Megérkezett Kijevbe az első hadianyagot szállító repülő az Egyesült Államokból

2022. január 22. – 13:16

Másolás

Vágólapra másolva

Péntek éjszaka megérkezett Kijevbe az első kilencven tonna hadifelszerelés, amit az Egyesült Államok küld Ukrajnának az orosz fenyegetés miatt – írja a Reuters az USA kijevi nagykövetségére hivatkozva. Washington még decemberben döntött arról, hogy átszámítva körülbelül hatvanmilliárd forint értékben szállítanak fegyvereket és muníciót Ukrajnának, amiért Oroszország százezernél is több katonát sorakoztatott fel az ukrán határon.

Az első szállítmány azután érkezett meg, hogy Anthony Blinken amerikai külügyminiszter a héten Kijevbe látogatott és biztosította Ukrajnát, hogy az USA kiáll annak szuverenitása és területi integritása mellett. A főleg muníciót szállító első repülőgép megérkezésével körülbelül egyszerre kérvényezte az Egyesült Államok kijevi nagykövetsége, hogy a nem létfontosságú feladatokat ellátó személyzet és családtagjaik a háborús fenyegetés miatt elhagyhassák az országot – írja a CNN.

Korábban Nagy-Britannia, majd később a balti államok is bejelentették, hogy fegyverekkel fogják támogatni Ukrajnát az egyre növekvő orosz nyomás miatt. Németország ugyanakkor ellenzi Ukrajna felfegyverzését, ők viszont például egy tábori kórházzal segítik Kijev felkészülését egy lehetséges konfliktusra. Közben a NATO bejelentette, hogy az orosz csapatmozgásokra válaszul tengeri hadgyakorlatba kezdenek a Földközi-tengeren.

Az ukrajnai helyzetről ebben a cikkben írtunk részletesebben, a pénteki USA-Oroszország külügyminiszteri találkozó fejleményeiről pedig itt számoltunk be.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!