Mélyponton a viszony, de Biden és Putyin sem bánja a feszültséget

2021. június 16. – 10:12

frissítve

Mélyponton a viszony, de Biden és Putyin sem bánja a feszültséget
Az Egyesült Államok és Oroszország zászlaja lobog a La Grange villa kertjében, a csúcstalálkozó helyszínén, Genfben – Fotó: Peter Klaunzer / POOL / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Szankciók, legyilkosozós odamondogatások, évtizedes sérelmek felemlegetése, diplomaták kölcsönös kiutasítása után találkozik Genfben Joe Biden és Vlagyimir Putyin. A nyilvánosságnak szánt hangulat nem is akar baráti lenni, és Biden számos kérdésben szembesíteni akarja az orosz elnököt, mégis úgy vélik, a feszültségek ellenére van olyan terület, ahol képes lesz Washington és Moszkva az együttműködésre. Putyin már azzal nyer, hogy a hidegháborút idéző kiemelt szerepben érezheti magát orosz vezetőként, Biden pedig a kemény belépővel valójában előkészítette, hogy az elődjét, Donald Trumpot sújtó oroszbarátság vádja nélkül megegyezzen a legfontosabb kérdésekben, ami orosz viszonylatban a nukleáris fegyverek mennyiségének szabályozását jelenti.

Nemcsak orosz, de még szovjet vezetővel sem találkozott az Egyesült Államok elnöke olyan pillanatban, amikor ennyire feszültek voltak az amerikai–orosz kapcsolatok, mint most, Joe Biden és Vlagyimir Putyin szerdán Genfben tartott találkozója előtt. Ez nagyon más lesz, mint Donald Trump bizalmas hangulatú megbeszélése az orosz elnökkel 2018-ben. Hogy ez nyilvánvaló legyen, arról mindkét fél gondoskodott:

  • Mindkét ország hónapokkal ezelőtt hazarendelte saját nagykövetét.
  • Biden lényegében gyilkosnak nevezte Putyint.
  • Áprilisban egymás diplomatái közül utasítottak ki tíz-tíz főt.
  • Putyin néhány nappal a találkozó előtt a szentpétervári gazdasági fórumon kijelentette, hogy az Egyesült Államok igyekszik visszafogni Oroszország fejlődését.
  • Moszkvában tavaly 16 évre ítéltek el egy egykori amerikai haditengerészt kémkedés vádjával.
  • És mellesleg mindkét fél hadgyakorlatot tartott a másik közelében.

Aztán ott vannak még az odaszúrások, mint Putyiné, aki arról beszélt a CNBC-nek adott interjújában, hogy a Capitoliumot megrohamozó tömeg – amely Biden elnökválasztási győzelmének hivatalos véglegesítését akarta megakadályozni, Donald Trump beszédétől feltüzelve – nem egyszerű rendbontókból állt, hanem olyan emberekből, akik politikai követeléssel érkeztek, ami azt jelenti hogy az Egyesült Államok kettős mércét alkalmaz a hazai és az orosz tüntetőkkel szembeni rendőri fellépések összevetésekor.

A másik irányban pedig Biden adta meg az alaphangot, aki hosszú európai körút végén érkezett Genfbe. Előbb az angliai Carbis Baybe ment a G7 háromnapos csúcstalálkozójára – 17 éven át G8 volt, amíg 2014-ben Oroszországot a Krím annexiója miatt ki nem zárták az eredete szerint a legfejlettebb gazdaságokat tömörítő klubból –, ahol elmondta, hogy a Nyugat versenyben áll a világ autoriter rendszereivel, amely alatt Kínát és Oroszországot értette. Aztán tett egy kitérőt II. Erzsébethez, akiről előbb zavarba ejtően nyilatkozva azt mondta, hogy az édesanyjára emlékezteti – egyébként csak 17 év van közöttük – majd a protokollból azzal lógott ki, hogy elmondta a sajtónak, hogy a királynő az orosz és a kínai elnök felől érdeklődött –, noha nem illik elárulni, hogy a beszélgetés nem politikamentes volt.

