Hét éve nem volt ilyen súlyos katonai feszültség Kijev és Moszkva között

2021. április 10. – 11:46

frissítve

Hét éve nem volt ilyen súlyos katonai feszültség Kijev és Moszkva között
Az orosz hadsereg hadgyakorlata a Krím-félszigeten 2021 márciusában – Fotó: Sergei Malgavko / TASS / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva


A Krím egyoldalú elcsatolása és a kelet-ukrajnai oroszbarát szeparatista területek elszakadása óta eltelt hét évben egyszer sem állt olyan közel a háborúhoz Oroszország és Ukrajna, mint most. Ez nem jelenti, hogy az orosz csapatösszevonásokkal, a NATO-ban bízó ukrán katonai vezetés válaszcsapást sem kizáró nyilatkozataival megkezdődött a visszaszámlálás, de azt igen, hogy az eddig is rendezetlen, csak többé kevésbé befagyasztott konfliktus kiújulásához minden adott: fegyverek, ideológiai muníció és elég sok probléma, amit egy időre talán el lehetne fedni a háborúval.

„A Donbász egy részét náci erők uralják…az ott élők tudják, ha elindul a háború, akkor rajtuk keresztül megy, ezért mindent megtesznek, hogy ne legyen nagy háború…de elkezdődik, ki tudja, hol állnak meg a donyeckiek. Nem biztos, hogy beérik azzal, hogy felszabadítsák a Donbász egészét az ukrán nácik uralma alatt alól… Kijevnek viszont az emberélet nem számít.”

„Donbász orosz akar lenni. Ezt biztosítanunk kell. Oroszul akarnak beszélni, kötelességünk ezt biztosítani. Donbász lakói részei akarnak lenni a nagylelkú hazánknak. És kötölességünk ezt biztosítani. Oroszország anyácska hozd haza a Donbászt”

Az első nyilatkozat a rendszerváltás nyugatos újságírójából putyinistává lett Vlagyimir Szolovjové az állami Rosszija 1-en, a második az orosz állami RT vezetőjéé, Margarita Szimonjané.

Ezek nem olyan mondatok, amelyek a Kreml egyetértése nélkül elhangzanának. A háborús retorikát, az újabb területek elcsatolásának nyílt követelését nem engedne meg magának az állami sajtóból bárki a saját szakállára. Ezek a nyilatkozatok mindenképp jelzik, hogy a Kreml szintet lépett.

Moszkva szerint nincs itt semmi látnivaló

Oroszország információk szerint már február óta erőket csoportosít át a Krímbe – amit jelentősen megkönnyít a 2018-ban, 3,7 milliárd dollárért megépített híd a Kercsi-szoroson át.

Egyre több felvétel is megjelent az erők átszállításáról:

Március végén az ukrán hadsereg főparancsnoka számolt be az orosz csapatösszevonásról. Ruszlan Homcsak szerint 28 zászlóalj – legalább 14 ezer katona – vonult az ukrán határ orosz oldalára, tankokkal, nehéztüzérséggel, a gyalogság szállításához teherautók, páncélosok sokaságával. Magában az oroszbarát luganszki és donyecki szakadár köztársaségokban pedig további 28 ezer fegyveres áll hadrendben, és állítólag a szakadárok megkezdték a sorozásokat is.

Az orosz elnök szóvivője mindezt úgy kommentálta, hogy Oroszország saját területén mozgatja erőit, úgy, ahogyan ezt indokoltnak tartja. „Senkinek sem kell aggódnia” – mondta Dmitrij Peszkov, noha a március 23-án befejeződött orosz hadgyakorlat után sem távolodtak ez erők az ukrán határtól, és a Krímben is újabb erők jelentek meg.

Csütörtökön a német kancellár beszélt erről is az orosz elnökkel. Angela Merkel a Kelet-Ukrajna környékén lévő orosz csapatok visszavonását kérte. (A Deutsche Welle megjegyezte, hogy a Kreml hivatalos oldalán olvasható összefoglalóból kimaradt, hogy az orosz erőkről is szó volt.)

Vlagyimir Putyin szerint azonban a konfliktust az ukrán fél szítja, miközben a minszki megállapodásban vállaltakat nem teljesíti.

A másik provokál

Eközben az ukrán elnök a szakadár területek nyugati határán állomásozó ukrán erőket is meglátogatta csütörtökön. Egy héttel korábban pedig arról is beszélt, hogy fegyveres provokációra is számít a szakadárok és közvetlenül az orosz fegyveres erők részéről.

