Feljelentést tett a rendőrség a Free Navalny-felirat miatt, amit Szél Bernadették fújtak fel a Külügyminisztérium elé

2021. május 13. – 14:52

Másolás

Vágólapra másolva

Miközben Oroszországban 2021. április 21-én ezrek tüntettek azért, hogy a bebörtönzött ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij megfelelő orvosi ellátást kaphasson a börtönben, Szél Bernadett, Fekete-Győr András és Hadházy Ákos ellenzéki politikusok felfújták a #FREENAVALNY-feliratot Budapesten, a Külügyminisztérium épülete elé, akkor igazoltatták is őket.

Amint arról csütörtökön Szél beszámolt a Facebookon, levelet kapott a rendőrségtől, amiben az áll, hogy ismeretlen személlyel szemben szabálysértési feljelentést tett a rendőrség, „tekintettel arra, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján Ön, valamint Dr. Hadházy Ákos Ányos és Fekete György András 2021. április 21. napon 18 óra 35 perc körüli időben a Budapest, II. kerület,Bem József tér 5. szám alatt lévő Külügyminisztérium 1-es objektuma előtti járdára rózsaszín festék spray-el felírták a” #FREE NAVALNY„ feliratot”. Ezzel szerintük elkövették a tulajdon elleni szándékos rongálás szabálysértést.

Szél Bernadett hozzátette, hogy Fekete György András nem, Fekete-Győr viszont volt velük, és azt is írta, hogy szerinte a „lemosható festék nem rongálás, de ezt majd a bíróságon megbeszéljük.”

Alekszej Navalnijt még 2015-ben 3 és fél év felfüggesztett börtönre ítélték. A politikusnak hetente kétszer jelentkeznie kellett a rendőrségen. 2020 augusztusában azonban novicsokos mérgezés áldozata lett, ami után Németországban lábadozott. Az ügyészség szerint ekkor, de néhányszor előtte sem jelent meg a megadott időben a rendőrségen, ezért úgy döntöttek, letöltendőre kell változtatni a felfüggesztett börtönt. Navalnijt erre hivatkozva Németországból hazatérve őrizetbe vették, ami példátlanul nagy tüntetésekhez és több ezer ember előállításához vezetett. Február 2-án az ellenzéki politikust börtönre ítélték.