Innen a brüsszeli NATO-csúcsra ment, ahol arról beszélt, hogy a szövetségeseknek fel kell ismerniük az Oroszország és Kína jelentette, a nemzetközi biztonságra veszélyt jelentő kihívásokat, mert sem Oroszország, sem Kína nem cselekszik az elvárható módon.

Mit lehet ebből a találkozóból kihozni?

A fentieken túl azonban volt kölcsönös udvariaskodás is: az orosz elnök azt mondta amerikai kollégájáról, hogy „nagyon tapasztalt, kiegyensúlyozott, diplomata”, Biden pedig méltó ellenfélnek nevezte Putyint a NATO-csúcs utáni brüsszeli sajtótájékoztatón. Sőt, ezúttal arra a kérdésre is árnyaltabban válaszolt, hogy még mindig gyilkosnak tartja-e Putyint, aki ezen állítólag nevetett.

„Köszönöm a kérdést, én is nevetek. Nézze, feltettek nekem egy kérdést, arra én őszintén válaszoltam, de nem hiszem, hogy ez számít a találkozónkat illetően.” Biden szerint ennél fontosabb, hogy a NATO-ban konszenzus van arról, hogy itt van a találkozó ideje. „Mindenki, akivel személyesen beszéltem, tíz vagy tizenkét vezetővel, azt mondta, örülnek annak, amire elszántam magam.”

Recep Tayyip Erdoğan török elnök, Joe Biden amerikai elnök és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a NATO-csúcson Brüsszelben, 2021. június 14-én – Fotó: NATO / Jan Van De Vel / Pool / Anadolu Agency / AFP

Méghozzá arra, hogy egyértelművé tegye, hol tudna az Egyesült Államok – és úgy általában a Nyugat – együttműködni Oroszországgal, „ha úgy dönt”. „Ha azonban úgy határoz, hogy az együttműködés helyett a korábbiakhoz hasonló módon cselekszik, a kiberbiztonsággal és egyebekkel kapcsolatban”, akkor

„világossá kell tennünk, hol húzódnak a vörös vonalak”

mondta Biden a brüsszeli sajtótájékoztatón, utalva a SolarWind elleni hekkertámadásra, amely révén kormányzati rendszerekhez férhettek hozzá vélhetően Oroszországhoz köthető hekkerek. A feltételezések szerint orosz (vagy kelet-európai) bűnözői csoportokhoz köthető, például a legnagyobb amerikai üzemanyagvezeték-hálózatot ért zsarolóvírusos támadásokat is fel akarja hozni Biden az amerikai elnökválasztásokba történt orosz beavatkozások mellett. Az oroszok ezt tagadták, de az amerikai hírszerzés márciusi jelentése szerint Putyin 2016 után 2020-ban is megpróbálkozott befolyásolni az amerikai elnökválasztást, és megtolni Donald Trump szekerét.

Biden egy kérdésre azt is elmondta, hogy ha az orosz ellenzéki Alekszej Navalnij meghalna a börtönben, az azt „jelentené, hogy Oroszország nincs tekintettel az alapvető emberi jogokra. Ez tragédia lenne, és csak rontana a kapcsolatain a világ többi részével és velem.” Mindez válasz Putyin már idézett interjújára, amelyben az orosz elnök azt mondta, nem rajta múlik, így nem is tudja garantálni, hogy Navalnij élve kerül ki a börtönből.

A Fehér Ház szóvivője, Jen Psaki korábban már jelezte, hogy az ukrajnai helyzet mellett szó lesz a genfi találkozón Belaruszról is. Az országot 27 éve irányító, hatalmát az augusztusban elcsalt választáson meghosszabbító Alekszandr Lukasenko elnök a maratoni tüntetések után az ellenzékkel szemben bebörtönzésekkel lép fel. Ennek legutóbbi és nagy nemzetközi vihart kavart fejezete volt Raman Prataszevics esete, akit egy Athénból Vilniusba tartó, de Belarusz légterén áthaladó Ryanair-gépről szedtek le, rábírva a pilótát egy állítólagos bomba ürügyével, hogy szálljon le Minszkben. A nemzetközi közösség lényegében példátlan állami légi kalózkodásnak minősítette a történteket, amelyek után a nemzetközi járatok elkerülik a posztszovjet állam légterét, az orosz hatóságok viszont több moszkvai járatnak sem engedélyezték az útvonalváltást.

