Van, ahol használ, de hosszú távon árt a vakcinaháború

• Míg az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és az Európai Unió eddig szinte kizárólag saját lakosságának átoltásával volt elfoglalva, Kína, Oroszország és India világszerte terjeszti saját oltóanyagait.
• A nagylelkűség mögött természetesen bőven vannak geopolitikai érdekek, de sok esetben szimplán üzleti és egészségügyi érdekek mozgatják a szálakat, főként a fogadóállamok részéről.
• Az arcvesztés veszélye miatt újabban Amerika is próbál vakcinaadományozóként fellépni, a vakcinára szoruló kisebb országok pedig akár még jól is járhatnak a kínai-amerikai versenyfutással.
• Hosszabb távon azonban minimum borús jel, hogy miközben a vakcinafejlesztés még a hidegháború legkeményebb éveiben is együttműködést hozott a keleti és nyugati blokk között, addig ma a világ két nagyhatalmának ebből is sikerült harcot faragnia.
• A vakcinaháború járulékos nyereségeit pedig az is mérsékli, hogy a gyártási kapacitásokkal mindenhol gond van, és az ENSZ globális oltási programja is csigatempóban halad.

Aki az évek során megfelelően mélyre süllyedt az internet popkulturális bugyraiban, az vélhetően találkozott már a 34-es szabályként emlegetett mémmel, amely szerint ha valami létezik, arról biztosan készült már pornó.

A jelek szerint az utóbbi néhány évben ez a szabály kis módosítással a nemzetközi politikára is igazzá vált: ha valami létezik, abból az Egyesült Államok és Kína geopolitikai versenyt fog rendezni, legyen szó mikrocsipekről, zátonyokról, kikötőkről, emberi jogokról (és az emberi jogokkal összefüggő álszentségről) vagy akár koronavírus-vakcinákról, amelyek a nagyhatalmi pornógyár legújabb célpontjai.

Miután Kína és Oroszország elkezdte néhány tucatnyi országba eladni és eladományozni saját gyártású vakcináit, a világsajtó megtelt a „vakcinadiplomácia” vélt és valós geopolitikai vonzatait taglaló cikkekkel, amelyek a kínai-orosz befolyásszerzéssel és a világhatalmi törekvésekkel azonosították a lépéseket. Eközben egy pénteki csúcstalálkozó is megerősítette, hogy az Egyesült Államok – amely először katasztrofálisan félrekezelte a járványt, de utána a világ vakcinatermelésének nagy részét bekebelezte – „ellen-vakcinadiplomáciába” akar kezdeni, de még India is beszállt a buliba.

Ez a fajta versengés a jelen helyzetben a külvilág számára pozitív hozadékkal járhatna, de egyelőre a globális vakcinaelőállítási-kapacitások korlátai miatt csak néhány kedvezményezett ország járt jól a dologgal.

Előbb lett háború, mint vakcina

A vakcinaháborús narratíva már akkor beindult, amikor a vakcinák még bőven klinikai tesztelés alatt álltak.

Az amerikai külügyi agytrösztvilág egyik mértékadó lapja, a Foreign Affairs egy cikkében arról írt novemberben, hogy függetlenül attól, hogy a kínai vakcinák mennyire lesznek hatékonyak és milyen hamar kerülnek a piacra nagyobb mennyiségben, Peking nyerésre áll a „vakcinaversenyben”. Míg az Egyesült Államok (és az Európai Unió) számára az egyetlen prioritás saját lakosságának beoltatása, addig Kína hajlandónak mutatkozik rá, hogy megossza vakcináit a fejlődő országokkal, amelyek maguktól eleve nem rendelkeznek értékelhető alkuerővel a Modernánál, Pfizernél és egyéb nyugati gyártóknál.

Ez a jóslat be is jött. Ehhez egyrészt nagyban hozzájárult, hogy Kína az első néhány hónap fejetlensége után tavaly nyárra elfojtotta a koronavírus-járványt, és kisebb, helyi fellángolásokkal együtt is kontroll alatt tartja a helyzetet. Eközben az Európai Unió és az Egyesült Államok a világ több régiójától eltérően egy év alatt sem volt képes koherens és hatékony járványkezelési politikát kialakítani.

