Átvette a hadsereg a hatalmat Mianmarban, a katonák választásokat ígérnek

2021. február 1. – 05:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Több politikai vezetőt, köztük Aung Szan Szú Kjít is őrizetbe vette a hadsereg Mianmarban, írja a BBC. A katonaság bejelentette, hogy egy évig rendkívüli állapotot rendelnek el az ázsiai országban, amelynek vezetését átmenetileg Min Aung Hlaing főparancsnok vette át. A nagyobb városokban, köztük Nepjidában és Rangunban katonák járják az utcákat.

A katonai puccs két hónappal a novemberi választás után történt, amit Aung Szan Szú Kji és az NLD (Nemzeti Liga a Demokráciáért) párt nyert meg. A hadsereg szerint csalás történt a választáson, és azok után, hogy 2011-ben demokratikus berendezkedésre állt át az ország, most ismét a katonaság vette át a hatalmat.

Anthony Blinken amerikai külügyminiszter a kormánytisztviselők és civil vezetők azonnali szabadon engedésére szólította fel a hadsereget, és elmondta, hogy a helyi katonaságnak azonnal meg kell szüntetnie a kialakult helyzetet. Hasonló hangnemet ütött meg Marise Payne ausztrál külügyminiszter is.

Az országban akadozik az internetszolgáltatás, illetve technikai okokra hivatkozva az állami tévé sugárzását is megszüntették. Az egykori fővárosban, Rangunban a telekommunikációs cégek szintén korlátozni kezdték a hozzáférést a szolgáltatásaikhoz. Az emberek pánikszerűen elkezdték kivenni a pénzüket a bankokból, sok ATM már nem is működik, és az is kétséges, hogy a bankok mikor nyitnak ki legközelebb. Ugyanakkor az országból érkező Twitter-üzenetek alapján, bár sokan vannak a piacokon, egyelőre tömeges élelmiszer-felvásárlást nem tapasztalni.

Az NLD fölényesen nyert a 2020-as választáson, amely mindössze a második demokratikus választás volt azóta, hogy az egykori Burma 2011-ben demokratikus berendezkedésre állt át. A hadsereg csalás miatt nyújtott be panaszt a legfelsőbb bíróságnál, és vitatta az eredményeket, de hivatalosan semmilyen visszaélést nem találtak a szavazás eredményében.

A letartóztatott Aung Szan Szú Kji egyébként Aung Szan tábornok lánya, kvázi nemzeti hős Mianmarban. A miniszterelnök mindössze kétéves volt, amikor a szabadságharcos édesapját kivégezték, nem sokkal azelőtt, hogy az ország 1948-ban függetlenné vált a britek alól. A politikusnőt 1991-ben Nobel-békedíjjal jutalmazták munkásságáért. 1989 és 2010 között szinte folyamatosan katonai őrizetben volt, majd 2015-ben hatalmas fölénnyel nyerte meg a választást.

Aung Szan Szú Kji esetében az is problémát okoz, hogy az alkotmány szerint nem lehetne politikai vezető, mivel két gyermeke is van, akik külföldi állampolgárok. Mindezek ellenére a mianmariak ők tekintik gyakorlatilag az állam első emberének.

A politikus rengeteg kritikát kapott a 2017-es rohingja népirtás miatt, amiért képtelen volt megakadályozni a muszlim kisebbség ellen elkövetett bűncselekményeket, és mert nem ítélte el a katonai vezetőket az emberi jogok súlyos megsértéséért.

Frissítés – A mianmari hadsereg hétfőn közölte, hogy szabad és tisztességes választást tartanak, amelyet követően átadják a hatalmat a győztes pártnak. A hadsereg nem közölte a választások időpontját, ugyanakkor még hétfőn kineveztek 11 új minisztert. Az erről szóló bejelentést a hadsereg befolyása alatt álló Myawadday televízióban tették közzé. A tájékoztatás szerint új minisztereket neveztek ki többek közt a pénzügyi, az egészségügyi, a tájékoztatási, a külügyi, a védelmi, a határvédelmi és a belügyi tárcák élére.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!