Évtizedekig küzdött Mianmar a demokráciáért, most újra katonák vették át a hatalmat

„Nem mondjuk azt, hogy a hadsereg át fogja venni a hatalmat – de azt sem mondjuk, hogy nem fogja” – erről még múlt kedden beszélt Zaw Min Tun, a mianmari hadsereg szóvivője egy sajtótájékoztatón, hat nappal azelőtt, hogy a katonák puccsot hajtottak végre.

Mianmarban tavaly novemberben tartottak választásokat, amit a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) fölényesen megnyert a katonaság által támogatott Szövetségi Szolidaritás és Fejlődés Pártjával (USDP) szemben. A hadsereg azóta többször is választási csalást kiáltott, és „szabad, tisztességes” voksolást követelt – az új parlament első, hétfőn esedékes ülése előtt viszont a fenti mondattal már jelezte, akár kész lenne megpuccsolni is a demokratikusan választott vezetést.

Bár az ENSZ és több ország nagykövetsége is kifejezte az aggodalmát, mégis váratlanul érte a nemzetközi közvéleményt, hogy hétfő reggel a fővárosban, Nepjidában, és az ország legnagyobb városában, Rangunban is katonák foglalták el a legfontosabb közintézményeket. A hadsereg egy évre rendkívüli állapotot rendelt el az ázsiai országban, a legfontosabb politikusokat letartóztatták, köztük Mianmar kvázi politikai vezetőjét, Aung Szan Szú Kjít és a vele szövetséges Win Myint államfőt is. Ugyan a Nobel-békedíjas Szú Kji az elmúlt években többször is kifejezte támogatását a hadsereg felé, a katonai vezetés attól félhetett, hogy az NLD győzelme után tovább csökken a befolyása Mianmarban a civilekkel szemben.

A mianmari puccs jelentheti Joe Biden elnöksége számára az egyik első külpolitikai kihívást, amiben akár Kínával is élesen szembekerülhet. Ha a katonai rezsim képes alkut kötni Pekinggel, akkor a kínaiak tovább erősíthetik befolyásukat Washington kárára Délkelet-Ázsiában. Sokan attól tartanak, hogy miközben szinte az egész világ a koronavírus-járvány kezelésével foglalkozik, a katonai puccsal akár egy újabb generációnyi időre veszhet el a demokráciáért folytatott küzdelem Mianmarban.

Vesztettek a választáson, csalást kiáltottak

A Foreign Policy riportja szerint már a múlt hét végén érezni lehetett, hogy a hadsereg támogatói egyre agresszívebbek lettek: a politikusaik az utcákra vezényelték a híveiket, akik menetelni kezdtek, és civileket vertek meg az utcákon. A szemtanúk szerint több aktivista is a hadseregre utaló fülbevalókat viselt. A demonstrálók azt állították, hogy a novemberi választásokat elcsalták, szerintük tömeges eltérések voltak a választási névjegyzékben szereplő adatok és a leadott szavazatok között.

Ezeket az állításokat a mianmari választási bizottság elutasította, ráadásul a Foreign Policy tudósítója szerint akkor is toronymagasan nyertek volna az NLD hívei az USDP-vel szemben, ha a korábbi névjegyzékkel dolgoztak volna a hatóságok. A november 8-i választások hivatalos eredményei szerint a 440 fős alsóházban és a 224 fős felsőházban az NLD összesen 396 helyet szerzett meg, míg a hadsereg által támogatott USDP csak 33-at – miközben a helyek negyedét automatikusan a katonák kapják meg. A demokráciapárti NLD annak ellenére tudta növelni a képviselői számát, hogy az elmúlt öt évben csökkent a párt népszerűsége – bár a hatóságok nem osztottak meg hivatalos adatokat a leadott szavazatok számáról.