Ennek az egyik következménye, hogy míg Nyugaton élet-halál kérdése a tömeges oltás, Kína számára nem olyan sürgős a dolog. Februári állapotok alapján Kína több vakcinát exportált, mint amennyit belföldön beadtak, a márciusi adatok szerint az 1,4 milliárdos országban eddig 52 millió embert oltottak be, pedig az egészségügyi dolgozók oltása már júliusban, a vakcinák harmadik fázisú klinikai tesztjei előtt megindult. Ehhez mindazonáltal a jó járványhelyzet mellett a gyártási kapacitások szűkössége is hozzájárult: addig nincs értelme tömeges oltási programba kezdeni, amíg a gyártás a mostani, alacsony szinten áll.

A másik következménye az volt, hogy a kínai vakcinagyártók különösebb politikai nyomás nélkül is kénytelenek voltak külföldi partnerországokat keresni, mert belföldön a fertőzött emberek alacsony száma miatt nem tudták lefolytatni a megfelelő nagycsoportos vizsgálatokat. Emiatt a kínai cégek már a kezdetektől exportálták vakcináikat, hogy külföldön tesztelhessenek, és ezzel párhuzamosan export- és gyártási szerződéseket is kötöttek több országgal.

Globális közjószág

Az Egyesült Arab Emírségek például kifejezetten azért választotta a kínai vakcinát, mert a kínai gyártókkal való megállapodás technológiatranszfert és hazai gyártáskapacitások kiépítését is lehetővé tette, miközben ez a Pfizer vagy a Moderna esetében nem volt reális. Ennek köszönhetően Izrael után az Emírségekben sikerült a második leggyorsabb ütemben beoltani a lakosságot – már a lakosság 60 százalékára elegendő dózist adtak be összesen –, és több arab országba is exportálták már a vakcinát.

Tesztelési együttműködésen keresztül jutott kínai vakcinához Brazília, Indonézia, Pakisztán és Törökország is; Chilében a Pfizer-szállítmányok elmaradása után a Sinovac egyik vakcinájából vásároltak négymillió dózist, mára az Európai Uniót és az Egyesült Államokat is lenyomták az átoltottságban. Újabban pedig a kínai vakcinák Magyarországtól kezdve Afrikán át Latin-Amerikáig számos országban megjelentek. Peking szerint 53 országnak nyújtanak „vakcinasegélyt”, és 27 további országba exportálnak, de azt nem adták ki, hogy pontosan melyik országokról van szó. Az AP március eleji gyűjtése szerint eddig 25 országban kezdték meg az oltást a kínai vakcinákkal, és további 11 helyre már szállítanak a kínai gyártók.

Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár-államfő már tavasszal, a vakcinafejlesztések első szakaszában kijelentette, hogy a kínai vakcinák „globális közjószágok” lesznek, azaz mindenki hozzáférhet majd azokhoz. Ugyanakkor az esetek jelentős részében a hozzáférésnek jelentős, bár tág keretek között változó ára van: Szenegál például 18,5 dollárért jutott hozzá a kínai Sinopharm elölt víruson alapuló vakcinájához, a magyar ár 31,5 euró (ez 37,5 dollár) – ezekből két dózisra van szükség egy ember beoltásához. A Lancetben megjelent gyűjtés szerint a Sinopharm vakcinái a legdrágábbak a világpiacon, de egy másik kínai gyártó, a Sinovac oltóanyaga is a magasabb árkategóriába tartozik. (Egy kínai kutató szerint itt pusztán arról van szó, hogy a kínai diplomácia félrefordítja a közjószág fogalmát: míg ez eredetileg a nyugati közgazdasági nyelvezetben mindenki által szabadon hozzáférhető dolgokat jelent, mint pl. a levegő vagy a közbiztonság, a kínai szóhasználatban inkább a piacon hozzáférhető termékekről van szó.)

Az ártól és konstrukciótól függetlenül Kína az „egészségügyi selyemút” zászlaja alatt szállítja a kínai vakcinákat a harmadik világba, és ennek keretében tágabb egészségügyi együttműködést, és persze kínai cégek által létrehozandó beruházásokat is próbál felhúzni a programra. Egyes értékelések szerint tehát mindez egy nagyobb külgazdaság-politikai elképzelés része, amelynek keretében Kína gyógyszeriparának globális piacszerzését és technológiai felzárkózását is próbálja megtámogatni. Ezzel párhuzamosan pedig a kínai propaganda – a kínai vakcinák dokumentációjával és megbízhatóságával kapcsolatos bírálatoktól nem függetlenül – olykor belső és nemzetközi fórumokon is kétségbe vonja a nyugati vakcinák hatásosságát.