„A hadgyakorlatokba bújtatott izmozás és a határmenti provokációk megszokott dolgok Oroszországtól, amely ezzel egyrészt fenyeget, másrészt nyomást akar gyakorolni a tűzszünetről és a békéről folyó tárgyalások menetére” – mondta Volodimir Zelenszkij.

Az ukrán elnököt ekkor még feszélyezhette, hogy mindeddig nem volt alkalma beszélni az Egyesült Államok januárban hivatalba lépett elnökével. Joe Biden azonban egy nappal később telefonon már támogatásáról biztosította Ukrajnát, kiállva az ország NATO-tagságát célzó folyamat mellett – függetlenül attól, hogy Ukrajna NATO-tagsága nincsen belátható közelségben, a szorosabb együttműködés fenntartása napirenden van. Az azonban kérdés – és Moszkva erre nyilván épít is -, hogy egy fegyveres konfliktus esetén a NATO közvetlenül beavatkozna-e Ukrajna oldalán.

Jelzésértékű azonban, hogy pénteken az Egyesült Államok tudatta, hogy rövidesen a Fekete-tengerre küldi két hadihajóját a törökországi tengerszorosokon keresztül. Az egyik amerikai hadihajó április 14-én, a másik április 15-én érkezik majd a Fekete-tengerre. Visszatérésük előreláthatólag május 4-én, illetve május 5-én várható. Ezen kívül a múlt héten a NATO arról is döntött, hogy közös hadgyakorlatot tart az ukrán hadsereggel – igaz, csak néhány hónap múlva.

„Hol a NATO? Hol van az ukrajnai konfliktus? Hol van itt a logika? Ez Ukrajna szétesésének kezdete” – mondta az orosz elnöki hivatal helyettes vezetője. Dmitrij Kozak szerint a NATO-tagság is Ukrajna végének kezdetét jelentené, de különösen az, ha Kelet-Ukrajnában Kijev katonai lépéseket tenne: „Ezzel nem lábon, hanem egyenesen főbe lőné magát” – mondta Kozak, aki egyébként az ukrajnai helyzet rendezésén dolgozó normandiai négyekben is képviseli Oroszországot elnöki megbízottként. (A normandiai négyek az első találkozó normandiai helyszínéről kapta nevét, Franciaország, Németország, és Ukrajna, valamit Oroszország vesz rajta részt.)

Abban is vita van, hogy kivel van a konfliktus

De mi változott azóta, hogy Zelenszkij a megbékélés ígéretével felül tudott emelkedni Ukrajna szokásos, kelet-nyugati megosztottságán és az ország minden részén megszerezve a többséget győzött a 2019-es elnökválasztáson?

Akkor úgy tűnt, ha teljes rendezést nem is, de a konfliktus lehűtését el lehet érni. Ukrajna fogolycseréket hajthatott végre, a szakadár területekről, és Oroszországból is hazatérhettek ukrán katonák, és Moszkva hazaengedte a terrorizmus vádjával 20 évre elítélt Oleg Szencov rendezőt is. Sőt, a normandiai formációban 2019 decemberében személyesen is tárgyalt Zelenszkij és Putyin.

Ennél tovább azonban nem juthattak, utólag úgy tűnik, erre nem is volt esély, ugyanis az elvi alapoknál sincs egyetértés: Moszkva ragaszkodik a 2015-ös minszki megállapodáshoz, amelynek egyik pontja kimondja, hogy Ukrajnának alkotmányt módosítva biztosítania kellene Luganszk és Donyeck megye „bizonyos részeinek” a nagyobb fokú önállóságát. A decentralizációs átalakításban Kijev Ukrajna fokozatos szétszabdalását látja, így elutasítja.

Oroszország viszont azt az ukrán igényt utasítja el, hogy Kijev vele tárgyaljon a szakadár területekről. A Kreml szerint Oroszország nem érintett a konfliktusban, csupán közvetít, így Kijevnek közvetlenül a szakadár népköztársaságokkal kellene tárgyalnia, akiket az ukrán fél természetesen nem fogadhat el tárgyalópartnernek.

Ezen bukott el a tűzszünet újraszabályozása is tavaly nyáron. Formálisan ugyan elfogadták a felek, végül azonban nem érvényesült.