Az NLD egyébként 1990 óta számít az elsőszámú politikai erőnek Mianmarban: a hadsereg ekkor engedélyezte elsőként, hogy valódi választásokat tartsanak az egykori Burmában, és már harminc évvel ezelőtt is fölényesen nyertek a demokráciapártiak. Emiatt a hadsereg akkor (szintén) egyből puccsot hirdetett: letartóztatták a törvényhozás képviselőit, a demokráciapárti oldal ikonját, Aung Szan Szú Kjít pedig házi őrizetben tartották éveken keresztül. Csak 2012-ben indulhattak újra a párt képviselői az akkori időközi választásokon, a 44 meghirdetett mandátumból pedig 43-at meg is nyertek.

Ez utat nyitott az ország demokratizálódása felé is, azonban 2015-ben ugyan újra szabad választásokat tarthattak Mianmarban, a hadseregnek továbbra is kulcsfontosságú maradt a szerepe az alkotmány alapján. Bebetonozták ugyanis, hogy automatikusan megkapják a parlamenti helyek negyedét, ezzel pedig nélkülük lehetetlen lett volna alkotmányt módosítani. Szintén az alkotmány írta elő, hogy nem lehet elnök az, akinek külföldi állampolgár a házastársa – emiatt pedig bár Aung Szan Szú Kji vezeti az NLD-t, és töltött be az elmúlt években több fontos kormányzati pozíciót, az elnökségre hivatalosan nem pályázhatott.

Májusig lezárták a nemzetközi repülőteret

Ellentétben a hadsereg főparancsnokával, Min Aung Hlainggal: a 65 éves katonai vezető megbízatása júliusban jár le, de a Foreign Policy szerint ezek után az elnöki posztot szemelte volna ki magának. Az USDP katasztrofális választási szereplése miatt viszont nemcsak tovább erősödött Szú Kji és az NLD pozíciója, de ezután szinte lehetetlennek tűnt parlamenti úton megválasztani Hlaingot elnöknek. A hétfői puccsal viszont most őt nevezték ki az ország vezetőjévé.

A nagyobb városokban katonák járják az utcákat (bár egy online aerobikórát láthatóan ez sem tudott megzavarni), és még a puccs napján kineveztek 11 új minisztert. Közel négyszáz demokráciapárti képviselőt házi őrizetben tartanak, az ország legfőbb nemzetközi közlekedési pontjának számító ranguni repülőteret pedig májusig lezárták. Több helyen korlátozták a hozzáférést az internethez, boltok előtt sorok alakultak ki, ahogy sokan pánikszerűen próbáltak bevásárolni.

Legalább egy évre hirdettek ki rendkívüli állapotot, azt viszont a katonai vezetők nem közölték, mikor tartanák meg az általuk követelt választásokat.

Őrizetbe vétele előtt a BBC szerint Aun Szan Szú Kji levelet küldött a támogatóinak, amiben állítólag arról írt, hogy a hadsereg akciói a diktatúrába vezetik vissza az országot, ezért „tüntetni kell a puccs ellen”. Egyelőre viszont mind az NLD támogatói, mind a párt maga is bizonytalan abban, hogyan lépjen fel a hadsereggel szemben. Bár Szú Kji nevében közzétettek egy másik, tiltakozásra buzdító nyilatkozatot is a párt Facebook-oldalán, az NLD tisztviselői szerint elvesztették az adminjogot az oldal felett. Az eset miatt több párttag szerint akár a hadsereg is kiprovokálhat hasonló tiltakozásokat, hogy aztán csapdába ejtse az elégedetlen tömegeket, és letartóztassa a tiltakozások szervezőit.

Mindenesetre kedden Mianmar legnagyobb aktivistacsoportja, a Ranguni Ifjúsági Hálózat polgári engedetlenségi mozgalmat indított. A szervezet egyik képviselője a Twitteren azt írta: orvosok hasonló kampányba kezdtek az ország második legnépesebb városának számító Mandalaj egyik kórházában.