A pekingi kormány pedig a globális közjószág-narratíva farvizén a júliusra tervezett tokiói olimpia beoltására is bejelentkezett, aminek mentén még amerikai elemzők is arról beszéltek: briliáns ötletről van szó, amely érthetetlen, miért nem jutott eszébe hamarabb az Egyesült Államok kormányának. (A tokiói szervezők ugyanakkor az első jelek szerint nem nagyon örülnek a kéretlen és váratlan ajánlatnak, Japánban ráadásul még nem engedélyezték a kínai vakcinák egyikét sem.)

Az önzetlenség ragadós

Hasonlóan nagylelkű mostanában az indiai kormány is. India világviszonylatban is jelentős generikusgyógyszer- és vakcinagyártó (azaz más cégek által kifejlesztett, szabadalom által nem védett gyógyszereket gyártanak, illetve sok esetben licencelik más gyártók termékeit). A helyi gyártók részben most is külföldi fejlesztéshez nyúltak, a vektorvakcinák közé tartozó AstraZeneca-vakcina gyártására álltak rá (csak ebből napi 2,5 millió dózist képesek előállítani Covishield néven), de a Novavaxszal és az oroszokkal is leszerződtek.

Ugyanakkor van helyi fejlesztésű verzió is, amely az eddig bevetett kínai vakcinákhoz hasonlóan elölt vírust tartalmaz. A Covaxin névre keresztelt készítmény abban is hasonló a kínaiakhoz, hogy már jóval a fázis hármas klinikai tesztek ismerete nélkül kezdték alkalmazni, Narendra Modi miniszterelnök is ezzel oltatta be magát nemrég. (A cég március eleji közlése szerint 81 százalékos hatásosságú a vakcina.)

Február végéig 6,8 millió dózis Covishieldet szállítottak le ingyen (Kína ezen időpontban 3,9 millión állt, de a számok napról-napra változnak), nagyrészt környező országokba: Srí Lankába, Nepálba, Mongóliába, Bangladesbe és Mianmarba. Utóbbi országba, ahol időközben egy katonai puccs tört ki, és a hadsereg éles lőszerrel lövi az ellene tüntetőket, Újdelhi azután küldött 1,7 millió adagot, hogy a Kína által ígért 300 ezres szállítmány nem futott be időben. Bangladesbe részben a hagyományosan terhelt politikai kapcsolatok javításához, részben szintén a kínaiak ellensúlyozásához érkeztek indiai vakcinák.

De jutott a csendes-óceáni szigetvilágba, Afganisztánba, Latin-Amerikába (Nicaragua, Guatemala, Dominikai Köztársaság, Suriname, Guyana) és Zimbabwébe is. Az adományok mellett árulják is a vakcinákat, Brazília, Marokkó, Egyiptom, Algéria, Dél-Afrika és Kuvait is szerepel a megrendelők listáján.

Nem mindenhol népszerű

Az indiai program egy nagy különbsége a kínaival szemben, hogy náluk otthon is nagyobb szükség lenne a vakcinákra: bár lakosságarányosan sokkal jobban állnak mint Európa vagy Amerika, így is napi tízezer felett van az újonnan regisztrált fertőzöttek száma, és a szám február közepe óta emelkedik. Ez Indiában politikailag is kényes üggyé vált, ahol a bírálói szerint a demokratikus normákra egyre inkább fittyet hányó Narendra Modi miniszterelnök és kormánya ellen jó ideje tömeges tüntetések zajlanak.

Szintén politikai botrány lett Izrael vakcinadiplomácia-kísérletéből: miután a hazai lakosságot különutas stratégiájukkal sikerült gyorsan beoltani, Benjámin Netanjahu kormányfő kisebb, ötezer adagos Moderna-csomagokat ígért a számára politikailag kedves országok, például Magyarország számára. Ez természetesen bírálatokat és visszatetszést szült, emiatt a március 23-i választásokra készülő Netanjahu gyorsan jegelte is a dolgot. Sokan azért támadták Netanjahu projektjét, mert más országoknak adott volna vakcinát, miközben az ország palesztin népessége eddig csak 2000 adagot kapott.

Szintén napi tízezer körül mozog az új fertőzöttek esetszáma a harmadik nagy állami vakcinaexportőr, Oroszország esetében, ugyanakkor az indiai lakosságszám tizede mellett. Oroszország két-két afrikai, latin-amerikai és három térségbeli országba (Belarusz, Örményország, Üzbegisztán) adományozott kisebb adagokat, de a Szputnyik V nevű oltóanyagot további kéttucat országban engedélyezték már, köztük Magyarországon és nemrég Szlovákiában is.