Mindezek után az nem meglepő, hogy a kora délután kezdődő, várhatóan négy-öt órán át tartó genfi találkozóról annyit már tudni, hogy a megbeszélések után közös sajtótájékoztató helyett külön-külön állnának a sajtó elé.

Jó, de akkor mit lehet ebből a találkozóból kihozni?

Nagyjából azt, amit Biden beiktatása után írtunk az amerikai–orosz kapcsolatok várható alakulásáról. Nem lesz barátkozás, sem szívélyes hátba veregetés, de lehetnek területek, ahol készek az együttműködésre, ahogy ezt Biden vagy valamivel részletesebben Putyin is megemlítette:

  • nukleáris fegyverek mennyiségének szabályozása,
  • globális terrorizmus elleni fellépés,
  • a világjárvány visszaszorítása
  • és a klímaváltozás mérséklése.

A valódi lista ennél azonban rövidebb.

A klisészerűen emlegetett témákból elsősorban a nukleáris fegyverek terén van együttműködésre esély, egyrészt, mert ez múlik leginkább valóban a két félen, másrészt, mert már van eredménye is, hiszen 2021 elején, a lejárta előtti utolsó pillanatban újabb öt évre már sikerült meghosszabbítani az Új START-egyezményt. Ebben azonban még bőven van vita, Moszkva szerint Washington 101 egységgel meghaladta a rakétaindító állomások és bombázók 800 egységben meghatározott felső határát, az amerikaiak szerint viszont a kifogásolt 41 B-52-es nehézbombázó és az 56 Trident ballisztikus rakétát tengeralattjáróról indító egység nem alkalmas nukleáris töltetekhez, így az egyezményen kívül esik.

A globális terrorizmus elleni együttműködésnek ellentmond, hogy Moszkva az amerikai hírszerzési forrásokra hivatkozó New York Times tavalyi cikke szerint vérdíjat ajánlott az afganisztáni táliboknak amerikai katonák megöléséért. A járvány elleni küzdelemben meg nem Szputnyik V-vel oltanák be amerikaiak millióit, ahogy amerikai vállalatok vakcinái sem igen juthatnak el Oroszországba. A vakcinadiplomáciában is szemben állnak, a Washington Posthoz márciusban eljutott irat szerint tavaly – tehát már Trump alatt kezdve, de Biden alatt folytatva – az Egyesült Államok arról győzködte Brazíliát, hogy ne vásároljon az orosz vakcinából. A brazil szervek csak június elején döntöttek úgy, hogy korlátozott mennyiségben mégis vásárolnak a Szputnyik V-ből.

Minőségellenőrzést végeznek az orosz Szputnyik V vakcinákon a brazil Uniao Quimica gyógyszergyárban 2021. május 20-án – Fotó: Amanda Perobelli / Reuters

Azt már önmagában is eredménynek tartották, hogy az időnként a hidegháborút idézően rossz viszony ellenére Putyin és Hszi Csin-ping kínai elnök is részt vett áprilisban a Biden által szervezett klímacsúcson. A klímaváltozás elleni fellépés ugyan nem kétoldalú megállapodásokon múlik, de a világ szén-dioxid-kibocsátásának hetedéért felelős Egyesült Államok és a további 4-6 százalékért felelős Oroszország hozzáállása globális szinten is mérhető hatással van a kibocsátásra.

