Online aerobikóra katonai hatalomátvétellel a háttérben

2021. február 01. – 22:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ha valódi az alábbi videó, amit a 444 szúrt ki a Twitteren, akkor valami egészen szürreális dolog történt Mianmarban a hétfői puccs alatt. Amíg a hadsereg több politikai vezetőt, köztük Aung Szan Szú Kjít is őrizetbe vette, addig egy edző, mit sem törődve a háta mögött is zajló katonai hatalomátvétellel, simán megtartotta a szokásos online aerobikóráját. Stílszerűen sziréna effektekkel feldobott zenére.

A videón látható nő úgy tűnik, Khing Hnin Wai, aki az oktatási minisztérium alkalmazásában áll.

A közösségi médiában sokan megkérdőjelezik a videó valódiságát. Bár egyértelmű bizonyíték erre egyelőre nincs, az biztos,

  • hogy Khing Hnin Wai hivatalos Facebook-oldalán jelent meg,
  • illetve hogy az edző ugyan ezelőtt a háttér előtt rendszeresen tartott korábban is online órákat a kormány megbízásából, csak eddig nem egy katonai hatalomátvétel pillanatait figyelhették meg mögötte azok, akik vele edzettek.

A katonai puccs egyébként két hónappal a novemberi választás után történt, amit Aung Szan Szú Kji és az NLD (Nemzeti Liga a Demokráciáért) párt nyert meg. A hadsereg szerint csalás történt a választáson, és azok után, hogy 2011-ben demokratikus berendezkedésre állt át az ország, most ismét a katonaság vette át a hatalmat. Erről részletesen itt írtunk >>>