Az orosz vakcinadiplomácia eddig a Chiléhez hasonlóan szintén messze Európa előtt járó Szerbiában szólt a legnagyobbat, valamint Közép-Ázsiába is jelentős mennyiségek jutottak. Ugyanakkor az orosz gyártókapacitások szűkössége miatt a kínai és indiai exporthoz képest Moszkva vakcinalábnyoma messze elmarad, még ha arrafelé politikai problémák kevésbé is hátráltatják az exportot.

Nem csak geopolitika

Ezeket a szállítmányokat Washingtonban és/vagy Brüsszelben hajlamosak geopolitikai manőverekként értelmezni, és a nyugati sajtóban kismillió anyag jelent meg róla, hogy Kína, Oroszország vagy India politikai szívességeket próbál vásárolni a vakcinákkal, a segítségért cserébe pedig később majd kérni fognak valamit. Ahogy a fent idézett Foreign Affairs-cikk fogalmazott, Kína az „egészségügyi selyemút” zászlaja alatt technológiai vezetőként és az egészségügy globális védelmezőjeként próbálja meg beállítani magát. Ezzel pedig csattanós választ ad az Egyesült Államoknak, amely a fejlődő világ eladósításával és kizsákmányolásával szokta vádolni Pekinget.

A Kínai Népi Politikai Konzultatív Konferencia szóvivője szerint azok a vádak, amelyek szerint Peking geopolitikai befolyását akarja megerősíteni a vakcinadiplomáciával, „rendkívül szűklátókörűek”. A pekingi globalizációkutató központ nevű agytröszt vezetője pedig azt mondta, nem lát geopolitikai célokat a vakcinaexport mögött, Kína azért segít, mert megteheti – még ha a belső és helyi fogyasztásra szánt retorika a népek közti barátság erősítését is hangsúlyozza. A pártsajtó közben nem rest rámutatni, hogy Kínával szemben a gazdag országok maguknak halmozták fel az életmentő vakcinákat.

Ez utóbbit a kimértebb elemzések is kiemelik. Ahogy egy német kutató levezette,

a legtöbb helyen nem azért vesznek kínai vagy orosz vakcinát, mert különösebben oda lennének Pekingért vagy Moszkváért, hanem mert nincs más.

Más kutatók arra is felhívják a figyelmet, hogy Kína már az 1960-as évek óta folytat egészségügyi diplomáciát Afrikában (a hivatalos adatok szerint kínai orvosok azóta 48 afrikai országban 220 millió beteget láttak el), azaz nem különösen új jelenség, hogy Peking keblére öleli a fejlődő világot. Sok fejlődő országban pedig infrastrukturális akadályai is vannak az extrém hűtést igénylő Pfizer- vagy Moderna-vakcinák széleskörű használatának, így itt eleve versenyképesebbek az alacsonyabb hatásfokú, de szobahőmérsékleten tárolható kínai oltóanyagok.

Délkelet-Ázsiában pedig a jelek szerint valóban üzleti kapcsolatként kezelik a dolgokat. Egy szingapúri kutatóintézet felmérése szerint a térségbeli politikai és gazdasági elit hiába érzi úgy, hogy Kínától kapták a legnagyobb segítséget a járvány alatt, erős többségük nem bízik az országban, míg a kevesebbet segítő Amerika, az EU vagy Japán megítélése valamivel jobb. Ettől függetlenül az intézet felméréseiből az is kiderül, hogy a térségbeli elitek messze Kínát tartják a legfontosabb gazdasági partnernek, és az amerikai-kínai kereskedelmi háború menti csetepatéban nem szeretnének egyik oldalra sem állni.

De nem lett népszerűbb Kína Európában sem. Közép-európai kutatók egy közelmúltbeli felmérése szerint a legtöbb uniós országban – így a külpolitikai retorika terén amúgy konzekvensen Kína kegyeit kereső Magyarországon is – romlott Kína megítélése az utóbbi három évben, és egyedül a kereskedelmi kapcsolatokat értékelik pozitívan. Azaz a jelek szerint a kínai befolyástól tartó értékelések mintha túloznának, ahogy azt újabban a mérsékeltebb amerikai elemzők is gyakran hangoztatják.