Hiába állt ki a hadsereg mellett Hágában

„Arra ébredni, hogy a világ teljesen megfordul körülötted egy éjszaka alatt, nem volt egy új érzés számomra – inkább valami olyasmi, amiről azt hittem, hogy már túlléptünk rajta. Valami olyasmi, amiről nem gondoltam volna, hogy újra kénytelenek leszünk megélni” – mondta egy 25 éves helyi lakos a BBC-nek. „Törvényesen tartották meg a választásokat. Az emberek arra szavaztak, ami nekik szimpatikus volt. Most semmilyen törvény nem véd meg minket” – mondta a Reutersnek Thienny Oo fejlesztési tanácsadó. Egy 64 éves lakos név nélkül szintén arról beszélt az AFP-nek, hogy nem akart újra puccsot látni Mianmarban: „Sok átmenetet láttam ebben az országban, és szebb jövőt vártam.”

„Az elmúlt 100 év legnagyobb gazdasági válságának és egészségügyi fenyegetésének a közepén ez a politikai válság – akárhogy is alakul – hónapokkal, ha nem évekkel vetette vissza az ország fejlődését” – vélte Mary Callahan mianmari politikai elemző a Foreign Policynek. A koronavírus Mianmart is sújtja, és bár a járványt épphogy sikerül kontroll alatt tartani, a gazdasági károkat csak súlyosbítja a mostani politikai helyzet.

A katonai hatalomátvétel viszont nem az első jele annak, hogy Mianmar demokratikus fejlődése válságba került: 2017-ben etnikai tisztogatás indult az országban a rohingja kisebbség ellen, amiről bővebben még az Indexen írtunk korábban. Az ország több mint kétmilliós, muszlim vallású kisebbségéből közel 1,5 millióan menekültek el 2019 végére, közülük közel 700 ezren a szomszédos Bangladesben a mai napig menekülttáborokban élnek. 600 ezer rohingja viszont az ENSZ adatai szerint a mianmari Rakhine tartományban él – ahol 2018 vége óta Arakan Hadsereg néven helyi, rohingja lázadók követelnek autonómiát a régiónak, és harcolnak a mianmari hadsereg csapataival.

Azóta újabb 200 ezer ember menekült el Rakhineból a konfliktus miatt: csak a koronavírus-járvány tavaly tavaszi első hulláma alatt, március és július között 82 ezer embert szorítottak ki a tartományból.

A demokratikus ellenzék ikonjaként házi őrizete alatt 1991-ben Nobel-békedíjjal is kitüntetett Aung Szan Szú Kji viszont megvédte a mianmari hadsereg által végrehajtott akciókat. Bár egy ENSZ-misszió vizsgálata is kimondta, hogy Mianmar etnikai tisztogatást hajtott végre a rohingják ellen, Szú Kji a Hágai Nemzetközi Bíróságon külügyminiszterként képviselte az országot az ellenük indított eljárásban.

Pedig nem lett volna kötelező kiállnia a rohingják elleni akciók mellett, hiszen a hadsereg működésére (az alkotmány miatt) nem volt ráhatása. Többen akkor úgy vélték, hogy a buddhista nacionalizmust erősítő fellépéssel Szú Kji a saját népszerűségét is be akarta biztosítani a 2020-as választásokra: plakátokon hirdették országszerte a demokráciapárti vezető és a hadsereg közös kiállását a hágai bíróság eljárása ellen.

A Foreign Policy arról ír, hogy Szú Kji talán reménykedhetett abban, hogy a katonaság felé tett gesztusaiért cserébe a hadsereg önként adja majd fel a különleges státuszát Mianmarban, és ezzel létrejöhet egy teljesen polgári kormányzat. A puccs viszont megmutatta, hogy a hadseregnek esze ágában sincs visszavonulót fújni.

Pekingnek lehetőség, Washingtonnak kihívás

Bár a katonai vezetők már november óta választási csalásról beszéltek, a puccs előkészítésében fordulópontot jelenthetett egy januári találkozó az egyik legfontosabb pekingi diplomata, Wang Yi és a hadsereg vezetője, Min Aung Hlaing között. Egyes feltételezések szerint Hlaing akár gazdasági együttműködést is kínálhatott Kínának – a nagyhatalom pedig valószínűleg nem mulasztaná el a lehetőségét annak, hogy kibővíthesse befolyását Délkelet-Ázsiában, az Egyesült Államok kárára.