A Trump utáni Egyesült Államok hajlandó visszatérni a párizsi egyezményhez, amelyből Oroszország ugyan nem lépett ki, de a 2016-os aláírás óta még nem ratifikálta, ami esetleg alkualap lehet a klímaváltozás elleni együttműködés címén, esetleg bizonyos amerikai garanciákért, amelyek biztosítják, hogy Oroszországnak nem kell újabb szankciókkal szembenéznie, és így gond nélkül beüzemelhetik a Németországba irányuló, majdnem kész Északi Áramlat-2 földgázvezetéket. Ez valójában már eldőlt, már csak Berlin miatt is – elvégre Biden Trumppal ellentétben a nyugati szövetség megerősítését is megcélozta –, minden bizonnyal ezért maradt ki a gázvezeték említése a NATO-csúcs összegzéséből.

Putyin már elérte, amit akart?

Aláírandó egyezmény nincsen tervben – ez nem lenne kudarc, elvégre Reykjavíkban sem írt alá semmit Ronald Reagan és Mihail Gorbacsov, mégis mérföldkőnek számít az amerikai elnök és a szovjet pártfőtitkár 1986-os tárgyalása. Igaz, nagy jelentőségűnek számított a szintén bármiféle megállapodás nélkül zárult Kennedy–Hruscsov-találkozó Bécsben 1961 júniusában, aztán két hónappal később megépült a berlini fal, egy évre rá meg jött a kubai rakétaválság.

Persze, nagy különbség, hogy akkor a Szovjetunió a bipoláris világ vitathatatlan főszereplője volt az Egyesült Államok mellett, ami azért messze nem igaz a mai Oroszországra. Épp ezért mondhatta a BBC tudósítója, Steve Rosenberg, hogy az orosz elnök már a találkozó puszta tényével célt ért, mivel a hidegháborús szereposztást idézi fel, amelyben az orosz elnök azonos súlycsoportú, ráadásul Biden szavaival „méltó ellenfélként” jelenhet meg az amerikai elnök mellett, amin a legyilkosozás sem rontott, sőt, erősített. Mindezt úgy, hogy az orosz GDP az amerikainak 7,5 százaléka, a katonai költségvetése pedig az amerikainak alig 8 százaléka.

Igaz, az utóbbi még mindig elég az Egyesült Államok atomarzenáljával összevethető mennyiségű atomfegyver fenntartásához, az utolsó területhez, ahol Oroszország teljes joggal szuperhatalomnak vallhatja magát. Ettől eltekintve egy óriási kiterjedésű, hatalmas ásványkincsekkel rendelkező, sok területen megkerülhetetlen, de végső soron regionális hatalom, amelynek gazdasága alig nagyobb Spanyolországénál.

Porladó atomhatalom

Valójában Oroszország épp attól tart, hogy atomhatalmi potenciálja fokozatosan gyengül: a folyamat legalább 20 éve tart, mióta az Egyesült Államok 2002-ben kilépett az 1972-ben kötött Rakétavédelmi Rendszert Korlátozó Szerződésből (ABMT). Ez az atomtölteteket hordozó ballisztikus rakéták elleni védelmi rendszerek fejlesztését és telepítését korlátozta. Ez ugyan a védelmi képességeket érintette, valójában az atomarzenál bevetésének lehetőségét csökkentette, mert mindkét fél kölcsönösen sebezhető maradt egymás atomfegyvereitől – ez volt a hidegháború békéjét fenntartó, kölcsönösen biztosított pusztítás elve, amit Oroszország szerint meg kellett volna őrizni, ám ezt Washington elhagyta. Valójában az elmúlt 20 évben kölcsönösen mondták fel azokat a megállapodásokat, amelyek a világ – és főként Európa biztonságát szavatolták az elmúlt 50 évben.

Legutóbb a Nyitott Égbolt szerződés vesztette értelmét: előbb Trump léptette ki az Egyesült Államokat, majd erre reagálva Oroszország az év elején bejelentette, júniusban életbe is léptette döntését, amely szerint lezárja légterét az eddig Európa, Észak-Amerika és Oroszország felett fegyvermentes gépeknek szabad légtéri megfigyelést biztosító szerződés előtt. (A magyarázat egyszerű volt: az Egyesült Államok kilépésével Oroszország nem végezhet légterében megfigyeléseket, míg Washington az európai szövetségesek révén továbbra is hozzájuthatna az orosz adatokhoz. Biden már jelezte, hogy nem lép vissza a szerződésbe, kézenfekvően azért, mert műholdas megfigyeléssel is megoldja a feladatot az eddigi kölcsönös szerződés nélkül.)

