Putyin: Nem lehet garantálni, hogy Navalnij élve kikerül a börtönből

2021. június 14. – 19:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Putyin az NBC News nevű amerikai hírtelevíziónak adott interjút, melyben többek között kitértek Navalnij ügyére is. Az orosz elnök tagadta, hogy bármilyen támadást elrendelt volna az orosz ellenzéki politikus ellen, azonban azt is elmondta, hogy nem tudja garantálni, hogy Navalnij élve kikerül a börtönből, írja az MTI.

Az elnök utóbbi kijelentését azzal magyarázta, hogy „az ilyen döntéseket ebben az országban nem az elnök hozza”.

Putyin az NBC újságírójával – Forrás: Maksim Blinov / Sputnik / Sputnik via AFP
Putyin az NBC újságírójával – Forrás: Maksim Blinov / Sputnik / Sputnik via AFP

A Navalnij-történet előzménye, hogy miközben Oroszországban 2021. április 21-én ezrek tüntettek azért, hogy a bebörtönzött ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij megfelelő orvosi ellátást kaphasson a börtönben, Szél Bernadett, Fekete-Győr András és Hadházy Ákos ellenzéki politikusok felfújták a #FREENAVALNY feliratot Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztérium épülete elé, akkor igazoltatták is őket, a rendőrség feljelentést tett az ügyben.

Alekszej Navalnijt még 2015-ben három és fél év felfüggesztett börtönre ítélték. A politikusnak hetente kétszer jelentkeznie kellett a rendőrségen. 2020 augusztusában azonban novicsokos mérgezés áldozata lett, ami után Németországban lábadozott. Az ügyészség szerint ekkor, de néhányszor előtte sem jelent meg a megadott időben a rendőrségen, ezért úgy döntöttek, letöltendőre kell változtatni a felfüggesztett börtönt. Navalnijt erre hivatkozva Németországból hazatérve őrizetbe vették, ami példátlanul nagy tüntetésekhez és több ezer ember előállításához vezetett. Február 2-án az ellenzéki politikust börtönre ítélték.

Putyin az interjúban számos egyéb témára is kitért annak apropóján, hogy két nap múlva találkozik Joe Biden amerikai elnökkel. Kifejtette például, hogy az Oroszországban bebörtönzött Paul Whelan és Trevor Reed amerikai állampolgárok ügyében az orosz fél nyitott egy fogolycserére. Beszélt továbbá arról is az Oroszországot ért amerikai kritikák kapcsán, hogy a Black Lives Matter mozgalomnak például szerinte „van némi alapja”. Az orosz elnök kitért az előző elnökhöz húzó, trumpista támadásra is a Capitoliummal szemben: a Capitolium ostromán letartóztatottakra utalva Putyin azt mondta, hogy szerinte ez bizonyíték arra, hogy az Egyesült Államok „szintén üldözi állampolgárait politikai véleményükért”, amivel „Oroszországot is vádolják”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!