A puccs mellett viszont nem éri meg nyilvánosan kiállnia Pekingnek: „Szerintem Hszi Csin-ping és a kínai kormányzat sokkal jobban odafigyel arra, mihez kezd a befolyásával” – mondta Steve Wilford kockázati elemző a CNBC-nek. Hivatalosan a kínai külügy csak annyit reagált, hogy „tudomásul vették” a mianmari eseményeket, és reménykednek abban, hogy minél hamarabb visszatér a stabilitás az országba.

Míg Peking számára lehetőség, Washingtonnak inkább kihívás a mianmari helyzet – ez ugyanis az első külpolitikai válság, amire reagálnia kell a január 20-án amerikai elnöknek beiktatott Joe Biden adminisztrációjának. Antony Blinken külügyminiszter az elsők között nyilatkozott hétfőn a puccsról, és felszólította a hadsereget, hogy azonnal engedje szabadon a letartóztatott kormánytisztviselőket és civil vezetőket. Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője arról beszélt, hogy az Egyesült Államok „fel fog lépni a felelősökkel szemben, ha nem visszakoznak” a kialakult helyzettől.

A CSIS intézet politikai elemzője, Hunter Marston szerint gazdasági szankciókat vethet be az USA a mianmari hadsereg olaj- és gázpiaci érdekeltségeivel szemben, és az amerikaiak példáját valószínűleg követni fogja az Egyesült Királyság, Kanada és Ausztrália is.

„Washington nem marad egyedül a nyomásgyakorlásban, de a térségbeli szereplők reakciója lesz a legfontosabb. Nehezebb lesz rávennie a Mianmarban jelentős érdekeltségekkel bíró japán és szingapúri befektetőket, hogy kövessék őket”

– mondta Marston.

Japán és Szingapúr külügyi vezetői „komoly aggodalmukat” fejezték ki a puccs miatt, ahogyan Indonézia és Malajzia politikusai is. A Fülöp-szigetek külügyminisztere, Teodoro Locsin viszont puccs helyett „sakklépésnek” nevezte a mianmari eseményeket, a szomszédos Thaiföld és Kambodzsa szerint pedig a katonai hatalomátvétel olyan belügy, amibe nincs beleszólásuk.

Milyen lépések jöhetnek?

Nemcsak az Egyesült Államok, de több európai ország kormánya is felszólította a mianmari hadsereget a demokráciapárti politikusok szabadon engedésére, az ENSZ Biztonsági Tanácsa pedig kedden tartott ülést a katonai puccs ügyében. Az ENSZ Mianmarral foglalkozó emberi jogi jelentéstevője, Tom Andrews szerint a nemzetközi közösségnek „olyan nyelven kell beszélnie a juntával, amit meg is ért”, a katonai vezetést pedig csak gazdasági szankciókkal lehet jobb belátásra bírni.

„Nem lehet megdönteni egy újdonsült demokráciát. Nem lehet megtámadni egy teljes népet egy katonai puccsal. Szisztematikusan zárják el a demokráciáért és az emberi jogokért küzdő politikusokat. (…) Ez egy igazi államcsíny”

– mondta Andrews a Deutsche Wellének.

A katonai hatalomátvétel időzítése sem meglepő a Foreign Policy elemzése szerint: az új washingtoni kormányzat még csak most foglalja el a helyét, Kína más területekre (például a Dél-kínai-tengerre) összpontosítja a figyelmét, az Európai Unió országai pedig a világ más részeihez hasonlóan a koronavírus-járvány kezelésével vannak elfoglalva.

Ebben a környezetben relatíve könnyű dolga volt a puccsal a mianmari hadseregnek – ráadásul a rohingják elleni tisztogatásokat védelmébe vevő Aung Szan Szú Kji sem tudja már olyan hitelesen képviselni a külvilág felé Mianmar ügyét, mint amikor ezért Nobel-békedíjat kapott. A nemzetközi közösség kiállása nélkül azonban önmagában valószínűleg az NLD hívei nem lennének képesek megharcolni a katonákkal szemben Mianmarért – ahogyan a kilencvenes évek eleji puccsot is évtizedekig tartó katonai diktatúra követte.