Szlovák kormányfő: Szijjártó segített beszerezni a Szputnyik V vakcinát

2021. március 05. – 16:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Igor Matovič szlovák kormányfő elismerte, hogy Szijjártó Péter magyar külügyminiszter segített neki beszerezni a kétmillió Szputnyik V vakcinát – írta meg a Paraméter.

A kormányfő a közösségi hálón mondott köszönetet a magyar miniszterelnöknek és a külügyminiszternek.

Pénteki posztjában azt írta: Orbán Viktor magyar miniszterelnök irányította őt Szijjártóhoz, aki ellátta Matovičot a szükséges információkkal, és elküldte neki Denis Manturov orosz gazdasági miniszter elérhetőségét is. Ezt követően Matovič már egyedül tárgyalt az orosz féllel.

Két nappal korábban már beszámoltunk róla, hogy a szlovák államfő, Zuzana Čaputová kritizálta a kormányt, amiért az orosz vakcinát szerezte be. Szerinte az orosz vakcina alkalmazása nem bátorság megnyilvánulása vagy diplomáciai siker.

Az államfő közölte, hogy nem fogja népszerűsíteni az olyan vakcinák tömeges alkalmazását, amelyek nem mentek át az európai uniós regisztrációs eljáráson, de tiszteletben fogja tartani azoknak a polgároknak az akaratát, akik a Szputnyik V mellett döntenek.

Matovič pénteken említést tett arról is, hogy az Orbánnal való közvetlen viszonya azt is megengedi, hogy a kettős állampolgárságról bármikor tanácskozzanak. A kettős állampolgárság ügyével kapcsolatos konfliktus miatt kérette be csütörtökön a pozsonyi magyar nagykövetet is a szlovák külügy, amiért szerintük Szijjártó beleavatkozott az ország belügyeibe.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!