutatja, mennyire irreális az orosz NATO-mentesítési elképzelés, hiszen ez gyakorlatilag az érintett közép- és kelet-európai országok NATO-tagságának megszűnését jelentené.
A magyar kormány Moszkvától nem félti a magyar függetlenséget
Ahogy azt az orosz külügyminisztérium pénteken külön is tisztázta, a követelés kiterjed a Romániában és Bulgáriában állomásozó, rotációs rendszerben cserélődő 6000 amerikai katonára is. Mindkét ország gyorsan leszögezte, hogy ez a követelés teljesen elfogadhatatlan. Ahogy a román külügyminisztérium megfogalmazta:
„A NATO-katonák jelenléte egy tisztán védelmi szándékú reakció Oroszország keleti szomszédunkkal szemben tanúsított agresszív viselkedésére, mely a NATO konstruktív párbeszédre való törekvése ellenére is egyre durvább.”
Kiril Petkov bolgár miniszterelnök pedig kifejtette, az orosz követelések lényegében kétfokozatú biztonsági együttműködéssé fokoznák le a NATO-t, hiszen bár az egykori szovjet blokk országai megtarthatnák tagságukat, a szövetség katonai lehetőségeit a régióban radikálisan szűkítené az egyezmény.
Az Európai Unió különböző, Magyarország által is elfogadott elvek alapján felálló és működő intézményeit rendszeresen a magyar nemzeti szuverenitás megsértésével vádoló magyar kormány a NATO 1997 után belépett tagjainak védelempolitikai szuverenitását csorbító orosz követelésre eddig nem reagált. A követelés lehetséges hatásairól és a magyar kormány véleményéről megkérdeztük a Honvédelmi Minisztériumot, illetve a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, de egyik tárcától sem kaptunk választ. A kérdésnek külön aktualitást ad, hogy jövő hét kedden Orbán Viktor Moszkvába látogat, ahol Vlagyimir Putyinnal találkozik.
Putyin a maximum téttel nyitott
A követeléseket és az azok nyilvánosságra hozatalát követő egy hónap egyhangú elutasító reakcióit látva óhatatlanul is felmerül: ezt az oroszok sem gondolhatták komolyan!
Valószínűleg nem. Szakértők egybehangzón állítják, a Kreml azért dobott be teljesíthetetlen követeléseket, hogy ha ezekből engednek, Oroszország még akkor is jól járjon. A Foreign Affairs elemzése szerint Putyin elégedett lenne a NATO hosszú távú bővítési moratóriumáról szóló nyilatkozattal (mely akár áthelyezheti a hangsúlyt Ukrajna európai uniós jövőjére) és az amerikai közép-hatótávolságú ballisztikus rakéták kivonásával Európából (ami az amerikai ballisztikus rakétahordozó tengeralattjáró-flotta erejét tekintve szintén szimbolikus lépés lenne).
Egy másik neves külpolitikai folyóirat, a Foreign Policy által megszólaltatott szakértők szerint pedig az orosz diplomácia – részben az USA sietős afganisztáni evakuációja alapján – abból az alapvetésből indul ki, hogy az Egyesült Államok nem szívesen vállalna be egy fegyveres konfliktust Ukrajna érdekében, és Joe Biden ha máskor nem, legalább a 24. órában kész lesz engedményeket tenni Oroszországnak.
