Bekérette a pozsonyi magyar nagykövetet a szlovák külügy

2021. március 4. – 19:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bekérették a szlovák külügyminisztériumba Magyarország pozsonyi nagykövetét csütörtökön, hogy adjon magyarázatot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai révkomáromi látogatására – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség alapján az MTI.

Szijjártó Péter Révkomáromban azt mondta, hogy eddig nem sikerült biztosítani a kettős állampolgárság lehetőségét Szlovákiában, de remélhetőleg egyszer erre is megszületik a megoldás. Emellett az idei szlovákiai népszámláláson való részvételre, és azon magyarságuk feltüntetésére kérte a felvidéki magyarokat.

Ivan Korcok szlovák külügyminiszter az mondta, hogy Szlovákiának érdeke a jó kapcsolatok fenntartása Magyarországgal, de elutasítja a beavatkozást az ország belügyeibe.

Szlovákiában 2010 óta elveszíti a szlovák állampolgárságát az, aki felveszi egy másik államét. Ezt az intézkedést a nacionalista Robert Fico miniszterelnöksége alatt hozták válaszul arra, hogy Magyarország 2010-ben megadta a kettős állampolgárságot a határon túli magyaroknak.

2021 február 25-én a szlovák parlament elfogadott egy, a kettős állampolgárság helyzetét rendező törvénymódosítót, ez azonban továbbra sem teszi lehetővé, hogy a felvidéki magyarok élhessenek a magyar állam nyújtotta lehetőséggel retorzió nélkül. A módosító értelmében az, aki születéssel, örökbefogadás során vagy házasságkötés útján szerzi meg egy másik ország állampolgárságát (esetleg igazolni tudja, hogy legalább öt éve máshol él), az nem fogja elveszíteni a szlovákot. A szlovákiai magyarok közül tehát csak az veheti majd fel büntetlenül a magyar állampolgárságot, aki legalább öt éve Magyarországon él.

Az Azonnali azt írja a Denník N szlovák lap információi alapján, hogy Szijjártó már a hétvégén tárgyalást kezdeményezett szlovák kollégájával a szlovákiai magyarokat továbbra is diszkrimináló törvényről, de Korčok már ezt is azzal utasította vissza, hogy itt Szlovákia szuverén ügyéről van szó, és mértéktartásra kérte Szijjártót. Ezután ment a magyar külügyminiszter Révkomáromba.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!