Vlagyimir Putyin három éve az első interjúját adta az amerikai sajtónak, az NBC tudósítójával 2021. június 11-én ült le az orosz elnök – Fotó: EyePress News / EyePress / AFP

A Kreml nyugati árulásként fogja fel a NATO bővítését is. Orosz értelmezésben ennek a folyamatnak a várható folytatása vezetett 2008-ban a grúziai, majd 2014-ben az ukrajnai konfliktushoz is, és azon belül a Krím orosz elcsatolásához. Eszerint tehát az erőfitogtatással és agresszióval vádolt Kreml csak érdekszférájának maradékát, a valódi szuverenitását jelentő mozgástér biztosítékait próbálja megvédeni, valójában folyamatosan visszaszorulva. Más kérdés, hogy ennek az érdekszférának a megtartásához a '90-es években sem a politikai szándék, sem a gazdasági erő nem volt meg – vagy Moszkva akkor úgy vélte, a volt szovjet térség enélkül is felé fog gravitálni –, mostanra a politikai igény már megvan, a gazdasági kétségtelenül nagyobb, mint 20 éve, bár nem feltétlenül van arányban az ambíciókkal.

A hidegháborúnál is fagyosabb a viszony

Putyin szerint a nyomulást az orosz érdekeket figyelmen kívül hagyó Nyugat kezdte, aminek eredménye az lett, hogy egy ellenséges szövetség erői csak szorosabbra vonták a gyűrűt Oroszország körül, amihez az utolsó lépést Ukrajna NATO-tagsága jelentené, amit Moszkva nem engedhet meg, ezért kénytelen lenne lépni, ha ez megtörténne.

Arra egyelőre kevés az esély, hogy Ukrajna a NATO teljes jogú tagja lenne – már csak az orosz területi viták miatt is, de enélkül, 2007-ben sem vállalta a katonai szövetség, hogy tagjelöltté tegye a Franciaországnál nagyobb méretű, 45 milliós országot -, de Biden nem tette meg azt a szívességet Putyinnak, hogy ezt így ki is mondja a hétfői sajtótájékoztatón. Továbbra is arról beszélt, hogy ahhoz Ukrajnának kell feltételeket teljesítenie – például visszaszorítania a korrupciót –, azaz, a tagság elméletben továbbra is lehetséges.

Az Ukrajna körüli feszültség – a katonai értelemben legforróbb napok elmúltával is – végigkíséri a következő éveket, ezért is korlátozódik a genfi találkozó értékelése pusztán a tárgyalás tényére.

„Az orosz–amerikai kapcsolatok most bizonyos értelemben rosszabbak, mint a hidegháború idején”

mondta a USA Todaynek Dmitrij Trenyin. A moszkvai Carnegie Intézet vezetőjének van viszonyítási alapja, elvégre 1985-től hat éven át volt az atomfegyverekről szóló genfi amerikai–szovjet tárgyalásokon a szovjet delegáció tagja. A szovjet hadsereg egykor NDK-ban szolgáló katonatisztje szerint a találkozó – amelyen az Északi-sarkért folyó egyre erősebb verseny mérsékléséről is szó lehet – arra biztosan jó lesz, hogy kölcsönösen jelezzék egymásnak, melyek azok a bizonyos vörös vonalak. Az általában optimistán nyilatkozó Trenyin tőle szokatlanul drámai hangot ütött meg:

„Egy lépésre vagyunk az összeütközéstől a szó legszorosabb értelmében. Egy olyan összeütközéstől, amely katonai konfliktushoz, akár nukleáris háborúhoz is vezethet. Már majdnem elértünk az orosz–amerikai kapcsolatok végpontjához.”

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!