Amerika aktivizálódik

Ettől függetlenül az utóbbi hetekben nyugati politikusok is elkezdték felemlegetni a potenciális arcvesztés veszélyeit. Emmanuel Macron francia elnök nemrég azt sürgette, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok vakcinabeszerzéseik öt százalékát ajánlják fel fejlődő országoknak, mert a nyugati vakcinafelhalmozás „példátlanul gyorsítja a globális egyenlőtlenséget és politikailag is fenntarthatatlan, mert befolyási háborúhoz vezet a vakcinákon keresztül. Látják a kínai és az orosz stratégiát”.

Korábban Boris Johnson brit miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár is tett hasonló nyilatkozatokat, amelyeket aztán nem követtek tettek. Eközben Németországban és Franciaországban a beszerzett AstraZeneca-oltások nagy többségét logisztikai okokból nem tudták beadni (bár állítólag az is belejátszott a dologba, hogy a lakosság a jobb hatásosságú Pfizerre és Modernára vár.)

A jelek szerint mindenesetre az Egyesült Államok aktivizálja magát ezen a téren, de nem európai, hanem ázsiai szövetségeseivel: Joe Biden amerikai elnök pénteken India, Japán és Ausztrália kormányfőivel tartott online csúcstalálkozóját követően jelentette be, hogy közös erővel tervezik ellátni Ázsia államait vakcinákkal. A terv szerint egy indiai cég amerikai és japán finanszírozással áll majd rá az amerikai Johnson & Johnson egyoltásos vakcináinak tömeggyártására, jelentős kapacitásbővítés mellett. (A Reuters értesülései szerint egy másik amerikai cég, a Novavax vakcinájának indiai licencelése is tervben van.) Ebben a felállásban, ausztrál és japán logisztikai segítséggel 2022-ig egymilliárd dózist akarnak eljuttatni a térség rászoruló országaiba.

Biden és kormánya ezen túl egy tágabb regionális együttműködésben gondolkozik a három országgal, amelynek része a klímaváltozás, a kiberbiztonság és a technológiai együttműködés is. A bideni stratégia mögött állítólag az a felismerés áll, hogy Donald Trump exelnök egyoldalú és konfrontatív politikája nem aratott nagy sikert a régióban. Ehelyett a vakcinaosztogatás és más, közös problémák előtérbe helyezése csökkentheti az amerikai külpolitikával szembeni ellenérzéseket, magyarázta a Financial Timesnak Tanvi Madan, a Biden-kormányhoz ideológiailag közel álló Brookings Intézet India-szakértője. Ettől függetlenül a fő cél nem változik: a hagyományos nemzetbiztonsági ügyek is, azon belül is Kína féken tartásának gondolata boronálta össze a négyest.

Amerika Biden alatt az Egészségügyi Világszervezetbe (WHO) is visszatért (Trump tavaly arra hivatkozva fordított hátat a szervezetnek, hogy az szerinte Kína irányítása alatt áll), és a kongresszus decemberi döntése értelmében négymilliárd dolláros anyagi támogatást ajánlott fel a fejlődő országok vakcinabeszerzéseire. A nagylelkűségnek ugyanakkor korlátai is vannak: miközben az Egyesült Államokban még nem engedélyezték az AstraZeneca vakcináját, helyi gyárak már gőzerővel termelnek, és több tízmillió dózis áll raktáron. A Fehér Ház ugyanakkor nem hajlandó felajánlani az (egyelőre) fölös vakcinákat a rászoruló országoknak, például akár európai szövetségeseinek.

Nem újdonság, de mégis

Mint az amerikai külkapcsolatok tanácsának összeállítása emlékeztet rá, a vakcinadiplomácia önmagában nem új dolog: a fejlettebb világ kormányai már a 19. század eleji himlőjárványoktól kezdve használták a vakcinaosztogatás eszközét nemzetközi renoméjuk javítására, esetleg gyarmataik termelékenységének javítására vagy külföldön üzletelő polgáraik védelmére.

Mindazonáltal a dolog eddig a mostaninál kooperatívabb mederben zajlott: egy 2014-es tanulmány szerint a vakcinafejlesztésben való kollaboráció még a hidegháború alatt is közelebb hozta egymáshoz az Egyesült Államokat és a Szovjetuniót, bár ez inkább a tudósok, mint a politika érdeme volt. Az ezredforduló óta pedig a vakcinadiplomácia alatt elsősorban a fejlődő és a legszegényebb országoknak nyújtott globális járványkezelési támogatást, az afrikai és ázsiai fertőző betegségek letörését értették.

