A szlovák államfő az orosz vakcináról: Ez nem bátorság vagy diplomáciai siker, hanem lemondás a szabályokról

2021. március 03. – 06:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A szlovák államfő bírálja a Szputnyik V beszerzését, közben Prágában fontolgatják az orosz vakcina alkalmazását, írja az MTI.

Zuzana Čaputová kedd este tárgyalt Zuzana Batovával, a szlovák gyógyszerfelügyelet (SÚKL) vezetőjével, és a megbeszélés után azt mondta: az orosz vakcina alkalmazása nem bátorság megnyilvánulása vagy diplomáciai siker. „Ezt inkább úgy lehet felfogni, mint lemondást az egészségügyben elfogadott szabályokról, amelyek szavatolják a biztonság legmagasabb követelményeinek betartását a polgárok számára” – idézte a szlovák média Čaputovát.

Az államfő közölte, hogy nem fogja népszerűsíteni olyan vakcinák tömeges alkalmazását, amelyek nem mentek át az európai uniós regisztrációs eljáráson, de tiszteletben fogja tartani azoknak a polgároknak az akaratát, akik a Szputnyik V mellett döntenek.

Zuzana Čaputová a 2019-es választás idején interjút ad – Fotó: Reuters/Radovan Stoklasa

„Hetek óta azt halljuk, hogy amikor vakcinákról van szó, nem szabad geopolitikai játszmákba bocsátkozni, majd amikor a Szputnyik V vakcina megérkezik Szlovákiába, pazar fogadtatásban van része” – mondta Čaputova, burkoltan bírálva Igor Matovič miniszterelnököt, aki sok kritikát kapott amiatt, hogy személyesen fogadta a kassai reptéren az első orosz vakcinaszállítmányt, miközben nyugati oltások esetében ilyet nem tett.

Zuzana Batová azt mondta, hogy a náluk még nem regisztrált és nem tesztelt Szputnyik V használata számos kockázattal járhat, és a SÚKL még nem kapta meg azokat a anyagokat, amelyek szükségesek az oltás minőségének és biztonságosságának megismeréséhez.

Szerinte ez példátlan helyzet a SÚKL történetében.

Szlovákia kétmillió adag koronavírus elleni orosz vakcinát vásárolt. A négypárti szlovák kormánykoalícióban feszültséget gerjesztett az, hogy Matovič gyakorlatilag a koalíciós partnerek tudta nélkül állapodott meg az orosz illetékesekkel a Szputnyik V megvásárlásáról.

Az Euractiv azt írja, a két kisebbik koalíciós párt képviselői már a koalícióból való kilépés lehetőségéről is beszéltek. Február közepén még úgy tűnt, Szlovákia mégsem vásárol orosz vakcinát, mert a kormánykoalíció egyik pártja, a Za ľudí megvétózta Igor Matovič miniszterelnök vakcinavásárlási tervét. Veronika Remišová pártja addig nem ért egyet az orosz oltóanyag használatával, amíg az nem rendelkezik az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megfelelő engedélyével. Az Euractiv cikke szerint Remišová most arról beszélt, hogy a párt több tagja is csalódott a beszerzés miatt, méltatlannak nevezve a helyzetet. A szlovák gazdasági miniszter, a Szabadság és Szolidaritás Pártjának (SaS) elnöke, Richard Sulik szintén bírálta az orosz oltások megvásárlását, és nem zárta ki a koalícióból való kilépés lehetőségét.

Közben Prágában Jan Hamáček miniszterelnök-helyettes azt mondta, hogy támogatná a Szputnyik V-vel való oltást Csehországban. Felkínálná ezt a lehetőségeket azoknak, akik be akarják oltatni magukat az orosz vakcinával. Hasonlóképpen nyilatkozott a kínai Sinopharm oltóanyagáról is. Azt mondta, hogy az Európai Unió által nem engedélyeztetett vakcinákkal kizárólag a polgárok kérésére szabad oltani.

Itthon a Szputnyik V-t január 20-án engedélyezte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI), mint később kiderült, annak ellenére, hogy a hatóság által felkért szakértők problémákat fogalmaztak meg a vakcinával szemben. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter két nappal később Moszkvából be is jelentette, hogy aláírták a szerződést a vakcina beszerzéséről, a megállapodás értelmében kétmillió adag, azaz egymillió embernek elegendő oltás fog az országba érkezni a következő hónapokban. A vakcina engedélyezésig vezető kalandos magyarországi történetét ebben a cikkben foglaltuk össze.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!