Oroszország saját magát közvetítőnek tekinti, miközben Ukrajna a szakadár államok létrehozójának, így a konfliktus részének. (Amit már csak az a tény is erősít, hogy a Krímet Oroszország magához is csatolta, bár formálisan ezeken a tárgyalásokon Kelet-Ukrajna és a Krím két külön ügy, elvégre tűzharc nem a félsziget, hanem a két szakadár köztársaság körül van, a tűzszünet megsértése rendszeres, az elmúlt hetekben négy ukrán katona is életét vesztette.)

Zelenszkij közben azzal is szembesült, hogy az egyébként sem reális kompromisszumok felvetése után az ukrán érdekek elárulásával vádolhatja a nemzeti radikális oldal, amelyhez Zelenszkij is egyre inkább igazodott – ez a nyelvtörvény miatt kiélesedett ukrán-magyar viszonyban is szerepet játszik. Ilyen, nemzeti érdekeket feladó kompromisszumnak számítana az is, ha Kijev elfogadná, hogy a tűzszünet betartatásáért a túloldalon ne Moszkva, hanem a hivatalosan is szakadárok erői feleljenek.

Moszkvának sincs jobb ötlete

Annak, hogy Oroszország láthatóan előszeretettel enged utat a helyzet kiéleződésének, olyan okai is vannak, amelyeknek semmi közük Ukrajnához. Az egyik a koronavírus, pontosabban az általa okozott, az oroszokat is érintő gazdasági nehézségek. (Ez akkor is igaz, ha a járványügyi korlátozások nagy része Oroszországban lényegében már megszűnt, noha a járvány még tart.) A másik, hogy a 21 éve a hatalom csúcsán lévő Vlagyimir Putyin nem találta meg a módját visszavonulásának, így az általa felépített rendszer továbbörökítésének. Így – a 2020-as alkotmánymódosításnak megfelelően -, 2024-ben nagy valószínűséggel újra indul az elnöki posztért az akkor 72 éves elnök. Bizalmi indexe azonban csökkenőben van – így is 65 százalékos, de az irány nem mellékes – márpedig a csúcson, 80 százalékon 2015-ben volt: épp a Krím visszacsatolása után. Akkor is történelmi mélypontról indult el felfelé Putyin – ne feledjük, hogy 2012-es újraválasztása körül is orosz viszonylatban komoly ellentüntetések voltak – könnyen lehet, hogy ezúttal is felmerült, hátha egy újabb külső feszültséggel meg lehet lökni az elnök támogatottságát.

Vlagyimir Putyin mond beszédet a Krím-félsziget Oroszországhoz csatolásának hetedik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen Moszkvában 2021 március 18-án – Fotó: Alexander Aksakov / Getty Images

Eldönthetetlen, hogy Moszkvára hogyan hat az ukrán hadsereg parancsnokának legutóbbi nyilatkozata: Homcsak szerint Kijev semmiképp sem katonai megoldásban gondolkodva szerezné vissza az ellenőrzést a szakadár területek felett. Az óvatos kijelentés akár a gyengeség beismeréseként az oroszbarát szeparatistákat is bátoríthatja.

Ukrajna szerint a szakadárok álhíreket terjesztenek az ukrán erők állítólagos támadásáról, eközben a szakadárok a tűzszünet megsértésével vádolják Kijevet. (A Krím vízellátása északról, továbbra is Ukrajnától függ, így stratégiailag élhet a kísértés az ellenőrzés kiterjesztésére északi irányban.)

Abban, hogy a Kreml épp most mozgatta erőit Ukrajna felé, szerepet játszhatott az is, hogy Biden gyilkosnak nevezte Putyint, azaz nem tekinti tárgyalópartnernek. A Kreml az ukrajnai helyzettel azt is célozhatja, hogy Washington kénytelen legyen tárgyalni Moszkvával.

Egyelőre az ukrán és az oroszvezetés kölcsönösen azt gondolja, hogy a másik csak blöfföl – hiszen Zelenszkij szerint a Kreml csak izmozik, az orosz elnöki megbízott szerint „a kijevi fiúk csak gyufával játszanak” -, hogy kibillentsék a holtpontról a rendezési folyamatot. Nem látszik azonban, hogy az eddigi csekély eredmények után miért épp azzal sikerülne betartható megállapodásokat kicsikarni a tárgyalóasztalnál, hogy hét éve nem látott katonai feszültséget alakítanak ki Ukrajna határainál, ami akkor is robbanáshoz vezethet, ha azt valójában egyik fél sem akarja.