Azaz bár az érdekmentes ajándékozás mindig is ismeretlen fogalom volt a nemzetközi politikában, a vakcinafejlesztés eddig jellemzően háború, befolyási harc vagy erőforrás-kisajátítás helyett kooperációt jelentett.

Utóbbi azért is releváns a mostani helyzetben, mert céljaiktól függetlenül a kínai, orosz és indiai felajánlások és eladások bár sokat jelenthetnek több fejlődő országban a frontvonalban dolgozó egészségügyi személyzet esetében, de nem elegendőek ahhoz, hogy egyhamar globális immunitás alakuljon ki a SARS-CoV-2 elnevezésű vírussal szemben. A helyzetet emiatt vélhetően nem diplomáciai manőverekkel, hanem a gyártás felpörgetésével lehetne lényegesen javítani.

Ennek a legegyszerűbb módja egyes szakértők szerint az lenne, ha megosztanák a vakcinák technológiáját és licenceit a fejlődő országok gyártóival is – bár mások szerint ez sem technológiai, sem minőség-ellenőrzési szempontból nem reális a jelenlegi helyzetben; a vakcinagyártás mögött álló nemzetközi ellátási lánc pedig eleve túl összetett ahhoz, hogy csak úgy be lehessen rúgni a motort egyről a kettőre.

Az viszont a megoldási javaslatok realitásaitól függetlenül is aggodalmat keltő jelenség a jövőre nézve, hogy még egy olyan dologból is képesek zéró összegű nagyhatalmi játékot faragni, ahol egyébként nincsenek jelentős materiális érdekellentétek Kína és az Egyesült Államok között, hiszen a járvány leküzdése mindenkinek érdeke. Ez a klímaváltozás és egyéb globális kihívások kezelése szempontjából sem vetít előre sok jót.

A Nyugat fizet

Ettől függetlenül azért most is sikerült összetákolni egy multilaterális programot a WHO égisze alatt, amely a vakcinákat illető globális egyenlőtlenség csökkentését célozza. A COVAX nevű programban a pénzzel és/vagy vakcinával rendelkező országok tesznek pénzügyi- vagy vakcinafelajánlásokat, amelyekből azok az országok részesedhetnek, amelyek a piacon nem tudtak oltóanyaghoz jutni. A program többek között a Pfizerrel, a Johnson & Johnsonnal és a Novavaxszal is szerződött, de a beszerzett dózisok nagy része az AstraZeneca-féle oltóanyag.

A COVAX keretében az első dózisokat március elején kezdték el beadni, Elefántcsontpart és Ghána fél-félmillió adag indiai gyártású AstraZenecát kapott. Március első hetéig 14 országba tízmillió dózis jutott el a vakcinasegélyből, és március második hetében további tízmilliót terveznek leszállítani.

A program egyik érdekessége, hogy a pénzügyi felajánlások döntő része nyugati országokból érkezett. A vakcinaadományok listáját egy indiai gyártó vezeti a Bill & Melinda Gates Alapítvánnyal és más partnerekkel közösen 200 milliós felajánlással, míg Kína 10 milliót dobna be a közösbe, azaz a kínai diplomácia szokásához híven nem a multilaterális intézményeken, hanem kétoldalú transzfereken keresztül akarja megmenteni a világot. A britek és más nyugati országok eddig azt vállalták, hogy a fölös adagjaikat bedobják majd a COVAX-alapba – ez például az Egyesült Királyság esetében jelentős hozzájárulás lehet, tekintve hogy a 66 milliós ország 400 millió dózist rendelt.

A remények szerint ha tavaszra-nyárra sikerül átoltani az Európai Unió és az Egyesült Államok lakosságának nagy részét, felgyorsulhat a tempó, és 2021-ben a tervek szerint 2,3 milliárd adag érhet célba. (Az amerikai kormány optimista becslése szerint ott már májusra elérhetik a nyájimmunitást.)

Addig is az emberiség egyik nagy szerencséje, hogy a fejlődő világ sokkal jobban kezelte a járványt, mint Európa vagy Amerika, ezért a vakcinanacionalizmus (egyelőre) csak kisebb károkat okozott. A globális nyájimmunitás viszont még az optimistább előrejelzések szerint is évekre van, függetlenül a vakcinaháborútól.

Arról, hogy hogyan működnek azok a vakcinák, amelyekkel itthon is oltanak, ajánljuk a Telexikon alábbi, második részét: